Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság csütörtökön azt a törvényt, amellyel a képviselők és szenátorok eltörölték speciális nyugdíj-kiegészítésüket.

parlament

   A romániai törvényhozók 2015-ben szavazták meg, hogy a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után megbízatási idejükkel arányos juttatást kérhessenek a parlamenttől, rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. Miután a különnyugdíjak ügye a 2020-as választási kampány központi témájává vált, a törvényhozók tavaly februárban eltörölték – havi 2000 és 12 ezer lej (150-900 ezer forint) közötti – nyugdíj-kiegészítésüket, de emiatt volt képviselők és szenátorok tucatjai perelték be a parlamentet, ügyvédeik pedig alkotmányossági kontrollt kértek.

   Az Agerpres hírügynökség szerint több mint hetven volt törvényhozó indított eljárást a parlament ellen, amiért visszamenőleges hatályú törvényt hozott, vagyis szerzett jogot törölt el, amikor beszüntette a már korábban megítélt parlamenti nyugdíj-kiegészítések kifizetését.

   Az alkotmánybíróság procedurális hibákra hivatkozva, szavazattöbbséggel hozta meg döntését. A testület csütörtöki közleménye szerint a képviselőház megsértette a jogállamiságra és jogbiztonságra vonatkozó alkotmányos előírásokat, amikor – anélkül, hogy a házbizottság sürgősségi eljárást rendelt volna el – egyetlen nap alatt szavazta meg a különnyugdíjak eltörléséről szóló tervezetet, és nem biztosította a házszabály által előírt időt a tervezet szakbizottsági megvitatására.

   A Digi24 hírtelevízió emlékeztetett rá: a Boc-kormány 2010-ben bebizonyította, hogy nem lehetetlen szabályosan eltörölni a különnyugdíjakat. A gazdasági válság költségvetési megszorításai közepette az akkori jobbközép kormány minden speciális nyugdíjat eltörölt (a katonákét, rendőrökét, titkosszolgálati ügynökökét, bírákét, ügyészekét, pilótákét, diplomatákét, pénzügyőrökét és törvényhozókét), és az alkotmánybíróság akkor ezt elfogadta, csak az igazságszolgáltatásban dolgozók (köztük az alkotmánybírák) különnyugdíjait "mentette meg".

   A román média értelmezése szerint a megfellebbezhetetlen döntés következtében a parlamentnek most nemcsak újra kell kezdenie a nyugdíjak folyósítását (amire idén nem irányzott elő költségvetési fedezetet), hanem visszamenőleg is ki kell fizetnie a 15 hónapi elmaradt nyugdíj-kiegészítést, legalábbis azoknak a volt törvényhozóknak, akik emiatt perlik a parlamentet.

   A tavaly februári szavazáson az összes különnyugdíj eltörlését szorgalmazó Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vett részt, "szemfényvesztésnek" minősítve a speciális juttatások összértékének alig 1,38 százalékáról rendelkező döntést.

   Turos Lóránd, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője rámutatott: 825 volt képviselő és szenátor részesül speciális nyugdíjában, ami havi 4,5 millió lejjel terheli meg a költségvetést. Ez átlagosan havi 5455 lejes (csaknem 409 ezer forint) extra juttatást jelent.

   Az átlagos öregségi nyugdíj havi 1700 lejre tehető Romániában.