Megtartotta első táncpróbáját a közelmúltban felújított Hollósy Házban a SZIGET Táncegyüttes. Amint arról korábban beszámoltunk, tavaly belső felújítások zajlottak a máramarosszigeti Hollósy Házban, amely a város Magyar Házaként működik.

A felújítás során a régi ajtókat, ablakokat új nyílászárókra cserélték, központi fűtést szereltek be, ugyanakkor a termeket is kifestették és a burkolatot is kicserélték.

Máramarosszigeten 1997 óta működik a Magyar Ház, azóta csak kisebb tatarozást végeztek a házon. Most azonban a Magyar Kormánynak köszönhetően a belső tereket újjá varázsolták.

A Hollósy Házban nyaranként tánc- és kézműves táborok zajlanak, ugyanakkor év közben itt tartja próbáit a Hollósy Simon Művelődési Egylethez tartozó SZIGET Táncegyüttes, havonta táncházat szerveznek, a cserkészcsapat foglalkozásai is itt zajlanak, valamint magyar órákat tartanak a román iskolába járó magyar gyermekek számára, de a nők is találkozhatnak a Guzsalyas elnevezésű kézműves foglalkozáson. A felújítás alatt az állandó programok egy részét a máramarosszigeti RMDSZ-nél tartották.

A felújítást a Magyar Kormány 6 millió 800 ezer forinttal támogatta.

Nagybánya.ro