Megtiltaná a német Bundesrat az arcot takaró öltözetek bíróság előtti viselését

Fotó: epochtimes.de

Az arcot takaró öltözékek bíróság előtti viselésének tiltását kezdeményezi a német törvényhozás tartományi kormányokat képviselő háza, a Bundesrat egy pénteki döntésével.

A törvényalkotási kezdeményezésről tájékoztató közleményben kiemelték, hogy az arc eltakarása nem egyeztethető össze azzal az elvvel, hogy a bíróságoknak minden lehetséges eszközzel az igazság feltárásán kell dolgozniuk. Ilyen eszköz a bíróságok előtt megjelenő személyek gesztusainak, arckifejezéseinek megfigyelése, amit lehetetlenné tesz az arc eltakarása.

Hozzátették, hogy a tiltás ugyan a vallásszabadság korlátozását jelentené az egész testet takaró ruhát, burkát vagy nikábot viselő muszlim nők esetében, de ez a korlátozás elengedhetetlen a bíróságok működésének zavartalanságának érdekében.

Rámutattak, hogy a bírók a hatályos jogszabályok alapján is megtilthatják az arc takarását a tárgyalásaikon, de nincs egységes gyakorlat és az egész országra kiterjedő szabályozás. Ezen változtatna a Bundesrat a szövetségi parlament (Bundestag) és a szövetségi kormány elé terjesztett javaslattal, amely az arcvédővel felszerelt sisakokra, a maszkokra és az arc takarására szolgáló minden egyéb tárgyra és ruházatra is vonatkozik.

Az elképzelés szerint lehetnek kivételek, eltakarhatnák az arcukat a bíróságokon például a savtámadás áldozatául esett személyek vagy a védett tanúk.

A közleményben felidézték, hogy egy sor területen már megtiltották az arcot takaró öltözetek viselését Németországban. A Bundestag egy tavalyi döntése alapján az állami alkalmazottaknak tilos eltakarni az arcukat munkaidőben és az állami feladatokhoz szorosan kapcsolódó tevékenységek közben. A törvény arról is rendelkezik, hogy mindenki köteles felfedni arcát olyan helyzetekben, ahol ez szükséges a személyazonosság megállapításához, például választáson a szavazat leadásakor vagy közúti ellenőrzésen. Az országos hatályú törvény mellett egy sor tartományi szintű előírás is létezik, amelyek rendszerint az oktatási rendszerre vonatkoznak.

MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük