Kovács „Kiskokó” István az egyik legaktívabb játékos volt a finnek ellen

A magyar labdarúgó-válogatott ma zárt kapuk mögött, győzelmi kényszerben játssza első hazai mérkőzését a görögök ellen a Nemzetek Ligájában. A sorozatot a világranglistán 42. görögök kezdték jobban: 1-0-ra nyertek Észtországban, míg Marco Rossi szövetségi kapitány együttese – amely 51. a rangsorban – 1-0-s vereséget szenvedett Finnországban.

A papírforma kétségkívül a vendégek mellett szól: legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzésükből hatot megnyertek két döntetlen és egy vereség mellett, míg a magyar válogatott ezt megelőző 15 találkozóján csak háromszor győzött, s egy döntetlen mellett 11 vereséget szenvedett, a gólkülönbsége 12-26 ezeken a meccseken. Saját közönsége előtt legutóbbi három össze­csapását elvesztette a magyar együttes, amennyiben ma is vereséget szenved, az története leghosszabb negatív sorozata lesz hazai pályán.

A Groupama Arénában 21.45 órakor kezdődő összecsapást zárt kapuk mögött rendezik az UEFA büntetése nyomán, amelyet még a románok elleni 2015-ös Európa-bajnoki selejtezőn történtek miatt szabott ki. A magyar válogatott kispadján legutóbb tíz évvel ezelőtt tudott győzelemmel debütálni az aktuális szövetségi kapitány, akkor a holland Erwin Koeman irányításával épp a görögök ellen nyert a nemzeti csapat. A két válogatott eddigi 19 találkozója görög fölényt mutat: a magyarok négyszer nyertek, hat döntetlen mellett kilencszer szenvedtek vereséget.

Bartha Zsófia / Székely Hírmondó