??????

Sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem tudott az FK Csíkszereda fölé kerekedni a 18-szoros bajnok és 13-szoros kupagyőztes Bukaresti Dinamo csapata, amely egy őrült tizenegyespárbajban kapott ki.

??????

Valentin Suciu csapata kellőképpen felszívta magát a Románia Kupa nyolcaddöntőre és végig partiban volt az első ligás Dinamóval szemben, amelyet egy kisebb szurkolótábor is elkísért. A csíki szurkolók is kitettek magukért, zászlókkal, dobokkal, konfettikkel és hangos szurkolással jelezték, ma este itt nagy meccs lesz, jobban mondva ünnep lesz, hisz Csíkszereda első villanyfényes találkozójára került sor! Az is premier volt, hogy egyszerre három országos tévétársaság is élőben közvetítette a mérkőzést, sőt a Román Közszolgálati Rádió, valamint a Marosvásárhelyi Rádió is élőben jelentkezett a helyszínről. A túlzott média érdeklődés meghozta hatását, hisz a játék sem maradt el, sőt kifejezetten izgalmas összecsapást láthattak a nézők, akik között egy tűt sem lehetett volna leejteni, annyira teltház volt!

??????

A vendégszurkolók elbarikádozták magukat trikolórjaikkal, majd rázendítettek a „Székelyföld román föld” rigmusra, ezt követően a „Románia” kiáltás következett, de érkezett a hazaiak válasza is a “Ria Ria Hungária”. Ahogy az ember megpróbált volna kicsit is a mérkőzésre koncentrálni, máris eldurrantottak egy füstbombát, amely aztán ellepte a pálya egyrészét, de ezek a dolgok nem tudták kizökkenteni a ritmusból a piros-feketéket. Egy kiegyensúlyozott első félidőt követően, amely során mindkét félnek voltak esélyei, Györgyi, Magyari és Eder helyzetei után úgy tűnt, hogy az FK-nak van keresnivalója ezen a mérkőzésen.

Events

Szünet után ez be is bizonyosodott, előbb Majzik parádés szabadrúgásgóljával, majd Magyari bombájával már egy hihetetlen 2-0-át mutatott az eredményjelző, de ezt a mámort Dan Nistor megtörte, aki öt perc alatt kétszer is betalált Bordás hálójába.

Events

Apropó Bordás, az FK kapusa jó pár bravúrt bemutatott és többször is menteni tudott, így jöhetett a hosszabbítás, amely során Neicutescu góljával úgy tűnt, hogy pont kerül a történet végére, de a csíki csapat nem adta fel és Berde tett róla, hogy a Dinamo megjegyezze Csíkszeredát!

??????

A gól után elszabadult a pokol és a többség nem hitt a szemének, még egy kicsi és jöhetnek a büntetők, ekkor már zúgott a “Szép volt fiúk!”. Na de ezt a büntetőpárbajt nem a szívbetegeknek találták ki…21 tizenegyes, amely úgy kezdődött, hogy az FK kétgólos hátrányból állt fel és úgy végződött, hogy Bordás lehúzta a rolót, Csíkszereda története során először, bejutott a legjobb nyolc közé!

??????

Románia Kupa nyolcaddöntő: FK Csíkszereda – FC Dinamo Bukarest 2–2 (0–0, 2–2, 3–3), – a tizenegyesekkel 6–5

Gólszerzők: Majzik Adrián (48.), Magyari Szilárd (52.), Berde István (114.) illetve Dan Nistor (54., 60.), Mihai Neicuțescu (106.).

FK Csíkszereda: Bordás Dániel – Majzik Adrián, Mitra Szilárd, Berde István, Nascimento de Oiveira Fabio – Veres Szilárd, Csürös Attila (Bajkó Barna 73.) – Györgyi Arthur (Nagy Zsolt 90.), Soufiane Jebari, Eder Gonzalez – Magyari Szilárd (Solymosy Lehel 104.).

??????

Valentin Suciu vezetőedző nyilatkozata:

“Őrült meccs volt, amely nem ajánlott a szívbetegeknek. Gratulálok minden játékosomnak, gratulálok a klub vezetőségének, hogy villanyvilágítást bérelt, köszönöm a szurkolóknak a nagyszerű szurkolást, a biztatást, ők voltak a tizenkettedik játékos a pályán. Kérdezték, hogy miért kaptunk két piros lapot. Én sem értem, hogy a cserepadon ülő Magyari miért kapta meg második sárga lapját, illetve a lefújás után miért mutatták fel a piros lapot Edernek. Remélem, valaki kideríti, és felvilágosít ezekről a lapokról. De, ami a legfontosabb, ennek ellenére ott vagyunk Románia legjobb nyolc csapata között. Nem számít ki lesz a negyeddöntős ellenfelünk, ez már mind ajándék számunkra. Lehet bárki az ellenfél, de őszintén nem szeretnék a Sepsi OSK-val negyeddöntőzni. Vasárnap nagyon fontos meccsünk lesz, pihennünk kell, mert Besztercén kemény meccsünk lesz!”

FK Csíkszereda