Megválasztották Varga Zsolt Andrást a Kúria elnökének

A Kúria elnökének megválasztott Varga Zsolt András volt alkotmánybíró (k) leteszi esküjét az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 19-én. Mögötte Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter (elöl j-b). MTI/Bruzák Noémi

Megválasztotta az Országgyűlés Varga Zsolt András volt alkotmánybírót a Kúria elnökének hétfőn. Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. A megválasztott elnök esküt tett, 2021. január 2-tól Darák Pétert váltja az elnöki poszton.

Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

Áder János köztársasági elnök október 5-én tett javaslatot Varga Zsolt András megválasztására.

A Kúria következő elnöke 1968-ban született Marosvásárhelyen. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett jogászként 1995-ben, később ugyanitt szerzett PhD-fokozatot is, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen habilitált. 2012 óta egyetemi tanár, emellett katekéta-lelkipásztori munkatárs.

Megválasztották Varga Zsolt Andrást a Kúria elnökének

A Kúria elnökének megválasztott Varga Zsolt András volt alkotmánybíró (k) leteszi esküjét az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. október 19-én. MTI/Bruzák Noémi

Több fővárosi ügyészségen is dolgozott, majd az Országgyűlési Biztos Hivatalába került, ahol idővel hivatalvezető lett. Két alkalommal, összesen mintegy tíz éven át tevékenykedett a legfőbb ügyész helyetteseként, majd a Velencei Bizottság tagja lett. 2017 és 2019 decembere között a Velencei Bizottság Nemzetközi Jogi Albizottságának alelnöke, majd az Alkotmányírósági Albizottságának alelnöke lett.

2014 szeptemberében lett alkotmánybíró, posztjáról október 16-án mondott le kúriai elnöki jelölése miatt.
Július 1-je óta határozatlan időre kinevezett bíró.

Varga Zsolt András: megválasztásommal Magyarország fejezte ki bizalmát

Varga Zsolt András úgy érzi, hogy jelölésével és megválasztásával Magyarország fejezte ki a bizalmát felé, amelyet próbál megszolgálni. A volt alkotmánybíró azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy az Országgyűlés hétfőn a Kúria elnökévé választotta.

Varga Zsolt Andrást 135 igen, 26 nem szavazattal választották meg a képviselők titkos szavazáson. Posztját 2021. január 2-tól tölti be.

Mint kifejtette: megválasztása mögött mintegy huszonnyolc évnyi szakmai munka áll, amelyet mindig egy szakmai közösség részeként végzett.

Hangsúlyozta: próbálja most ezt a bizalmat megszolgálni, de továbbra sem egyedül, hanem a Kúria bíró közösségének tagjaként.

A következő két és fél hónapban ezért megpróbálja megismerni a Kúria véleményét az intézmény jövőjéről, és maga is megosztja elképzeléseit a bírákkal. Terveit ezután hozza majd nyilvánosságra – tette hozzá.

Az alaptörvény szerint a Kúria elnökét a bírák közül kilenc évre a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja; megválasztásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

MTI

3 hozzászólás

  1. Ágoston

    istennek hála,magyarországnak van egy erős kezü vezetöje ahol mindig az történik amit ö akar.

    Válasz
    • TÓDUCZ

      Kedves Ágoston, Istent így illik írni.

      Válasz
  2. TÓDUCZ

    Fel is főt az agyvize a magyarországi moslékkoalíciónak.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük