A Magyar Turán Alapítvány által életre hívott Magyar Turán Szövetség 2022-ben, augusztus 12. és 14. között rendezi meg a Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés ünnepét Bugacon, amely a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepe, és egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozója – közölte a szervezet.

kurultaj


A Turán Szövetség hívására száznál több csapat érkezik Bugacra, ahol képviseltetik magukat Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is.

A Kurultaj a magyar ősöknek és a magyar történelem nagy alakjainak állít emléket, és olyan összekötő kapoccsá vált, ami az egész Kárpát-medencei magyarságot egyesíteni tudja. 

Az ünnep az sztyeppei lovas-nomád népekkel való rokonság révén egy nagy törzsi gyűlés, a magyarokkal rokon keleti népek kulturális találkozója is. A három napos Kurultájon 25-nél több rokon nemzet lesz jelen, és több mint 50 olyan program kerül megrendezésre, melyen a hun-türk tudatú népek képviselői kultúrájukból adnak ízelítőt.

kurultaj

Az ünnepségen hagyományőrző seregszemle, harci bemutatók, lovas versenyek és lovas vetélkedők, íjász programok, a magyar–hun–avar örökséget bemutató kiállítások, népzenei programok lesznek megtartva. Hatalmas jurtatábor épül, kézműves bemutatók, kézműves vásár, gyermek programok és tudományos ismeretterjesztő előadások fogják emelni az ünnepi hangulatot.