Az RMDSZ európai parlamenti választási listáját vezető első három jelölt mindenike megbízható, Erdély mellett elkötelezett ember – mondta el megkeresésünkre Tamás Sándor.

A megyei tanács elnöke részt vett a hét végén a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülésén, amely titkos szavazattal meghatározta a sorrendet a listán.

A sorrendnek azért van jelentősége, mert az erdélyi magyarság számbeli súlyát figyelembe véve kettő, nagyon jó esetben három képviselő kerülhet be az Európai Parlamentbe.

– A dolog természetéből fakadóan nem lehet minden területi szervezetnek, megyének, de még régiónak sem saját képviselője. Úgy kell erre a két-három emberre tekinteni, és nekik is úgy kell dolgozniuk, hogy ők az erdélyi magyarság képviselői. Arra törekedtünk, hogy valamiféle egyensúlyt találjunk az RMDSZ-en belül is érezhető „kétpólusosság”, a Székelyföld–szórvány kiegyenlítésére, és ez területileg is megvalósult a vajdahunyadi Winkler Gyula és a marosvásárhelyi Vincze Loránd első két helyre sorolásával – nyilatkozta Tamás Sándor.

Az első két jelölt élvezte a 33 tagú SZÁT kétharmados támogatását: Winkler 22, Vincze 20 szavazatot kapott. A harmadik helyen Hegedűs Csilla, a negyediken Oltean Csongor, az ötödiken Sógor Csaba végzett.

Erdély András / Székely Hírmondó