Andrej Kiska / Fotó: pannonrtv.com

Megvétózta a szlovák parlament által elfogadott úgynevezett himnusztörvényt Andrej Kiska államfő csütörtökön, így az visszakerül a törvényhozás elé.

Az állami jelképekre vonatkozó jogszabály márciusban elfogadott módosítása szerint külföldi ország himnuszát csak akkor lehet nyilvános rendezvényen előadni, ha jelen van az érintett ország hivatalos küldöttsége.

A döntés miatt tiltakozott a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP), és a módosítás megvétózását kérte az államfőtől. Később ugyanezt kérte a beterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko, valamint Bugár Béla, a törvényt ugyancsak megszavazó Most-Híd párt elnöke.

Andrej Kiska egy héttel az első tiltakozásokat követően jelentette be vétóját.

Andrej Kiska indoklásában egyebek mellett a törvény “pontatlan” szövegezését bírálta, illetve azt, hogy a módosítás május 15-én, vagyis a Szlovákiában megrendezendő jégkorong-világbajnokság idején lépett volna hatályba. A himnuszra vonatkozó rész kapcsán azt kifogásolta, hogy a módosításnak nincs egyértelmű célja.

Az elnöki vétó után a vitatott jogszabály hamarosan ismét a szlovák parlament elé kerül, amely azt várhatóan módosítani fogja. Erre múlt pénteken tett ígéretet a kormánykoalíció második legerősebb pártja, az SNS elnöke.

Andrej Danko, aki a pozsonyi törvényhozás elnöke is egyben, azt mondta: megegyeztek a kormánykoalícióban, hogy az államfő segítségével vagy anélkül, de megoldják az állami jelképekre vonatkozó törvényből adódó problémát, úgy, hogy mindenki elégedett legyen, és semmi ne zavarja meg a szlovák-magyar kapcsolatokat. Danko pénteken azt is hangsúlyozta, hogy a módosításban nem volt ártó szándék.

Az állami jelképekre vonatkozó szlovák jogszabály módosítása a közelgő szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Az előterjesztők ezt azzal indokolták, hogy a szlovák csapat – a sokévi bevált gyakorlattal szakítva – olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva, a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve kapott helyet. A feszültséget kiváltó törvénymódosítás szövegének túlnyomó része ezzel a kérdéssel foglalkozott.

Starovic Tibor / MTI

3 hozzászólás

  1. Fülöp István

    Tipikus!
    Hoznak egy ilyen törvényt, s attól kezdve a harc célja nem a helyzet javítása, hanem az, hogy bár ne romoljon.
    S így nem jutunk soha az egyrõl kettõre. Már feltéve ha belemegyünk ezekbe a játszmákba, nem látunk át a szitán.

    Válasz
  2. Tóducz

    “Temetése” előtt tehette, de majd mit fog hozzá szólni a friss tót tyúk elnök?

    Válasz
    • Mikulás

      Nekem tetszik a három hokiütő jelképe, így mind a három kezükbe jut egy.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.