Teodor Meleșcanu külügyminiszter azt nyilatkozta hétfőn, hogy a Dmitrij Rogozin repülőgépével kialakult helyzetet ‘előre megfontoltan’okozta az orosz miniszterelnök-helyettes azzal a céllal, hogy feszültséget keltsen Románia és Oroszország között.

A román diplomácia vezetője szerint ez abból következik, hogy a Transznisztriába készülő Rogozin napokkal az útja előtt közzétette Twitteren az útvonalát és a térképre is behúzta, hogy milyen útvonalon repül majd Románia fölött.

‘Véleményem szerint az orosz miniszterelnök-helyettes előre megfontoltan cselekedett azzal a céllal, hogy feszültséget keltsen Románia és Oroszország között’ – jelentett ki Meleșcanu az Antena 3 televízió műsorában.

A külügyminiszter szerint Rogozin azt is bizonyítani akarta, hogy az Európai Unió által meghirdetett szankciók ‘nem működnek’.

Meleșcanu tagadta, hogy a Rogozint szállító repülőgép kitiltása a román légtérből veszélybe sodorta volna az utasok életét, hisz az, hogy Minszkbe szállt le, azt bizonyítja, hogy ‘akárhová elrepülhetett ebben a térségben’.

Pénteken Oroszország tiltakozott amiatt, hogy Románia nem engedte átrepülni légterén a Moszkva-Kisinyov civil járatot és ‘provokációnak’ minősítette az eljárást, amely a ‘nemzetközi betyárság’ szintjét súrolja.

Agerpres