A romániai rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából Tamás Sándor, háromszéki elöljáró arra kéri Románia államfőjét, hogy ismerje el Tőkés László elvitathatatlan szerepét a forradalomhoz elvezető temesvári eseményekben. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke erről pénteken, a 20. Megyeinfón beszélt.

Néhány nap múlva a romániai rendszerváltás 30. évfordulójára emlékezünk. A temesvári eseménysor, a romániai forradalom kitörése egyértelműen kötődik Tőkés László személyéhez, szerepe elvitathatatlan. Ez alkalommal szeretnénk javasolni Klaus Iohannis államelnöknek, hogy emberelje meg magát és miután elveszi a Románia Csillaga elismeréseket a börtönviselt kitüntetettektől, adjon egy méltó elismerést Tőkés Lászlónak” – mutatott rá Tamás Sándor.

Azt gondolom, hogy Klaus Iohannis, aki a második elnöki mandátumát kezdte meg, lehetne annyira gerinces, német etnikumú államfőként annyira érzékeny, hogy nem hunyászkodik meg, hanem egy karakán lépéssel jóváteszi azt a történelmi igazságtalanságot, amelyet Tőkés László pár évvel ezelőtt elszenvedett. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy Tőkés László kitüntetéssel és anélkül is a kelet-európai rendszerváltások és forradalmak történelemkönyvében jelen van és jelen lesz sok már percnyi politikustól eltérően” – fejtette ki a tanácselnök.

Mint ismeretes, 2016 márciusában Klaus Iohannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga lovagi fokozatát, amelyet az 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában szerzett történelmi érdemeiért kapott meg az esemény huszadik évfordulóján. A kitüntetés visszavonását azért kezdeményezték, mert Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon “védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája