Elkezdték a román hatóságok egy-egy menekülttábor felállítását Máramaros megyében és a Suceava megyei Szeretvásáron (Siret) – jelentette be szombaton a kormányszóvivő.

tabor

Dan Cărbunaru az orosz-ukrán katonai konfliktus nyomán előállt helyzetet kezelő kormányzati munkacsoport döntéseit ismertette sajtónyilatkozatában.

A szóvivő elmondta, hogy a két táborra egyelőre nem lesz szükség, mert a bevándorlási hivatal által működtetett befogadó központok csak 56,4 százalékban teltek meg. Ha ez az arány 65 százalékra nő, akkor az ukrajnai menekülteket ideiglenesen – legtöbb 72 órára – a máramarosszigeti vagy a szeretvásári táborban helyezik el, és innen irányítják majd őket egy másik szálláshelyre – magyarázta.

Dan Cărbunaru közlése szerint eddig 54 ukrán állampolgár kért menedékjogot Romániában. Ők kérésre szállást, teljes ellátást kapnak, illetve pszichológiai és jogi tanácsadásban részesülnek a bevándorlási hivatal által működtetett befogadó központokban.