A maradék harmincöt kormánymegbízott, mellettük pedig 11 prefektus-helyettes menesztéséről döntött keddi ülésén a kormány, köztük van Sebastian Cucu Kovászna megyei kormánymegbízott is.

Menesztették Sebastian Cucu prefektust

Sebastian Cucunak mennie kell a prefektusi tisztségből. Fotó: We Radio

November 28-án hasonló intézkedés révén öt megye prefektusát és alprefektusát már leváltották tisztségéből, Mircea Duşa Maros megyei kormánymegbízott pedig december 10-én lemondott. A Hotnews portál beszámolója szerint a Ludovic Orban vezette kabinet ugyanakkor 13 új prefektust és 2 helyettest is nevesített a megüresedett tisztségekre.

A prefektus intézménye teljesen fölösleges – nyilatkozta lapunknak Tamás Sándor megyei tanácselnök, de hozzátette: ellenzékben minden párt bírálja a kormánymegbízotti rendszert, a kormányon levőknek azonban hirtelen megjön az étvágyuk a kinevezésekhez és a tisztség újabb hatáskörökkel való felruházásához.

A háromszéki elöljáró szerint Romániának modern alkotmányra lenne szüksége (mert a jelenlegi még ugyanaz az Iliescu-féle alaptörvény, hiába módosították közben), és az RMDSZ-nek van is konkrét elképzelése az állam – és a közigazgatás átszervezéséről – ebben a korszerű szerkezetben pedig a prefektusoknak nem lenne helyük. Tamás Sándor a megye egyik volt prefektusát idézte: elmondása szerint Codrin Munteanu egyszer a belügyminiszter előtt jelentette ki, hogy Székelyföldön a kormánymegbízottak egyszerre működnek kézifékként és ostorként az önkormányzatok hátán. Ennek más megyékben politikai, itt pedig etnikai színezete van, egy másfajta államberendezkedéssel ezt a szerepet ki lehetne iktatni – fejtette ki a megyei önkormányzat vezetője. Hozzátette: addig is élni kell, amíg ez megvalósul, a napi gondokat meg kell oldani, az intézmények eddig is együttműködtek és ezután is fognak – hogy jól vagy rosszul, az majd elválik. (dvk-demeter) – Háromszék

6 hozzászólás

  1. Várközi

    Akkor kuka kakukk, kuku, kukk, by-by Szebasztián. Non visszlátásra.

    Válasz
  2. antal m.

    Tóducz ! Orvososabban, lehetetlen!

    Válasz
    • Tóducz

      Az milyen?

      Válasz
  3. antal m.

    Azt kellene megfontolni érdemben, hogy a Törvények helyessége és annak betartása elegendő szigor! Hatalmi erő bőségesen van, akik a törvényeket tiszteletben tartassák!
    Minden Prefektusi és hasonló sóhivatalokat rögtön, – fel kell számoltatni az egész ország területén! Többsége, – csak fékezi az ország jó működését, de hatalmas fölösleges ráfektetés-költés!,Az ügyködéses -fontoskodó- bürokratákat, irodástól egybekötve, felére csökkenteném azonnal! Működtetni kell rendjén, a digitális rendszerességet!

    Válasz
    • Tóducz

      Mérnök úr, egy kicsivel mérnökösebben nem lehetne lökni a szöveget?

      Válasz
  4. Tóducz

    Na, ezt is megértük, hogy a kakukknak álcázott romák csókát röptették.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük