Fotó: Fekete Ágnes Heini

Megkezdődött a II. Mérai Világzenefesztivál, ahol Méra megmutatja magát a világnak. 2017. július 27-én, csütörtök délután vette kezdetét a csűrfesztivál, ahol elsőként a Brigan nevű olaszországi együttes lépett fel, majd ezt követte a Beltain (Pl), mely által betekintést nyerhettünk más kultúrák népzenéibe is.

Ezután következett a táncház, ahol a palatkai és kalotaszegi muzsikusok húzták a mérai, román, mezőségi, kalotaszegi illetve palatkai talpalávalót. E közben a gyerekek (és nem csak) relaxálhattak a chill zone hűvösében, mely a telek végén folyó patak környékén terült el.

Ezen esemény egy pozitív és követendő példát mutat a faluturizmus fellendítésére. A település lakósai lehetőséget adnak a szállásra úgy saját lakásukban, mint kertjeikben, ahol reggeli is igényelhető. Így egy pótolhatatlan élményben részesül a fesztivál résztvevője, mivel betekintést nyerhet a falu életébe is.

Fekete Ágnes Heini