Hazai pályán indította a 2020–2021-es idényt a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely szombaton egygólos vereséget szenvedett a Craiovától. A piros-fehér mezes alakulat alaposan megcombosodott a nyáron, rövid idő alatt kilenc játékost igazoltak le, az előző szezonbeli kilencedik pozíciót hatodikra váltanák.

Célkitűzésben tehát nincs hiány, tudtuk meg Diószegi László klubelnöktől, aki lapunknak adott interjújában beszélt az utánpótlás-nevelés fontosságáról és a járványhelyzet klubra gyakorolt gazdasági hatásáról is.

– Milyen gondolatokkal, célokkal vágtak neki az új idénynek?

– Tavaly a nyolcadik-kilencedik helyet céloztam meg, amit sikerült is elérni, de most eljött az ideje merészebb célokat kitűzni, így a felsőházban szeretnénk végezni, minimum a hatodik helyen. Úgy érzem, sokat tettünk azért, hogy „megegyenesítsük az útját” ennek a célkitűzésnek. Rövid idő alatt kilenc játékost igazoltunk, akiknek még be kell illeszkedjniük a csapatba. Nehéz bajnoki rajtban van részünk, talán a négy legnehezebb ellenféllel kell megküzdenünk, és ha ezt a négy mérkőzést hat ponttal, ne adj isten héttel tudnánk zárni, akkor érezném, hogy tényleg nagy esélyeink vannak a felsőházra. Jelentősen bővült a játékoskeretünk, nem panaszkodhatunk arra, hogy nincs kiből válogatni, ez az egészséges konkurencia szempontjából pozitívumnak számít. Ennek alapján bízom abban, hogy sikerül megfognunk a hatodik helyet. Titokban reménykedem egy negyedik helyben is, de nem akarom nyomás alá helyezni a fiúkat. A Román-kupában is szeretnénk megismételni a legutóbbi menetelésünket, és ha lehet, rátenni még egy lapáttal.

– Terveznek további erősítést, tartogatnak még valamit a tarsolyukban?

– Ki merem jelenteni, hogy 98%-ban teljes a játékoskeret (a tavaly érkezett, 23 éves Deaconu Ronaldóval az interjú készülte után bontottak szerződést – szerk.), talán egy játékos csatlakozhat még, de nem mindenáron, csak akkor igazolunk, ha rendkívüli futballistát találunk.

Sepsi OSK II. a harmadosztályban

– A III. liga mezőnyének bővítésével a klub esélyt kap, hogy ezen a szinten is megméretkezzen. Ezt miért tartják fontosnak?

– Nagyon sok olyan fiatal labdarúgónk van, aki a III. ligában tud játszani és fejlődni. Most már komolyan számolnak a nálunk folyó utánpótlás-neveléssel. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a 2011-ben alapított OSK kilenc év alatt az ország 13. fociakadémiájává növi ki magát. Ez annak tulajdonítható, hogy mi nem csak a nagycsapaton, hanem az utánpótláson is folyamatosan dolgozunk, még akkor is, ha sokan hiányolták az akadémistáinkat a felnőtt keretből. Ez a helyezés jó visszajelzés nekik. A 2004-es korosztállyal kezdtünk, ők most 16 évesek, pár év múlva már a „nagyok” között láthatjuk őket a pályán. Egy a lényeg: a sepsiszentgyörgyi labdarúgásnak van múltja, van egy csodálatos jelene, és ha vigyázunk rá, lesz egy még csodálatosabb jövője.

– A számok tükrében mit jelent a Sepsi OSK utánpótlása?

– 18 utánpótlás csapattal rendelkezünk, 520 gyerek jár hozzánk edzésre, 22 edzőnk van, közülük hatan A-licenccel büszkélkednek, de mindenkit próbálunk fejleszteni. Az a cél, hogy öt-hat év múlva csak olyan trénereink legyenek, akik legalább B-licenccel bírnak. Próbálunk ezután még nagyobb hangsúlyt fektetni az utánpótlásra, jó úton vagyunk, de ez csak arra késztet, hogy még többet dolgozzunk, még szebb eredményekért. Én akkor leszek a legboldogabb, amikor a saját akadémiánkból két gyerek az új stadionban mondjuk a Craiova ellen rúgja a bőrt.

Hiányoznak a szurkolók

– Látja-e akadályát a nézők, szurkolók lelátóra engedésének az elkövetkezendőkben?

– Nagyon várjuk, hogy a szurkolók térjenek vissza a lelátóra, mert ők a 12. játékos, és nagyon hiányoztak a legutóbbi mérkőzéseken. Sajnos egyelőre még csak hallani sem akarnak erről, mégis bizakodok abban, hogy legalább októberben hoznak majd egy olyan döntést, hogy a lelátó 10-20%-át lehessen megtölteni, ami ezer személyt jelentene. Persze akkor kezdődne a vita, hogy ki legyen az az ezer… Bevallom, nagyon fájt, hogy még be sem fejeződött a bajnokság, és egyes, magukat szurkolóknak nevező személyek szemünkre hányták, hogy nem beszéltünk a bérletesek kárpótlásáról. Természetesen szándékunkban állt őket kárpótolni, azok a szurkolók, akik behozzák névre szóló bérleteiket a klub székházába, ingyen vehetnek részt az első hat mérkőzésen, ugyanazon a helyen, amelyre a bérletük szólt. Bérletek kibocsátására még nem vállalkozunk, amíg nem térhetnek vissza a nézők a lelátókra, holott sok klub ezt teszi, a szurkolók ily módon támogatják kedvenc csapatukat.

Nehéz helyzetben a vírus miatt

– Milyen gazdasági hatást gyakorolt a klubra az elmúlt időszak?

– Nagyon nagy érvágás a klubnak ez a járványhelyzet. Hetente kell tesztelni a játékosokat, stábtagokat, ez havi tízezer euró, ki lehet számolni, éves szinten ez mennyibe kerül. Kétszázezer euró bevételünk volt a jegyeladásokból, erre most nem nagyon számíthatunk, ha a téltől be is engedik a szurkolókat, az összeg felének búcsút mondhatunk. Azt se felejtsük el, hogy kilencedik helyen végeztünk az azt megelőző hatodikhoz képest, itt is elmegy négyszázezer euró. A tévéközvetítési jogok sem 14, hanem 16 csapat között oszlanak el, ami körülbelül 130 ezer euróval kevesebbet jelent. Tehát idén 800-900 ezer euróval lesz kisebb a büdzsénk, ha minden szponzor megmarad mellettünk, és továbbra is támogat. Ezt még nem tudjuk, még nem volt időnk tárgyalni velük. Meghúzzuk a nadrágszíjat, mert nem mehet a minőség rovására az sem, ha kevesebb összegből gazdálkodunk. Eddig is megfontoltan költekeztünk, nem ígértünk olyan fizetést játékosoknak, amit nem tudtunk megadni, hogy aztán bankkölcsönhöz kelljen folyamodni. Mi komoly klub vagyunk, ahol az adott szó mindennél fontosabb.

– A szilárd háttér is fontos egy klub életében, különösen, ha a nem a középszert célozzák meg a vezetők.

– Sajnos folyamatosan arra kényszerülünk, hogy bizonygassuk, a román sajtóban megjelent vélekedések ellenére a magyar kormány csak az utánpótlást és az infrastruktúrát támogatja, a nagycsapathoz semmi köze. A felnőtt csapatot támogatók segítségével tartjuk fenn, és igen, vannak közöttük magyarországi vállalatok is. Ráadásul sosem titkoltam, hogy a tévépénz a költségvetés negyven százalékát teszi ki.

– Mire a legbüszkébb?

– Arra, hogy ezt a székely kisvárost feltettük nemcsak az országos, de az európai focitérképre is. Bízom az új és a régi játékosokban, bízom az edzőben és stábjában, és abban, hogy pozitív hozzáállással előbb-utóbb meglesz az az Európa Liga-selejtező is.

Bartha Zsófia / Székely Hírmondó