Angela Merkel német kancellár és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő egyetért abban, hogy a tagállamok szoros együttműködésére van szükség az európai uniós menedékjogi rendszer reformjának kidolgozásában.

Angela Merkel német kancellár és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő / Fotó: hirado.hu

A német kancellár hétfőn látogatott Varsóba, ahol a lengyel miniszterelnökkel, majd Andrzej Duda elnökkel is tárgyalt. Angela Merkel múlt szerdán történt újbóli beiktatása után ez a második külföldi útja,  előtte Párizsba látogatott.

A kormányfői egyeztetést követő közös sajtóértekezleten Merkel reményét fejezte ki, hogy a közös európai menedékjogi rendszert júniusig sikerül tető alá hozni.

Merkel elismerően nyilatkozott arról, hogy Lengyelország jelentős számú menekültet fogadott be Ukrajnából.  “Lengyelország is menekülteket fogad be, földrajzilag talán másfajta menekültekről van szó, más régiókból származnak, mindazonáltal Lengyelországnak is hozzájárul ez ügyben” – jelentette ki a német kancellár.

Támogatásáról biztosította az európai határvédelmi szerv, a Frontex megerősítését, a migráció Európai Unión kívüli kezelését, és fontosnak nevezte az embercsempészet elleni harcot.

Morawiecki szintén hangsúlyozta, hogy az uniós menedékjogi rendszer áttekintésre szorul. Közölte: Varsó együttműködni akar az olyan menedékjogi rendszer kidolgozásában, amely szolidáris lenne. “Értjük, hogy ez sokba kerülhet, közös pénzügyi erőfeszítést igényel” – jelentette ki, kérve egyúttal, hogy az uniós szervek e témában tiszteletben tartsák a tagállamok belső szuverenitást, azt, hogy”ki és kit akar fogadni, és milyen alapon”.

A varsói székhelyű Frontexről Morawiecki elmondta: ennek “megszilárdított módon kellene működnie a külső uniós határ megerősítése érdekében”.

A két politikus megegyezően nyilatkozott az európai egység megőrzésének fontosságáról. Merkel “az EU 27 tagállama, nem pedig az euróövezet vagy más ilyen csoport” jövőjét említette ez összefüggésben.      “A globális helyzetre való tekintettel megértjük, hogy hangunk akkor lesz erős, ha szövetségünk is erős lesz, és dolgainkat közösen képviseljük” – jelentette ki.

Minkét kormányfő támogatását fejezte ki az Egyesült Királyságnak a Szkripal-ügy kapcsán, mely az Európai Tanács csütörtöki értekezletén is napirendre kerül.

“Amellett állunk ki, hogy lehetőleg  az egész Európai Uniós adjon határozott választ” – mondta a témáról Morawiecki. Rámutatott: a támadás az egyik EU- és a NATO-tagállam területén történt, ezért “összehangolt, szolidáris válaszra van szükség, hogy az orosz támadó tudja: nem engedheti meg magának az ilyen politikát”.

Az ukrán válságot illetően Merkel megállapította: nem látható előrehaladás a minszki megállapodások megvalósításában. “Szorgalmazni fogjuk, hogy ez megváltozzék” – fűzte hozzá.

A 2013 óta kormányfői szinten szünetelő német-francia-lengyel együttműködési formátumról, az úgynevezett weimari háromszögről, Merkel elmondta: ezt az együttműködést Berlin “határozottan támogatja”, és törekedni fog az ilyen formátumú találkozók megvalósítására.

Több újságírói kérdés az uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárásra vonatkozott, amelyet az Európai Bizottság (EB) Varsóval szemben tavaly decemberben elindított el. Merkel “intenzívnek”, Morawiecki “konstruktívnak” nevezte az e témában Varsó és Brüsszel között folytatott párbeszédet.  A német kancellár közölte: “megelégedve fogadná az EB megállapítását, hogy a Lengyelországgal folytatott tárgyalások eredményesek voltak”.

Az új uniós költségvetési keretről Merkel elmondta: ennek összeállítása nehéz lesz, a brit kilépés (Brexit) miatt hiányosak lesznek majd a pénzforrások, viszont a Lengyelországhoz hasonló országokat, amelyek – mint mondta –  hatékonyan használják ki az uniós alapokat, meg akarják erősíteni.

Lucie Szymanowska / MTI

27 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    De tudom Ginko,hogy hol vannak!!!! A pocegodorbe nyakig. Nem is kell egyebet tegyenek,csak assak ki magukat,csak vigyazzoanak,mert ahogy lapatoljak az egyik felebe,allandoan vissza folyik. Es vigyazzon ,hogy nehogy kiessen a lapat a kezebol,mert akkor lekell kukkanjon utanna,de valoszinu,hogy mar megtortent es azert frocskoli a szajabol allandoan.

    Válasz
    • Ginko

      Na ugye, kedves Soroska, csak kijött önből az igazi ogyesszai kocsmatöltelék.Bátran mondja, írja . Igy mindenki egyre jobb képet kap önről.

      Válasz
  2. Nyilas

    ” Most is az kellene,hogy hivjak be es verjek jol el”
    Ez azért jól beleivódott önbe még RKP-s korából. Nem először akarja már feljelenteni, lecsukatni, meg elverni, ami másként gondolkodik a világról mint ön.
    Persze nincs ebben semmi csoda, hisz az amerikai “demokrácia semmivel nem különb e tekintetben Csauseszku népi demokráciájánál.

    Válasz
    • tihájlovics Mivadar

      behivatták kihallgatásra a rendőrségre azokat a diákokat, akik részt vettek a mult heti kormány-ellenes tüntetésen Budapesten…

      Válasz
      • Tóducz

        Na és tihajlovics Mivadar?

        Válasz
  3. Ginko

    Lehet, hogy a végén Közép – Európa partnernek minősíttetik ?

    Válasz
    • Nyilas

      Természetesen.
      Abban a pillanatban amikor hajlandó lesz szolgamódon követni a Merkel által közvetített utasításokat.

      Válasz
      • Ginko

        Igen, tisztelt Nyilas !
        Ez az első változat.Igazából ezt akarják. A második változat szerint a Német -Francia tengely úgy működik, hogy a franciák isszák a németek pénzét.A németeknek pedig nagyon nagy és fontos gazdasági érdekeik és szükségleteik vannak Közép – Európában. Ezért a németeknek a Közép – Európai gazdasági befolyás fenntartása, védelme azaz a viszonylag nagy és biztos profit folyamatos megszerzése igen fontos. Ha valahogy együtt maradnak a visegrádi országok némileg ellensúlyozhatják a francia nyomulást..Ez most fontos a németeknek. Ne feledjük továbbá,hogy a franciák viszik a németek pénzét a Közép-Európaiak meg hozzák.
        És akkor újra ott tartunk amit Nyilas mond. ( de legalább a forma egy kicsit fazont kap. )

        Válasz
      • Tihájlovits Mivadar

        most nem ez van?? Londonban van 1,5 millio lengyel, minden áruházban a második nyelv a lengyel, Németországban és Ausztriában van 600 ezer magyar fiatal, ebből kb 100 ezer Erdélyből, a zistennek sem akarnak hazatelepedni /az én két gyermekem sem/ és akkor önök itten kigunyolják a nyugatot!! Merkel mamát???sztem vissza kellene küldeni aztat a 13 milliárd eurot, amennyit eddig Románia kapott, a 3 milliárdos befizetésekkel együtt!! a pénzt felveszik, a földeket nem művelik, az iskolában nem tanulnak!! 30% ment át a probaérettségin, egy kilyéni tyúklépés hídat 10 éve csinálnak-német pénzből aztat is…ez ugye nem szolgamód??? el ne felejtsem a 4 millio románt, akik kivándoroltak Olaszba és Spanyolba…de biztosan azokban is van 300 ezer magyar..cselédként istállóban lakva hajladoznak a földeken..

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves beírótársak, bűvöltünk egy újabb libsi sorosistával: Tihájlovits Mivadarral.

          Válasz
        • ez van

          No, álljon meg a verekedés Énhájlovits uram! Kivándorlásaink azért történnek, mert a nyugati Joe -félék már nem szeretnek dolgozni, hisz annyi pénzre tettek szert, hogy inkább fizetnek, mint dolgozzanak. Merkel mama sorsa megpecsételődött, csak ki kell várni a végét. S a pecsétet nem mi, keletibbek tesszük rá, hanem ők maguk, a nyugat, akik eddig istenítették, és áldták azért a sok jóért, amit a bevándorlóktól reméltek. Csakhogy a bevándorló és migráns közt nagy különbség van, ezt fogják érezni hamarosan. S aztán említi az ajándék, kiutalt pénzeket, amit vissza kellene fizetni. Mi azt előbb kifizettük, mint ahogy ők felajánlották. Hisz abból ajánlottak, amit befizettünk. Kérdezze csak Joe fiát, a pénzügyi szakembert. A földeket persze, hogy nem művelik, hisz azért kapják a terület alapú segélyt a gazdák. Mit gondol, ha újra termelni kezdenénk a cukorrépát, a napraforgót, a kendert, lent (de fent is), a takarmánynövényeket, visszaállítanánk a cukorgyárakat, étolajgyárakat, szövőipart, az állattartást, mi lenne a nyugatiak itteni piacával? A multicégektől több fordul vissza, mint amennyiért leállították az öngazdálkodást. A kedves ifjúság, nyugdíjbiztosításunk reményteljes harcosai pedig miért tanulnának, ha azt látják, hogy csak a bunkó, tudatlan halad, gazdagszik, mert van rá ideje pénzt csinálni (Joe után szabadon), kufárkodni, hisz nem kell tanulással töltse az időt. Nem Japán vagyunk, hanem a nyugat szemétdombja. No, de reméljük, hogy ez a szemétdomb lebomló hulladékokból áll, és egyszer komposztként feltámad. Úgy száz év múlva. De akkor is jó lesz, ha még dédunokáink itt fognak élni.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Igazat is tud irni. Tenyleg ott vannak es kukorekolnak is hangosan es rugjak a szemetet. Tisztelet a kivetelnek akik megertettek az idok szavat es nekifogtak DOLGOZNI,UZLETEKET, vallakozasokat nyitni es munkat adni sok embernek. Azok nem osztjak a semmit,hanem valamit letesitenek,es penzt csinalnak,gazdagodnak. Miert nem nyit egy cukorgyarat,kendergyarat,vagy nekifog gazdalkodni es vet naopraforgot,cukorrepat,felallitsa aszovogyarat,es nem azt. Rengeteg lehetoseg van,es akkor majd a fuvagok a maga kertjet szepitik,a hazat csinositjak,es maga megfizeti,es igy forog a penz.es mindenki boldog lesz. Az biztos,hogy nem Japan,de azert lenne mit csinalni,csak a felrevezetes es az almodozo szellem nem engedi. Pedig csak MUNKAVAL,FELELOSEGGEL,KOCKAZATTAL lehet elorejutni. Azert en tudok olyan embereket akik megfogadtak a tanacsomat es a vagyoni helyzetuk jobbrafordult,es bizony evente negyszer otszor mennek kirandulni,mert a munkajuk,szorgalmuk,tehetseguk utan megengedhetik.

          • Tóducz

            Soros Dzsó, megint az amcsi vörös kakas meséje?

          • ez van

            Az a baj Joe, (na, nem nekünk), hogy ön elment, s nincs aki mindezt megcsinálja. A komposztálódási folyamat is lassabban zajlik. Kénytelen vagyok idézni öntől: ” azert en tudok olyan embereket akik megfogadtak a tanacsomat es a vagyoni helyzetuk jobbrafordult”. Ezt elfogadom, hisz a barátai is, ha kiismerik önt, a tanácsainak az ellenkezőjét megvalósítva csakugyan meggazdagodhatnak. De a cikk nem erről szólt, s nem is önhöz tettem megjegyzést. De elnézem, mert Tóducz dr. szerint is,vannak emberek, akikkel elnézőbbek kell legyünk.

  4. Tóducz

    Soros Dzsóék elküldték a német mamát, hogy puhítsa a lengyeleket.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Csak nem fer el tollem? Azert ment oda,hogy az ilyen bunkokat mint maga,probalja eszreteriteni. De az ilyenek a szobol nem ertenek,csak ha eldongetik az agyat. De kar volt a berlini falat lebontani,mert nem kellett volna,mert addig egy szot sem mertek szolni. Most is az kellene,hogy hivjak be es verjek jol el,mindjart jo lenne minden. Mast nem erdelemelnek.

      Válasz
      • Tóducz

        Drága Soros Dzsó, néhány napig eltűnt a szorgalmas beírók soraiból. Biztos megpihent a Soros barlangjában. De látom, hogy a “pihenésből” elég agresszív szándékokkal tetszett visszatérni. Először a lámpát, s utána lövöldözhet!

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Igen,felbehagytam,mert ilyen alacsony tudasukkal,(legyen az barmirol szo) meg a nagymellusegukrol,a nagy hosiessegukrol amit ismerek,a nagy kivagyok-en ,amit amig a geniusz volt hatalmon,mindegyikuk osszevolt zsugorodva mint az egett szalonnabor,most hogy senki sem torodik vele(hala Istennek) most akkora szajuk van mint a budiajto. Azt hiszik magukrol,hogyha magazodnak akkor uriemberek lesznek,es nem egyenranguak a nyugattal,aki milliardokat adott,hogy ne ehezzenek,hanem maguk sokkal de sokkal fenneb erzik magukat!!! Csak azok nem hoborognek,es nem ugatnak,mint a csaholo kutya,hanem uriember modjara megbeszelik a problemakat. Ha kivenne a nyugat a befektetett penzeket ,gyarakat,elokellene venni a karikasostort,es csabe-kibe,mint ahogy volt ezer evig!!! Igen maguk azt dobjak allandoan kovel akik kenyeret adnak a szajukba. Csak mindennek ara van azt ne felejtsek el!!! Ne foglakozzanak velem,orvendjenek egymasnak es oltogassak egymast tovabbra is a hulyesegeikkel.

          Válasz
          • Tóducz

            Soros Dzsó, Ön már számtalanszor félbehagyott a kotnyeleskedéssel, szívszaggatóan elbúcsúzkodott, majd aztán más néven visszasettenkedett.

          • Nyilas

            Kedves Joe.
            A kutya sem foglalkozna önnel, ha meg tudna lenni anélkül, hogy ide ontaná a hülyeségeit.
            Csak önnek szüksége van rá, hogy azt érezze, hogy ön is valaki. Hát akkor el kell viselnie a következményét. Mi itt el voltunk addig is a karikásostorunkkal, amíg ön nem fedezte fel, hogy messziről jött emberként azt mondhat amit akar.
            Csak tudja, kitárult a világ, és a magyar ember is személyesen győződhet meg arról, amit valamikor álomvilágnak tartott.

      • hÍMES TOJÁS

        Sorok-Soros (2018-03-20-n 16:29) NA EZ ŐSZINTE volt “SOROS-JOE”-tól./!/ Ebben benne van az a nagyon mély ellenszenv a V4-ek iránt.
        Csak azt felejtette el “SOROS&JOE”, hogy a fal lebontásra sokkal inkább neki és fajtájának volt szüksége./!/ A falat ők bontották le. Nekik kellett a gazdasági terjeszkedés, az új piac, az új kifosztható gyarmatok. De 30 év múlva már azt sem emlékszik mit miért tett. Szerintem ezért KÖZVESZÉLYES BOLONDOK a “SOROSOK”.

        Válasz
        • Tóducz

          h.T., a falat is ők építették, hogy legyen mit lebontaniuk!

          Válasz
      • Ginko

        Soroska ! Ön tényleg Ogyesszából , egy kikötői kocsmából irogat. Issza azt a büdös hamisított ukrán vodkát, de nem bírja. Aludjon egyet és fusson neki újra a mondókának.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Azt a hamisitott budos hamisitott vodkat maga es tarsai isszak,mert ha nem inna nem tudna sem a szagjat,sem az izet. Azert is van ilyen szukeszu hozzallasuk mindenhez. Az a sok kitisztitatlan tyukszaros palinka megteszi a hatasat a fejukbe. En ha iszok is ,csak jot iszok amit esetleg csak ken lat,mert annak litere legalabb ketszaz dollar,de van amelyik negy-otszazdollar. Igyak csak tovabb es fozzek otthon is,hogy nehogy kifogyjanak belole. A szentgyorgynek,hogy azt a micsodat naponta nyelik le,es azt ragjak mez nelkul,mert azt hiszik hogy lekvar,hiszen a vezertol szarmazik. Szep a hit,mindent elfeledtet.

          Válasz
          • Ginko

            Na ,Soroska, hát akkor mégiscsak oegy ogyesszai kocsmából irogat.Nem tudja, hogy hol van és ,hogy mi hol vagyunk.

          • szentgyörgyi

            Hamàr igy megszolitott tisztelt S, Joe ! Probàltam tiszteletben tartani pihenönapjait és nem zavartam kényelmetlen kérdésekkel,De làtom,hogy nem pihent eleget és azt a kanalas gyogyszer teràpiàt sem érti ,söt félre magyaràzza. “Azt hiszik magukrol…..sokkal fennebb erzik magukat”.Kedves Joe , azt hiszi hogyha àtkerült egy nagyobb ganyédombra màr rögtön felsöbb rendü is lett ?,ön ott maradt ahol volt (ha volt?) ,de még mindig talajszinten gyökér felett nyirja a gyepet és sem ön és sem az imàdott amerikàja nem tart el minket , söt a rollunk lehuzott sarcbol élnek ugy, ahogy élnek és amikor lankad az életszinvonal elindulnak keleti piackutatàsra ,de az AK 47-et sem felejtik otthon, Ha a nyugat kivenné a befektetett pénzét ,akkor önök mehetnének halàszni,mert az àllamokba a rabszolgasàgot megszüntették ,viszont kiterjesztették az egész vilàgra (egy kicsit konzultàljon a pénzügyi szakértö fiàval) . Ha màr ilyen friss eröre kapott, valamit mesélne a ” Republik of Florida” -rol ? Nagyon hàlàs lennék.

    • szentgyörgyi

      Tàtsd ki szàd ,nem keserü ,teszünk hozzà mézet is ,csak nyeld le !

      Válasz

Hagy egy Válaszot hÍMES TOJÁS-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük