Fotó: orientpress.hu

A Magyar Nemzeti Levéltár jóvoltából ezt immár internetes alkalmazásban is böngészhetjük

A Mátyás király Emlékév legújabb eredményeként a Magyar Nemzeti Bank emlékérméivel egyidejűleg mutatták be 2018. november 19-én a Magyar Nemzeti Levéltár Merre járt Mátyás király? című új internetes alkalmazását. A Magyarság Háza partnerségével elkészült, korszerű és könnyen kezelhető webes fejlesztés a történelmi Magyarország látványos térképén mutatja be Mátyás király és második felesége, Aragóniai Beatrix királyné utazásainak állomásait. A térkép 555 helyet jelenít meg, ahol az uralkodó igazolhatóan megfordult.

A sajtóbemutatón Rácz György, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese és Szatucsek Zoltán, az MNL Nemzetközi Kapcsolatok és Európai Uniós Projektek Igazgatóságának vezetője ismertették: Horváth Richárd történész 2011-ben kiadott adattárát jelenítették meg a térképen olyan formában, hogy a településekre kattintva megkapjuk az adat forrását és a szakkönyv vonatkozó lábjegyzetének eredeti szövegét is. A magyarországi középkori oklevelek fényképes adatbázisa 2010 óta elérhető a világhálón, így a beazonosítható oklevelek esetében néhány kattintással eljuthatunk az oklevél digitalizált képéhez, amelyből a történész az adatokat merítette. A számítógépes alkalmazás segítséget nyújthat a történelemoktatásban, valamint a politika-, had- és településtörténeti kutatásokban. Elérhető itt: http://matyaskiraly.mnl.gov.hu/

Varga Gabriella