2018. április 13-án kettős könyvbemutató volt Besztercén. A két könyv id. Horváth Pál besztercei magyartanár tragikusan rövid életének történetén keresztül a besztercei magyar közösség diktatúra korabeli ötven évét, megpróbáltatásait eleveníti fel.
Délután fél háromkor a Trecute sub tăcere címet viselő román fordítást mutattuk be a beszterceieknek. Ők vehették kézbe elsőkként Gábos-Foarță Ildikónak a nyomdából frissen kikerült kitűnő fordítását, amelynek egyik legnagyobb erényeként a mai román olvasóhoz szóló hangját emelték ki a könyvet ismertetők.
A román bemutató igazi élmény volt, köszönhetően elsősorban Camelia Toma-nak, aki – nem hiába a mai besztercei kulturális élet igazi katalizátora – szórakoztató könnyedséggel és hozzáértéssel irányította a kötetlen beszélgetést, megszólalásra késztetve minden résztvevőt, szerzőktől-fordítótól az Andrei Mureșanu főgimnázium diákjáig, Beszterce polgármesterétől a régi idők tanáráig.
Igazi csemege volt a két meghívott hozzászólása. Dr. Virgiliu Țârău egyetemi tanár, a CNSAS (Consiliul Național pentru Studierea Arhivelor Securității, azaz Szekuritáte Irattárát Vizsgáló Országos Tanács) volt igazgatója, a kor irodalmi feldolgozását méltatta és érdekes adalékokkal szolgált az ötvenes évekbeli romániai politikai kirakatperekről. Silviu B. Moldovan, a CNSAS kutatója izgalmas részleteket mondott el az ügynöktoborzásról, a diktatúra megfigyelési módszereiről. Az archívum hatalmas anyagának kutatása ma már lehetséges, évente körülbelül háromezren élnek is a lehetőséggel, mégis nagyon kevés – a tízet alig meghaladó – azon műveknek száma, amelyek a kutatások eredményeit könyv formájában a nyilvánosság elé viszik.
A magyar könyv bemutatóját – a kolozsvári és gödöllői után immár a harmadikat -, H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója vezette. A kiadónak köszönhető mindkét nyelvű kiadás gondozása, a könyvek igényes mejelenése, a borítókon Matei László grafikájával, mellékletben a főhős szekus dossziéját tartalmazó CD-vel.
A délután öt órakor kezdődő magyar bemutató sajnos nem hozta meg az együtt emlékezésnek azt a katartikus élményét, amire számítottunk, így valószínűleg sokan vagyunk, akik keserű szájízzel távoztunk. Száznál is többen jöttek el a bemutatóra, akik közül bizonyára legtöbben Horváth Pálra, a könyv hősére akartak emlékezni, hiszen volt diákjai, tanártársai vagy az általa vezetett nagysikerű besztercei színjátszócsoport tagjai voltak.
Úgy gondoltuk, a diktatúra éveiben elszenvedett közös traumák utáni fellélegzés időszaka akár össze is kovácsolhatta a besztercei magyar közösséget, de úgy tűnik, hogy ez mindmáig nem történt meg. Most is vannak még, akik a hajdani felülről kezdeményezett és irányított uszítás áldozatai.
Tudtuk, hogy a kényszerű hallgatás és megfélemlítés korszakának témája megosztó, mégis fájdalmas volt azzal szembesülni, mennyire gyilkos ereje van annak a rendkívül hatékony propagandának, amire így, ezekkel a könyvben is idézett szavakkal adott utasítást a besztercei szekusfőnök egy informátori jelentés margóján:
„Nem jó ez, hogy mind panaszkodnak, hogy miattunk nem tudják ezeket a kulturális tevékenységeiket folytatni. Azon legyünk, hogy egymást marják, ugrasszuk össze őket, egymásra gyanakodjanak.” - idézet a CD melléklet egyik dokumentumából.
Azt reméljük, hogy a könyvben és a bemutatón egyaránt megfogalmazott szándék, hogy forduljunk egymás felé megértéssel és megbocsátással, többekhez elér majd, mint a még ma is jelenlevő megosztó indulat. Erre utal a beszterceieknek a könyv iránti megtisztelően nagymértékű érdeklődése. Több példányra volt szükség, mint amennyi a bemutatón rendelkezésre állt, így a kiadó utánnyomással pótolja a hiányt.
Végezetül egy gondolat a könyvből, amiről jó volna azt hinni, hogy azt a múlthoz való hozzáállást fogalmazza meg, amit a következő generációkra hagyományozunk.
„Keressük meg azokat, akiknek az ajtaján be kell kopogtatnunk, és bocsánatot kell kérnünk! Ez talán megtöri az átkot. Visszahull azokra, akik felépítették azt az emberi aljasságra alapozott világot.”
Talán az korunk egyik legégetőbb kérdése – amit a bemutatón is felvetettek a meghívott történelemkutató szakemberek -, hogy vajon tanultunk-e az előző generációk által elkövetett hibákból, saját keservesen megszenvedett történelmünkből?
Mi, a könyv szerzői úgy hisszük, élnünk kell lehetőségeinkkel. Örüljünk annak, hogy ma már nem kényszerítenek bennünket megrendezett perekben arra, hogy előre megfogalmazott tanúvallomásokat írjunk alá és mondjunk el, vagy arra, hogy egymásról jelentéseket írjunk. Maradjon ez annak a múltnak a része, amivel szembe kell néznünk, és amit aztán le kell zárnunk.
Önmagunk, közösségünk, hovatartozásunk felvállalása sohasem egyszerű. De hinnünk kell benne, hogy ma is van értelme annak, hogy megtegyük.
Mersdorf Ilona