Első alkalommal szervezi meg a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) a Mesterségem címere elnevezésű állásbörzélyét Kolozsváron. Az egynapos rendezvény május 21-én, kedden lesz látogatható 10 és 18 óra között a Vallásszabadság házában.

A MIT legújabb programja egy magyar állásbörze, amely az egyetem utolsó éveiben tanuló hallgatókat – és nem csak! – hivatott összekötni azokkal a kolozsvári és magyar érdekeltségű vállalkozókkal, akik frissen végzett munkaerőt keresnek.

A Mesterségem címere elnevezéssel induló, ingyenes program teret biztosít a találkozásra, a kapcsolatépítésre, a fiatal szakemberek és munkáltatók összekötésére, illetve szakmai gyakornoki programok ismertetésére.

Az állásbörzén az álláskeresés mellett lehetőség nyílik majd a szakmai önéletrajz megfelelő összeállítására egy CV író workshop keretén belül, amelyet Fugel Edina karriertanácsadó szakember fog tartani, valamint kiselőadás formájában az odalátogatók hasznos tippeket és tanácsokat kaphatnak az állásinterjún való sikeres szerepléshez.

A vállalatok listája, a további program és érdekességek a rendezvény Facebook eseményén érhető el.

A Magyar Ifjúsági Tanács közleménye