A múlt század közepének klasszis aradi labdarúgójáról, Pecsovszky Józsefről szóló életrajzi könyv román nyelvű fordítását mutatták be kedd este az Arad Megyei Művelődési Központ udvarán.

Mészár Sándor: Orbán Viktor is gratulált az UTA feljutásához

Mészár Sándor / Fotó: uta-arad.ro

A rendezvény végén a 75 éve alapított patinás klub, az UTA újjáalapítója, Mészár Sándor elmondta: Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben gratulált ahhoz, hogy Arad 12 év szünet után feljutott a román élvonalbeli bajnokságba.

Oroszhegyi Károly újságíró, a korábbi vetély-, majd csapattárs, a későbbi barát az 1970-es években folytatásokban közölte életrajzi írását Pecsovszky (Perényi) Józsefről, ez végül önálló kötet formájában húsz évvel ezelőtt jelent meg Aradon Csala, a szőke csoda címmel. Ennek a román fordítását mutatták be kedden a kortársak és az érdeklődők, köztük a csapat edzői és néhány jelenlegi játékosa jelenlétében – írta a Maszol.

Az eredeti könyv szerzője, az 1990 óta Magyarországon élő és a Nemzeti Sportban publikáló Oroszhegyi idős kora és a koronavírus-járvány terjedése ellen bevezetett határátlépési korlátozások miatt nem lehetett jelen, és az ugyanezen okokból maradt távol Pecsovszky Németországban élő fia, a szintén volt labdarúgó László.

Mészár Sándor, a patinás UTÁ-t a csődtől hét éve megmentő, és az élvonalba idén feljuttató vállalkozó és sportmenedzser hiánypótlónak nevezte az életrajzi könyv román fordítását. „A szurkolóink között most már túlnyomórészt román nemzetiségűek vannak, és nagyon sok a fiatal közöttük, és bár a klub himnuszába Pecsovszky nevét is belefoglalták, nagyon keveset tudnak róla. Persze, az idősebbek még emlékeznek rá. Oroszhegyi könyve nem csak statisztikákra és eredményekre támaszkodik: azt is bemutatja, milyen ember volt Pecsovszky, akiről a sportszerűségi díjat neveztek el” – mondta Mészár Sándor, aki a vasárnapi helyhatósági választásokon az RMDSZ aradi polgármesterjelöltjeként indul.

A könyvet a klubvezető felesége, Mészár-Túsz Gabriella fordította le, mint mondta, aprólékos, két évig tartó munka volt.

Az Adagio vonósnégyes közreműködésével művészi színvonalúra emelt könyvbemutatón az egykori csapattársak és barátok is megosztották egy-egy emléküket a Temesváron született, a Nagyváradi AC-vel magyar, az aradi UTÁ-val (akkor még ITA) pedig többször is román bajnoki címet szerző Pecsovszkyról. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár, aki a klubalapító iparmágnást, néhai báró Neuman Ferencet is ismerte, többek között arról beszélt, hogy minden labdajátékot magas színvonalon űzött a fiatalon, súlyos betegség után 1968 októberében elhunyt labdarúgó, aki az első volt Romániában, aki meghívót kapott a világválogatottba.

Mészár Sándor: Orbán Viktor is gratulált az UTA feljutásához

Orbán Viktor levele

Mészár Sándor a rendezvény végén elárulta, amit másfél hónapja még senkivel sem osztott meg: augusztus elején, néhány nappal a másodosztályú bajnoki cím megszerzése után Orbán Viktor magyar miniszterelnök levélben gratulált „Erdély egyik legpatinásabb, számos magyar és román válogatott játékost adó” csapatának az első ligába jutáshoz. „Úgy gondolom, ma minden okuk megvan rá, hogy büszkék legyenek arra a rögös és hosszú útra, amelyet a negyedosztályból indulva az élvonalig kellett megtenniük” – írta többek között a kormányfő.

A keddi rendezvényen megemlékeztek az ötven évvel ezelőtti világra szóló sikerről, amikor az UTA a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (a Bajnokok Ligája elődjének) első fordulójában, az idegenben lőtt góljának köszönhetően (1–1 és 0–0) kiütötte a címvédő és Világkupa-győztes Feyenoordot, ez alkalomból köszöntötték az akkori csapat még élő tagjait.

Aradi Hírek

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük