„A leadott szavazatok aránya és a polgármesteri mandátumok száma is bizonyítja, hogy megtartottuk a politikai erőnket” – jelentette ki Mezei János, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke keddi, gyergyószentmiklósi sajtótájékoztatóján. Az EMSZ súlyának megőrzéséhez az is hozzájárult, hogy bár két városban leköszön a szövetség polgármestere, mégis sikerült két újabb várost megnyerni – húzta alá az elnök.

Mezei János emlékeztetett, Szentegyházán kétharmados győzelmet aratott az EMSZ, Székelykeresztúrt is egyértelműen nyerték meg. A pártszövetség támogatja a baróti független polgármestert is. „Tíz polgármesteri széket nyertünk, továbbá öt független jelöltet segítettünk mandátumhoz, munkájukat a helyi tanácsosaink révén támogatjuk majd” – összegzett Mezei. Az EMSZ társelnöke emellett külön tárgyalta Soós Zoltán győzelmét és a marosvásárhelyi összmagyar egységet. Elmondása szerint nagy eredmény, hogy Marosvásárhelynek is magyar polgármestere lesz, ami annak is köszönhető, hogy az EMSZ első pillanattól bejelentette Soós támogatását.

Mezei János szerint újra bebizonyosodott, hogy a politikai versenynek mozgósító ereje van. „A belharcaink és a külső ellenszél, az EMSZ szimpatizánsokat elbátortalanító magyarországi üzenetek ellenére is megtartottuk a pozícióinkat. Nagy munka kellett ahhoz, hogy ilyen körülmények között is kitartsunk. Kiváló, friss jelöltek révén sikerült új településeket is megnyerjünk. Minden jelöltünk nagy bátorságról tett tanúbizonyságot a szerepvállalásával” – vélekedett Mezei.

Az EMSZ társelnöke saját Hargita megyei tanácselnöki jelöltségéről elmondta, csapatával kevés erőforrással, de annál nagyobb „lelkesedéssel és erővel” kampányoltak. Mezei emlékeztetett, a kampány előtt kevéssel döntötte el, hogy indul a tisztségért, látva, hogy Gyergyószék nem kapja meg a szükséges támogatást az RMDSZ-től. „Az eredmények feldolgozására várunk, még nem tudjuk pontosan a szavazatok számát, de képviselőink bejutottak a megyei tanácsba” – összegzett az elnök.

Mezei János kijelentette, az Erdélyi Magyar Szövetség a továbbiakban a parlamenti választásokra készül, a politikai döntéshozó testületek mérlegelik a szerepvállalás lehetőségeit.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodájának közleménye