Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Csíkcsomortánban, a Kárpátok őre emlékhelyen tartottak fórumot, helyi önkormányzati képviselő-jelöltek meghívására.

Az Erdélyi Magyar Szövetség társelnökei a szeptemberi 27-ei önkormányzati választások kapcsán az erdélyi magyarok politikai többszínűségét és a választás szabadságát méltatták.

Mezei János kifejtette, az egyik legalapvetőbb jogot, a szabadságot kérdőjelezi meg, aki arra biztat, hogy számoljuk fel a választás szabadságát. „Az erdélyi magyarság már megtapasztalta a saját közösségén belül, hogy mit jelent az egypártrendszer. Hatalmi gőgöt, arroganciát és kiszolgáltatottságot hoz” – jelentette ki Mezei.

A Hargita megyei tanács elnökjelöltje úgy vélekedett, a választás szabadságának megteremtésével nyert a közösség, és működőképes a politikai versenyen alapuló rendszer. „Képzeljék el, milyen választás lehet az – és saját magunkkal példázódom – hogyha csak az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjeire lehetne szavazni” – mutatott rá Mezei. Hozzátette: valami ehhez hasonló „visszás javaslatok” hangzottak el az RMDSZ javára a napokban.

„Korteskedni persze lehet, hiszen választási kampány van. De ez nem jelentheti a demokrácia megtiprását, a választás szabadságának felszámolását. Tanácsosaink, polgármestereink példája igazolja, lehet eredményesen dolgozni akkor is, ha nem egyszínű a politikai paletta. Erős önkormányzatokra, rátermett polgármesterekre van szükség ahhoz, hogy erősödjön és megmaradjon a közösségünk. Erre a munkára vállalkoznak jelöltjeink!” – üzente Mezei János.

Csomortányi István szerint az egyik „legszebb és legfontosabb” erdélyi hagyomány, hogy a Székelyföldön, Belső-Erdélyben és a Partiumban is a helyiek választják a helyi vezetőket. „Sokféle elnyomásnak, külső hatalomnak voltunk kitéve, sokszor kényszerítettek ránk olyan országos vezetőket, akiket nem akartunk, de szinte soha nem fordult az elő, hogy a helyi vezetőinket ne mi magunk válasszuk meg” – emlékeztetett Csomortányi. A Néppárt elnöke szerint nehezednek az érdekérvényesítés keretei Bukarestben, ezért különösen fontos, hogy milyen helyi döntések születnek, minden magyar vezetésű önkormányzat a közösség „védőbástyája” kell legyen.

Csomortányi István úgy vélekedett, csak a kommunizmus éveiben történt meg, hogy egy személyre lehetett voksolni, de az „nem választás volt, hanem szavazás”. Hozzátette, a Néppárt és az MPP megteremtette az „új magyar egységet, amely értékalapú és nem érdekalapú”. Csomortányi aláhúzta: fontos, hogy az erdélyiek éljenek állampolgári jogaikkal, a választás szabadságával, éltessék legszebb erdélyi hagyományaikat és döntsenek a közösségek érdekében.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodájának közleménye