Kép: agrointel.ro

Sikeresnek bizonyul a Paradicsom program, jelentette be Petre Daea mezőgazdasági miniszter csütörtökön. A program nemrégiben elindított második szakaszának köszönhetően "karácsonykor román farmerek által termesztett paradicsomot ehetünk" – mondta a szakminiszter.

"A Paradicsom 2 program nagyon jól indult, több mint 9.000 termelőt jegyeztek, 4.300-an befejezték az első szakaszt és 3.000 eurós támogatásban részesültek az 1.000 négyzetméteres ültetvényeik után, most minden nap feliratkozik valaki. 25.000 tonna paradicsomot sikerült piacra vinni az első szakaszban és remélem a második szakaszban is sikerül ezt elérni, november-december folyamán" – nyilatkozta Daea.

A mezőgazdasági miniszter szerint minden bizonnyal román termelők által biztosított paradicsomot ehetünk karácsonykor. A tárcavezető szerint hamarosan román fajtákat is ehetünk, ugyanis Buzăuban létrehoznak egy román fajtákból álló génbankot.

Agerpres