Mezőségi szimfónia

Cseresznyeszüret az erkélyen

Komolyzenét a belső harmóniánk kimunkálásáért hallgassunk, mondja Nagy Ibolya, a kolozsvári magyar opera volt korrepetítora, az Agnus Rádió munkatársa, aki Mezőbondonban naponta tapasztalja: a feltöltődés állandó és nélkülözhetetlen elemei a csend és a természetközelség.

Mezőségi szimfónia

Egykori munkahelyen, a zongoránál

Kulturális fellegvárban, a kolozsvári operában dolgoztál, hogyan tekintesz vissza ezekre az évekre? Hiányzik az opera, a kultúra nyüzsgése?

Csodálatos évek voltak! Egyedi helyen adatott meg dolgoznom: a világ egyetlen kisebbségi operaháza működik Kolozsváron! Emellett szerettem az embereket is, a munkámat is, aminek az volt a lényege, hogy a művészek szereptanulását megkönnyítsem, és a darabok színrevitelének folyamatában a zenekart zongorával helyettesítsem. Élmény volt elmélyülni azokban a művekben, amelyeken dolgoztam, és tanulni abból, ahogyan rendezők és karmesterek emberileg és zeneileg kielemeztek egy-egy helyzetet vagy szerepet. Amit magammal viszek, az nemcsak szép emlék arról, hogy milyen kiváló művészekkel dolgozhattam együtt és milyen csodálatos helyekre jutottam el a társulattal, hanem az a szemlélet, amely belém ivódott: a színpadon minden történés, díszlet, jelmez és kellék üzenetet hordozott, és rájöttem, hogy nincs ez másképp az életben sem! Érdemes a Nagy Rendező üzeneteit keresni, és megpróbálni megfejteni…

Mezőségi szimfónia

Kolozsvári Magyar Napok (b)

Kezdettől, közel húsz éve a kolozsvári Agnus Rádió Zenélő köntös című komolyzenei műsorát szerkeszted. Mit jelent számodra ez a műsor?

Elsősorban ajándékot a Gondviseléstől. Elmagyarázom: az opera mellett óraadó tanárként zenetörténetet tanítottam a Babes-Bolyai Tudományegyetem teatralógia szakán, az egy szál pénteki szabadnapomon. Éreztem, hogy nagyon fárasztó a nonstop üzemmód, és azt találtam kívánni, hogy bárcsak inkább rádióban foglalkozhatnék a zene megszerettetésével, mert akkor megválaszthatnám a számomra a legalkalmasabb időpontokat a műsorok elkészítésére – mire pár hét múlva kezembe is került az alakuló Agnus Rádió felhívása! Sikeresen próbálkoztam, és azóta szinte megszakítás nélkül jelentkezem vasárnaponként a Zenélő köntös című komolyzenei műsorommal. Kihívást jelent, hogy ennyi év után se ismételjem magam: igyekszem vagy mindig más zeneműveket választani, vagy egy másik téma szempontjából megközelíteni ugyanazt a művet.

Ma, amikor alig hallani valahol komolyzenét, te hogyan ajánlanád ezt a műfajt a huszonegyedik századi rohanó embernek? Miért hallgassunk komolyzenét?

Valóban, a komolyzene egyre inkább csak az erre szakosodott csatornákon hallgatható rádióban és televízióban is… De, rohanó embereknek én sem ajánlanám a komolyzenét! Nekik a kertészkedést sem ajánlom, mert időt és szeretetteljes figyelmet kell szánni a virágokra, gyümölcsösre, veteményesre, sőt, a kertészkedéshez tudást is kell szerezni –, ha nem egyéb, hát saját tapasztalatból. A komolyzenével ugyanígy van, és aki figyelmesen hallgatja, az észreveszi, hogyan szökken szárba egy-egy dallam, hogyan virágzik ki a zenekari hangzásban egy magányos hangszeren kipattant dallam-bimbó, érzi a zenében a napsütést vagy a vihar tombolását; meghallja, hogyan feszülnek egymásnak harmóniák, ritmusok, és a zenei elemek küzdelmében a saját lényében működő erőket érezheti meg. A remekművek csodálatosan bánnak a zenébe belefont lélekerőkkel! Ami alaktalanul kavarog bennünk, annak formát adnak, és ezáltal átélhetővé, megismerhetővé teszik indulatainkat. Az alkotásokba kódolt szellem és lélek pedig elvezet ahhoz az érzéshez, hogy jó akarok lenni, képes vagyok jó lenni – érdemes élni! Röviden összefoglalva: komolyzenét a belső harmóniánk kimunkálásáért hallgassunk! A műveltségünk gyarapodása csak ráadás.

Mezőségi szimfónia

A ház mindig visszavár

A kolozsvári kulturális pezsgést váltotta fel néhány éve számotokra, a vidék nyugalmát és békéjét jelentő Mezőbodon. Miért ez a nagy váltás és miért éppen a sajnálatosan periférikus Mezőségre esett a választásotok férjeddel?

Nem annyira választás volt, mint inkább adottság: párom édesanyja mezőbodoni származású, és a rendszerváltáskor a család visszakapta államosított földjeik egy részét. Férjem nagyapja szőlősgazda volt, és a valamikori szőlőse tövébe párom egy borpincét akart építeni a domb agyagos földjéből készült téglából. Aztán apránként ház lett belőle, amit jóformán teljesen egyedül épített fel, egyéb teendői mellett, eleinte Kolozsvárról odajárva. Érthető tehát, hogy egészen különlegesen kötődünk minden szögletéhez, és amit személytelenül talán hibájaként lehetne felróni, azt mi sajátos bájaként szeretjük. Közben Marosújváron élő nővéremék is beleszerettek a bukolikusan derűs vidékbe, és vásároltak egy házat, úgyhogy Bodon plusz vonzereje számunkra, hogy nyáron együtt lehetünk velük is. A nyár persze kinyúlik novemberig, amikor egy Márton-napi libasütéssel szoktuk, baráti társaság körében lezárni a szezont. 2017-ben nyugdíjba mentem, és azóta, ahogy egy kicsit tavasziasabbra fordul az idő, csomagolunk és kijövünk. Persze, még jó ideig fűteni kell, de olyan csodálatos meleget semmi nem ad, mint a kis kandallóban pattogó tűz… Amióta a vizet is bevezették a faluba, nem kell a mosás miatt olyan gyakran hazajárni. Kaptam férjemtől egy kis elektromos orgonát is, hogy a zongorámat pótolja, így hiányolni valóm sokáig csak az internet maradt; hiába a korlátlan a hozzáférés telefonon, mert csak talpalatnyi felületeken van térerő, az erkélyen. Közben ez is megoldódott, mert egy másik hálózat ide is kiterjeszkedett, és internetünk is lett. A hálószoba azonban közmegegyezéses alapon továbbra is elektroszmog-mentes marad! Sehol a világon nem lehet olyan jól aludni, mint ott.

Mezőségi szimfónia

Függőágy és őzike

A közösségi médiában közölt beszámolóidból egyértelműen kiérezni, hogy Bodon a nyugalom és a lelki feltöltődés szigete számotokra.

Valóban így van! A feltöltődés állandó és nélkülözhetetlen elemei a csend és a természetközelség. Aztán mindig adódik még valami, amivel csinosabbá vagy praktikusabbá tehetjük az életterünket, úgyhogy észre se vesszük, hogy mivel repült el az idő. A reggelt kávézással kezdem a teraszon, este pedig kiülünk mindketten, és zenét hallgatunk. Közben szép lassan besötétedik, a templomtorony fölött kigyúlnak a csillagok, szívünkben pedig a hála mindezekért…

Mezőségi szimfónia

A bodoni „televízió”

Mit érez most otthonának Nagy Ibolya?

Kétlaki lettem – vagy maradtam? Örömmel üdvözlöm minden alkalommal Kolozsvárt is, Bodont is. Mindkét helytől el szoktam köszönni, és megígérem, hogy visszajövünk. Amíg a Jóisten megsegít, megtartom az ígéretemet.

Fábián Tibor

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük