A Mi Hazánk Mozgalom elfogadhatatlannak tartja, hogy lehetnek olyan rendezvények, vendéglátóhelyek, turisztikai helyszínek, amelyeket csak oltási igazolással lehet látogatni – közölte Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese. Hozzátette: "Álláspontunk szerint mindez diszkriminatív, ezért elvárjuk, hogy ne legyen Magyarországon kötelező oltási könyv, amivel az emberek szabadságát korlátozzák. Minden veszélyeztetettnek lehetősége van arra, hogy a nyár előtt beoltsák, így aki fél a vírus kockázatától, magát beoltathatja, de aki úgy dönt, hogy nem él ezzel a lehetőséggel, álláspontunk szerint semmilyen hátrányos megkülönböztetéssel nem sújtható."

Dúró Dóra szerint a vendéglátó és a turisztikai szektor így is a haláltusáját vívja, ezeknek az ágazatoknak a kegyelemdöfést jelentené, ha még ezen a nyáron sem működhetnének úgy, hogy a teljes magyar lakosságra számíthatnak látogatóként. "Ha megfelezzük vagy akár csak korlátozzuk azoknak az embereknek a számát, akik látogathatják ezeket, az újabb gazdasági nehézségeket jelent a szektorban dolgozóknak, és kilátástalanná teszi a kilábalást a jelenlegi nehéz helyzetből. Így is vannak olyan becslések, miszerint az éttermeknek 30-40%-a egyáltalán nem fog tudni kinyitni a válság után sem, százezrek fogják tehát végleg elveszíteni megélhetésüket, vállalkozásukat, munkahelyüket" – hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Dúró Dóra kifejtette, hogy üdvözlik "a kormány azon döntését – amelyet mi hónapokkal ezelőtt javasoltunk -, hogy kitolják az üzletek nyitvatartását és a kijárási korlátozás kezdetét is, hiszen az eddigi szabályozás csak zsúfoltságot eredményezett. Viszont továbbra is követeljük, hogy ne zárják le a gazdaságot, hagyják dolgozni azokat a magyarokat, akik akarnak. Oldják fel a sportolási lehetőségek korlátozását, és engedjék szabályozott keretek között az uszodák, edzőtermek, vendéglátóhelyek, mozik, színházak és a szolgáltató szektor nyitását."

A Mi Hazánk továbbá járványszolidaritási adót vetne ki a koronavírus haszonélvezőire: a gyógyszeripari vállalatokra, a kaszinókra, a multinacionális kereskedelmi vállalatokra és a kommunikációs tech-cégekre. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy míg magyarok százezrei kerültek rendkívül nehéz helyzetbe, mások most is csak gazdagodnak. A napokban nyilvánosságra került adatok is alátámasztják a Mi Hazánk követelését, ugyanis a felsorolt vállalkozások extra proftira tettek szert a járvány időszaka alatt is – tette hozzá Dúró Dóra.