A Feröer elleni heroikus győzelem után a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Bernd Storck a magyar szurkolók reakcióján értetlenkedett egy sort. Most mi tennék meg ezt az ő és csapatának munkássága kapcsán, véleményünkkel talán közelebb hozzuk a kapitányt ahhoz, hogy megértse, mi is a szurkolók baja.

 Az ominózus nyilatkozatában fájlalta Storck, hogy ellenséges hangulatban kellett játszania a válogatottnak az ellenfélnek ollézó közönség előtt, holott  elég lenne, ha a dolog iróniáját értené, hogy hova jutott attól a bizalomtól, melyet igazából nem is ő szerzett meg magának. A „dárdaipalizás” nem véletlen, a Hertha edzőjének időszaka a mérce, már csak azért is, mert akkor minden a helyén volt. A kapitány kapitányi feladatot látott el, azaz edzői munkát végzett, szemben a jelenlegi összeegyeztethetetlen öszvér megoldással, amikor szakmai igazgat is.

Budapest, 2017. október 10. Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Magyarország – Feröer-szigetek labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2017. október 10-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Bernd Storck sok mindennek hátat fordított, amit örökségül kapott (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Persze, nem csak Storck hibája, hogy így alakult. Nem ő nevezete ki magát futballunk mindenesének, hanem a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Nem ő nem képzett, nevelt játékost, hanem a nemzetstratégiai ágazattá nemesített akadémiák, így nem ő tehet róla, hogy nincs kivel pótolni a korábbi húzóembereket. Nem ő miatta élnek a jelennek a nemzetközi mezőnyben semmire sem alkalmas élklubjaink.

De a német szakember az, aki nem kommunikál egyenesen, hogy a leghülyébb szurkoló is megértse, mit, miért és milyen színvonalon fogunk látni. Nem, ehelyett a kezdés előtt még azt halljuk, bárkivel felvesszük a versenyt, a végén meg előjön azzal, ennyit tudunk, háromgólos vereség a maximum, ami bennünk van.

A másik frázisa egyszerűen nem létezik! Válogatott szinten nincs olyan, hogy egzakt jövőépítés, noha benyeli és harsogja ezt szövetség, szurkoló, újságíró egyaránt. Hajlamos erre mindenki felülni, pedig A NEMZETI CSAPATBAN CSAKIS KIZÁRÓLAG OLYAN JÁTÉKOS JÖHET SZÓBA, AKI MEGÜTI A NEMZETKÖZI FUTBALL SZINTJÉT. Nincs fiatal, öreg, folyamat részeként lehet beépíteni az arra érdemeseket. Tényleg úgy látta Storck, hogy 34 feladatra alkalmas magyar futballista szaladgál szerte a nagyvilágban? Ugyanis ennyien kaptak szerepet a selejtezőkön.

A kapitány feladata a meglévő maroknyi hadra fogható játékos képességeit felmérni, az alapján kitalálni a megfelelő stratégiát, melynek hibáit folyamatosan javítva a lehető legjobb eredményt elérje, akkor és ott, amelyik sorozatban éppen szerepel. Nem jövőre, nem két vagy öt év múlva. Erre gondoljon és készítsen tervet a sportigazgató. Ja, hogy az ugyanaz a személy? Ebben semmi nem változott az andorrai égés óta, szóval ez a helyzetértékelés még mindig megállja a helyét.

Ezzel szemben Dárdai előtt teljesen nyilvánvalóan kirajzolódott az egyetlen járható út: elvonult a kisbuszban is elférő kiválasztottjaival és megmutatta nekik, amit aztán meg is valósítottak: hogy a futball minimumát igenis el lehet sajátítani, ha célratörő munkát végzel ahelyett a rózsaszín habos álmodozás helyett, hogy milyen jó volna szépen járatni a pettyest... Tudta, mennyi hiányossággal rendelkeznek a labdarúgóink, ezért az automatizmusokat értőket kereste, mert pár napnyi felkészülés alatt nem vesződhetett azokkal, akiknek még ez sem ment. Jó példa, Forró Gyula képességei jelenleg az NB II-re elegek, de akkoriban Dárdai mégis bevetette, melynek okát egyszerűen vezette le: egyszer sem helyezkedett rosszul, amikor látta játszani. Attól viszont rövid úton megszabadult, aki nem volt képes betartani az utasításait. Aztán a játékosokat kézen fogta és lépésről lépésre megmutatta nekik, melyik szituációban mit tegyenek.

Megfelelő célokat tűzött ki (ugye, a játék, hogy mit várt el), ezeket közölte is a szurkolókkal, ám mindezt végig pozitív hangvételben tálalva (emlékszünk: ne türelmetlenkedjen a lelátó a finnek ellen és akkor a 80. perc után nyerünk. Nyertünk.) Az a fajta pedagógiai érzék, amiként a játékosokat kezelte, az is olyan edzői képesség, mely Storckból, ha nem is teljes egészében, de hiányzik. Meg lehet nézni Dárdai hogyan éreztette bizalmát Nikolics Nemanjával. Nála sem kezdett, de mégis kulcsszerepet szánt neki, többször is mindössze centiken múlt a bizalom megtestesülése. A felkészülési mérkőzéseken nem hagyta ki, éreztette vele, a tűz közelében tartja. Talán, ha Storck is megfelelően menedzseli a helyzetet, akkor a pályafutása során eddig 218 gólt szerző Nikolics helyét is megtalálta volna már. Ehhez képest a legfényesebb élvonalbeli szezonjában ötgólos Ugrai Rolandban bízott – mellékes, de a DVTK csatára egyébként egyedüliként játszott megfelelő önbizalommal az utolsó selejtezőkön (hm, pont ő, aki épp a nyugati fílinget árasztó Bódog Tamás keze alatt készül).

Az MLSZ kedden hallgatja meg a kapitányt vagy sportigazgatót, kinek hogy tetszik, és dönt a sorsáról. Egyik vagy a másik beosztásáról? Esetleg mindkettőről? Annyi biztos, edzőként több kell, ha nem akarunk lemaradni a 2020-as budapesti Európa-bajnoki mérkőzésekről. Élesebb edzői munka, hogy a következő képsorok ne fordulhassanak elő.

Storck a szurkolókat, mi ezeket nem értjük

A svájci és a Feröer elleni selejtező kiábrándító játéka nem csak az egyéni hibák miatt alakult ki. Alább inkább a bázeli vereség jeleneteivel foglalkozunk, még ha tudjuk is, az a régebbi emlék, de a hazai találkozón annyira alulmotivált (ez is edzői felelősség) együttes lépett pályára, hogy az kódolta magában a látottakat.

A svájciak támadásainál a két szélsőjük nem tartotta pozícióját, a pálya közepe felé húzódtak vagy csak sima váltással visszaléptek helyet csinálva a felfutó szélső védőnek. Alig kezdődött el a meccs, a Varga–Bese párosnak ez máris megoldhatatlan feladatnak bizonyult (A nyilakkal a svájciak mozgása jelölve, alul látható, mennyire nem sikerült lekövetni). Gondolnánk, fel lettek erre készítve, vagy mégsem?

svájci-magyar

A másik oldalon Shaqiri a kilencven perc során bolondot csinált Korhutból, aki azt sem tudta mitévő legyen, tartsa-e a pozícióját vagy kövesse az ellenfél legkiszámíthatatlanabb emberét. Ebből általában az lett, hogy némi tétovázással utánaeredt, teljesen üresen hagyva a területét, amelyet Lichtsteiner rendre be is játszott. Nem tudtuk, hogy Shaqiri nem vonalszélső? Nem készültünk, miként kéne levédekezni? Ha Korhutnak tényleg követnie kellett, akkor mi volt a terv a baloldalunk biztosítására? Az első és a második félidei képek azt mutatják, ez így volt rendjén. (A piros vonalak jelölik, Korhut honnan lépett el.)

magyar-svájci

A második kapott gólunk különös szervezetlenséget mutat, a három belső középpályásunk helyezkedését bekarikáztuk.

svájci-magyar

A szabad területre lecsúsztatott labdából indultak a svájciak, ugyan Elek becsúszva egy pillanatra megakasztotta a támadást, de a lendületét nem törte meg, másodpercekkel később így festett a kép.

svájci-magyar

Csak a védelmünk állt szemben az öt svájci támadóval, a fedezetek mind-mind a labda mögött, kizárva a beavatkozásból. Így zajlott ez a valóságban:

El tudjuk ezt képzelni Dárdai válogatottjánál, miközben akkoriban centiméterre meghatározott pozícióban helyezkedtek a védelmi vonalak?

Megpróbálkoztunk olykor-olykor nyomás alá helyezni őket, de játszi könnyedséggel passzoltak ki. Az alábbi videóban azt a jelenetet mutatjuk, mikor a letámadásunk eredményeként ismét öt a néggyel álltak szemben (a kimerevített képen is látható).

svájci-magyar

A negyedik gólnál a mindig úton lévő Elek helyén lódult meg Xhaka és mintegy harminc méterrel később, bőven a magyar térfél közepén találkozott is egy védőnkkel, csakhogy addigra már továbbjátszotta a labdát. A támadás végén Gulácsi bevédte Zuber lövését. Az egyéni hiba nem következett a rossz helyezkedésből, de látható, csapatszinten ágyaztunk meg a kiütésnek.

svájci-magyar

Azért ne menjünk el a hazai záróakkord mellett sem. Búcsúzzunk egy jellemző képpel: így (kettő a kettő ellen, támogatójátékosnak a lehetséges kombinációhoz, se híre, se hamva) hogyan akartuk megbontani a szélen a feröeri védelmet?

magyar-feröeri

Ne tagadjuk, Dárdai időszaka sem a lehengerlő támadásvezetésekről szólt, ellenben tervszerűen, kottából, vagyis 3-4 előre lezongorázott variációból igyekeztünk eljutni a kapu elé, meccsről meccsre fejlődtünk az előrejátékban, már amennyire az állománytól azt el lehetett várni.

És igazságtalan lenne Storcktól elvitatni azon húzásait, amelyek bejöttek: például Kleinheisler mélyvízbe dobását a norvégok elleni Eb-pótslejtezőn vagy a kimagasló Izland elleni meccselését Franciaországban, ahogy a torna sikeres szereplése is az ő nevéhez fűződik. Csak ne felejtsük el a korábban a siker homályába vesző, később a megítélését alapjaiban megváltoztató egyéb húzásait sem, azokat a hazárdírozásokat, amelyek nem ültek, kezdve a győzelmi kényszerrel fogadott feröeriek elleni Eb-selejtezőn kezdőbe állított, majd utána elfelejtett Bódi Ádámtól (ezt nehéz bizalomnak nevezni) a jótékony attitűddel összehívott keretig, majd pályára küldött csapatig Andorrában.

m4sport.hu