Miért várom jobban a tavaszt, mint a nyarat?

Egyre gyakrabban hallom a felsóhajtást, mikor lesz már nyár, de bevallom, valójában nem a nyarat várom. A nyárról rögtön a szúnyogok hada, a fullasztó hőség, különféle rovarok, bogarak képe jelenik meg előttem.

Sokszor eltűnődtem azon, hogy milyen szerepük is van a világban ezeknek az izgő-mozgó, repülő és számomra bosszantó élőlényeknek. Mennyivel szebbek lettek volna a nyári vakációk, az eprészések, a szarkafészek-portyák, a parittyázások, a halászások, a fürdések a patakon, sokkal kevesebbet kellett volna sírni, tovább lehetett volna játszani, maradni a felhőként érkező szúnyogok, darazsak, méhek nélkül. Nem egyszer kívántam máshova el a fajtájukat! Mennyire ref­lexszerűen bennünk van ezeknek a kis lényeknek a leütése, lecsapása, megtaposása! Lehet, a gyerekkori rossz emlékek is szerepet játszanak, de inkább a mindenki génjében létező vadászénünkből adódik. Ha este egy szúnyogot üldözünk a szobánkban, az is egyfajta vadászat.

Tücskök, bogarak – mi lenne nélkülük?

Lehet, pár év múlva nem is haragszunk majd rájuk, nem lesznek kellemetlen találkozások a patakok, bokrok, fák lombjai között? Talán a számítógép mellett, az okostelefon felett nem érnek el hozzánk, hiszen ott a rovarirtó spray, szúnyogháló, szúnyogriasztó stb. Kizárt, mert mindenhol ott vannak! S ha másképp nem is bosszanthatnak fel, játszás közben rászállnak a képernyőre, hogy megmutassák, kicsi a bors, de erős. Tücskök, bogarak, rovarok egykutya, pedig nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. A bogarak a rovarok osztá­lyá­nak egyik rendje, kemény kitinpáncél jellemzi őket.

A tücskök jó barátaink, kellemes a nyári estéken hallgatni a zenéjüket, de idegesítővé válik, mihelyt valamelyikük bent a házban zendít rá a nótájára, rögtön bútorhúzogatás, kotorászás indul felkutatására. Akadnak köztük olyanok, amelyiket kedvelünk, a lepkéket a szépségük, a méheket a mézük, a szarvasbogarat a ritkasága miatt. De mi lenne nélkülük? Növények, más fajok vesznének ki, míg végül mi is.

Azt állítják, hogy méhek nélkül négy év alatt kipusztulna az emberiség. Lehet, hogy hosszabb lenne a folyamat, de az eredmény nem változna. A rovarmegporzású növényfajok kipusztulnának nélkülük, s ez olyan lavinát indítana el, ami végül a mi végzetünkhöz vezetne. Persze, ezek tudatában is ugyanúgy zavar kis cimboráink jelenléte, mint eddig.

Ha tavasz, akkor a medvék ébredése

Na, de miért várom jobban a tavaszt, mint a nyarat? Újjászületik a természet, zöldbe borulnak a kopár fák, cserjék, legelők, virágzik a rét stb. Sorolhatnám, de engem a medvék ébredése, viszontlátása, a szalonkák pisszegése-korogása, a vadgalambok búgása, a kakukk megszólalása az, ami igazán lázba hoz.

A téli etetés mindennapos, de minden évben, március elején elkezdik növelni az ételmennyiségeket. Ilyenkor kukorica, keksz és egyéb táplálékkiegészítők kerülnek az addig üresen álló vályúkba, lyukas tuskókba. Az addig rendszeresen járó vaddisznók lassan kezdenek elszivárogni a lesek környékéről, napról napra növő hasuk jelzi, lassan elérkezik a nagy nap, megszületnek a kis, csíkos malacok. A kanok, süldők többé-kevésbé továbbra is látogatják a megszokott terülj-terülj asztalkámat, és lassan megjelennek a medvék is.

Ilyenkor előkerül a tavalyi füzet, amiben szerepelnek a medveurak, és mellettük zárójelben az ismertetőjeleik, némelyiknek a beceneve: Zsozsó, Rombusznyakú, Háromszínű, Nyergeshátú, Nagyfülű, a régi ismerősök.

Ugyanakkor mindig érkeznek újak, illetve olyanok, akiről csak feltételezzük, hogy újak, mert másabb a szőrük, nőttek egyet a tavalyi bükk- és tölgymakktól, nehéz megítélni. Lassan a disznók nem jutnak hozzá a kihelyezett ételhez, egy-egy bátrabb, darabosabb kan, koca néha nekiiramodik a medvéknek, akik egymástól is megijedve szétszaladnak, de aztán térnek is vissza, kezdődhet elölről az ismerkedés, így megy ez minden este.

Ahogy telik az idő, egyre csak gyűlnek a medvék, s úgy megszaporodnak, hogy az ember csak kapkodja a fejét. A kisebbek már a délutáni órákban körülnéznek, hogy ki van-e rakva az étel. A nagyobbak általában óvatosabbak, ők késő este érkeznek vagy csak éjfél körül. A disznóknak lassan esélyük nincs a vacsorára, több sikertelen kísérlet után feladják, már csak páran próbálkoznak.

Miért várom jobban a tavaszt, mint a nyarat?

A párzási vágy fenevadakká változtatja a medvéket

Ahogy telik az idő, beindul a párzás, felborul a rendszer. Hol jönnek, hol nem, minden este van medve, aztán egyre érdekesebbé válik a dolog, mert megjelennek az addig soha nem látott, hűha, mekkora medvék. A mindennapi „vendégek” eltűnnek, keresik párzani akaró nőstények kegyeit. Vérfagyasztó hangok hallatszanak be a les ablakán minden irányból, morgó, ordító, csörtető „fenevadakká” változnak az addig barátként egymás mellett cammogók, már nem esznek hárman, négyen egy helyen. A nagy Ő próbálja uralni a les környékét, de sokan pályáznak erre a szerepre, hallani a nagy ordításokból, suppogásokból, verekedésekből. Aztán a párzás vágyának növekedésével lassan eltűnnek, elhúzódnak.

Ahogy a mező elkezd zöldellni, kiköltöznek az állatokkal a pásztorok – ezek mágnesként vonzzák a medvéket. Ilyenkor, pár nap elteltével, ahogy megcsendesedik a les környéke, megjelennek ismét a korábban eltűnt vaddisznók, kocák párhetes, csíkos malacaikkal. Már őket sem lehet pontosan beazonosítani, felbomlik az addig jól ismert kondák létszáma, a fiatal kanok kiválnak a csapatokból, hol egyedül, hol pedig „bandázva” járnak.

A medvék szokása megváltozik: továbbra is érkeznek, de kevesebben és rendszertelenül. Néha szinte hihetetlen látvány, hogy hazánk legnagyobb ragadozója milyen békésen megtűri a neki tápláléknak számító vaddisznókat, sokszor éppen csak rá nem lépnek a futkorászó, kis, csíkos suhancokra. A kocák idegrendszere pattanásig feszült, a vezérkocák fel-alá szaladgálnak, minden kis apró neszre felkapják a fejüket, és máris rohannak a hang irányába, felfedezni annak okozóját. Sokszor egész este hozzá sem nyúlnak a lábuknál heverő kukoricához, ők az őrszemek, védelmet és rendet teremtenek, ha szükséges.

Miért várom jobban a tavaszt, mint a nyarat?

Az albínó vadmalacnak kevés a túlélési esélye

Egy nagyobb zivatar után nesztelenül haladtam a beázott avaron a les irányába. Szopó malacok sírása, kocák görögése ütötte meg fülemet. Belopóztam a lesbe, pár perc múlva három kocát pillantottam meg, apró malacok követték őket. Először nem hittem a szememnek, három fehér volt közöttük. Enyhén látszott a barna csík rajtuk, de fehérek voltak.

Sokáig figyeltem a távcsővel, hol az egyik, hol a másik koca szoptatta őket, minden kis zajra beszaladtak egy ágcsomó alá, ott gubbasztottak perceken keresztül mozdulatlanul, amíg az anyjuk biztonságot jelző morranással nem jelezte a veszély elmúltát. Akkor viszont, mintha parittyából lőtték volna ki őket, úgy pattantak ki a fedezékből.

Sokat gondolkodtam, hogy vajon albínók vagy házi disznó keverékei? Tavaly április elejétől nem láttam azt a három kocát, szóval december körül búghattak be, olyankor meg nincs kint a legelőkön házi disznó. Vagy régebbről örökölték fura színüket? Pár hét múlva visszatérve már csak tizennégy barna csíkos testvérüket fedeztem fel az anyjukkal. Lehet, rikító fehér színük nem segített sokat a túlélési esélyeiken.

Miért várom jobban a tavaszt, mint a nyarat?

A brassói medve csak legenda

A medvevadászat betiltásával minden megváltozott, megváltozik. A vadásztársaságok anyagi nehézségekbe ütköznek, lassan tarthatatlanná válik a helyzet. Egyre kevesebbet lehet fordítani az etetésre, vadgazdálkodásra, nem lesz már ekkora sürgés-forgás esténként.

Az éhínség nagy úr az állatoknál is. A medvék agresszívebbek egymással, nem tűrik meg kisebb fajtársaik jelenlétét, az erősebbek uralják az etetőhelyeket, a felére csökkentett élelmet felfalják, amire a disznóknak is nagy szükségük volna a malacozási időszakban. Erről a medvék mit sem sejtenek, továbbra is megelőzik, elűzik a disznókat.
A medvék etetéséről szóló legendák terebélyesednek, hogy emiatt szaporodtak így el, emiatt járnak be a falvakba, vagy hogy Brassóból hozzák ide őket, azért nem félnek az embertől. Ezek mind tévhitek. Ha ezek az etetőhelyek nem lesznek üzemeltetve, főleg a tavaszi időszakban, amikor még nincs vegetáció, táplálék az éhes, lefogyott, bocsait szoptató medvék számára, akkor bátran számíthatunk a vadkárok növekedésére, és több medvetámadásra. Jelenleg ez az egyetlen megoldás a károk, a támadások enyhítésére a terület elbíró képességéhez többszörösen túlszaporodott medvék „ellen”.

Miért jár be a vad a faluba? 

A falvak mellett kora tavasszal már sarjadzik a lóhere, lucerna, ott vannak a mezőgazdasági területek. A medve mindenevő, táplálékának nagy részét a növények teszik ki, ezért tartózkodnak a települések közelében. Mindezek mellett ott vannak a felhagyott, bebozótosodott kaszálók ugyancsak a falvak közelében, amik menedéket nyújtanak a számukra.

A fenti részeken lassan megkezdődik a házi állatok legeltetése, néhol illegális legeltetése. A folyamatos erdőkitermelést, ami egy üzemterv szerinti szükségszerű gazdálkodás, az állatok kevésbé tekintik már zavaró tényezőnek, de nem lehet kizárni. Elindulnak a gombászó, erdei gyümölcsöt begyűjtő emberek, akár a 15–20 egyedből álló, állatokat őrző kutyafalkák, amik sokszor így is kevésnek bizonyulnak egy-egy medve-, farkastámadás esetén, de annál eredményesebbek az őzek, szarvasok, nyulak, vaddisznók ritkításában. Ezek együttvéve akkora zavaró tényezők, amit a vadak nem viselnek el, és a csendes, zavartalan bozótosokban tartózkodnak egész nyáron, vagyis az emberlakta települések közelében.

A vadkárok megtérítése ímmel-ámmal működik, a gazdák is unják már a sok papírral járó bürokráciát, gyakran a kárt sem jelentik. Kárjelentés hiányában a vadásztársaságok nem kérhetik a problémás medvék kilövését, ami a további károk megakadályozásához vezetne. Az utóbbi időben javult a helyzet, voltak megtérített károk, ám messze nem a valós kárt tükrözőek. Egy tehénért 3500 lej szépen hangzik, de hogyan tovább? Elveszítheti a gazda a tejalapú támogatást, ha nem tud megfelelni a kvótarendszernek. Hol marad a kieső tej, a remélt borjúk ára, amit elvárt volna a gazda a tehenétől?

Volt gazda, aki a szétmarcangolt tehén teteme mellett elkeseredve mondta a vadkárfelméréskor, hogy a megtérített érték sem érdekli, az volt az első tehene, amivel kezdte a gazdálkodást, minden nap csak ő fejte, annyira közel állt hozzá, hogy olyan, mintha egy családtagot veszített volna el. Ha belegondolunk, hogy házi kedvenceink elvesztése ránk is milyen mélyen tud hatni, ezt az érzést nem lehet pénzzel megváltani. A másik gazdának a terményében tett medvekárt tavaly ősszel 4000 lejre becsülték, most tavasszal 700 lej kártérítést kapott.

A vadásztársaságok a medvével való gazdálkodás ellehetetlenítésével olyan helyzetbe kerültek, hogy a mezőgazdászokkal, állattenyésztőkkel egyetemben csak a rövidebbet húzhatják! A zöldellő tavasz helyett marad a fullasztóan forró, legyekkel teli, meleg nyár.

Kép és szöveg: Román Richárd / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük