Mihai Fifor: Románia a Fekete-tenger térségében naponta szembesül az Oroszország részéről jövő provokációkkal

Fotó: Alexandu Dobre / Mediafax

A Fekete-tenger térségében Románia naponta szembesül Oroszország agresszivitásával, de kibertámadásokkal is – mondta Mihai Fifor román védelmi miniszter egy, az Associated Press hírügynökségnek adott interjúban.

A hétfőn megjelent interjúban Fifor úgy fogalmazott: véleménye szerint egyetlen nap sem telik el Oroszország részéről jövő provokációk nélkül, amelyek Románia légterében, illetve felségvizein nyilvánulnak meg, de a román kormány igyekszik minél hatékonyabban fellépni ezek ellen.

A miniszter felidézi, hogy Románia befogadta az Amerikai Egyesült Államok egyik fontos katonai bázisát, és határozottabban foglalt állást Amerika mellett, mint szomszédai, ezért Oroszországgal fagyosabbá vált a viszony, noha a Krími-félsziget annektálása után Oroszország gyakorlatilag Románia szomszédjává vált, és szinte naponta növeli haderejét a Krími-félszigeten új hadihajókkal, új tengeralattjárókkal.

Fifor megerősítette, hogy idén Románia a bruttó hazai termék (GDP) 2%-át védelemre fordítja, és azt is tervbe vette, hogy az afganisztáni Resolute Support küldetésben levő katonák számát a jelenlegi 700-ról 900-ra emeli – ehhez azonban a Legfelső Védelmi Tanácsnak és a román parlamentnek is hozzá kell járulnia.

Mihai Fifor az interjúban azt mondta, hogy Románia több szempontból is az interferenciák térsége: politikailag, a kisebbségek jelenlétének köszönhetően, és azért is, mert bizonyos körökben ellenállás mutatkozik azon tervvel szemben, hogy Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián keresztül vezető gázvezetéket építsenek, amely részben függetlenítené országunkat Oroszországtól.

Agerpres

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Na, hogy oda ne rohanjak. Megint fantazmagória gyártásba kezdett egy romák.

    Válasz
  2. backspace

    Fifor félrebeszél. Európai országok most viszik haza aranyukat aemerikából , amit a hidegháború idején az oroszok elõl menekítettek oda. Akkor hogy van ez ? Most nem féltik ? Jaaaa , hogy amerikai gyarmatot csinálunk Romániából és hallatni kell a gyarmatosítók hangját , osztozni kell hülye paranojás nézeteikben , különben becsõdöl a fegyverbiznisz?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük