Fotó: Alexandu Dobre / Mediafax

A Fekete-tenger térségében Románia naponta szembesül Oroszország agresszivitásával, de kibertámadásokkal is – mondta Mihai Fifor román védelmi miniszter egy, az Associated Press hírügynökségnek adott interjúban.

A hétfőn megjelent interjúban Fifor úgy fogalmazott: véleménye szerint egyetlen nap sem telik el Oroszország részéről jövő provokációk nélkül, amelyek Románia légterében, illetve felségvizein nyilvánulnak meg, de a román kormány igyekszik minél hatékonyabban fellépni ezek ellen.

A miniszter felidézi, hogy Románia befogadta az Amerikai Egyesült Államok egyik fontos katonai bázisát, és határozottabban foglalt állást Amerika mellett, mint szomszédai, ezért Oroszországgal fagyosabbá vált a viszony, noha a Krími-félsziget annektálása után Oroszország gyakorlatilag Románia szomszédjává vált, és szinte naponta növeli haderejét a Krími-félszigeten új hadihajókkal, új tengeralattjárókkal.

Fifor megerősítette, hogy idén Románia a bruttó hazai termék (GDP) 2%-át védelemre fordítja, és azt is tervbe vette, hogy az afganisztáni Resolute Support küldetésben levő katonák számát a jelenlegi 700-ról 900-ra emeli – ehhez azonban a Legfelső Védelmi Tanácsnak és a román parlamentnek is hozzá kell járulnia.

Mihai Fifor az interjúban azt mondta, hogy Románia több szempontból is az interferenciák térsége: politikailag, a kisebbségek jelenlétének köszönhetően, és azért is, mert bizonyos körökben ellenállás mutatkozik azon tervvel szemben, hogy Bulgárián, Románián, Magyarországon és Ausztrián keresztül vezető gázvezetéket építsenek, amely részben függetlenítené országunkat Oroszországtól.

Agerpres