HIMARS - missile launched.jpg

HIMARS / Fotó: Wikipédia

Románia szeptemberben fizeti ki az Amerikai Egyesült Államoknak a második Patriot rakétavédelmi rendszer vételárát, összesen 2,486 milliárd lejt – közölte kedden Mihai Fifor védelmi miniszter.

A tárca első félévi tevékenységi mérlegének ismertetésekor Fifor emlékeztetett, Románia hét Patriot típusú rakétavédelmi üteg beszerzését tervezi. Az első üteg 745 millió dolláros vételárát tavaly decemberben fizették ki az amerikai kormánynak, szeptemberben pedig utalják a második ütegért fizetendő összeget, mintegy 2,486 milliárd lejt is.

A miniszter rámutatott, Románia három HIMARS típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszert is vásárol, amelyből az első 409.434.586 dolláros vételárát februárban fizette ki, és ugyancsak februárban 142.707.217 eurót utaltak a 227 darab 8×8-as páncélozott csapatszállító megvásárlása érdekében. A 227 darabból 36-ot vesznek át idén, ezek közül hatot a Bukaresti Mechanikai Üzemben állítanak majd össze – hangsúlyozta Fifor.

A haditengerészetnek szánt négy új korvett beszerzési eljárását is elindították, e projekt becsült összértéke 1,6 milliárd euróra tehető – ismertette a tárcavezető.

Fifor hozzátette, a meglévők mellé további öt F16-os harci repülőgépet vásárol Románia Portugáliától, állítása szerint ezt a beszerzést is elindították már.

A védelmi miniszter sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy bár néhány országban ismét aktuálissá vált a téma, Romániában “egyhamar nem fog szóba kerülni” a kötelező katonai szolgálat visszaállítása.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Csináljanak bár mit! A nép javát az szolgálná jól-legjobban, ha összehangolhatnák a Hatalmasak a szürkeállományaikat egy kis költséges de nagyfokú népfejlesztés érdekében.
    A PIFF-PUFFOS MÓDSZEREKET KI KELLENE IKTATNI!

    Válasz
  2. Várközi

    Ez nagyon sok pénzbe fog kerülni (persze nekünk) és még Vlagyimirovicsék is nagyon mérgesek.

    Válasz
    • ez van

      Az ember pusztításra rendezkedett be ezen a bolygón. S ez sokba kerül mind a pusztítóknak, mind a pusztítottaknak. Az igaz, hogy van egy maroknyi őskövület, akik mindkét fél veszteségéből profitálnak. De meddig? Amikor már csak rakéták, meg halottak maradnak, mit fognak enni? Kötvényeket?

      Válasz
      • Tóducz

        Zöldhasút kedves ez van!

        Válasz
      • Sorok-Soros

        Ahogy mondta,az egyik volt munkas,mikor megkerdeztek,hogy meddig akar dolgozi??? Hat orokre. Ez akkor volt mikor a geniusz elhatarozta,hogy mindenki kell dolgozzon es osszeszedtek a setalokat,a cukrszdakban,vendeglokben uldogeloket,es akinek nem volt munkahelye,koteleztek,hogy dolgozni menjen.. En is azt mondom,hogy OROKRE. Hogy mit fognak enni?? Jo kerdes,de meg mindig vaolt es lesz aki etelnek valot termeljen,termesszen. Azokat majd kotvenyekkel fizetik ki,mert kapa is kell,kasza,villa eke stb. amit a termelo is megkell vegyen.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük