Annyira hozzászoktunk vezetőinkhez, hogy már fel sem merül bennünk a kérdés, voltaképpen kik is ezek az emberek, honnan jöttek, mivel foglalkoztak azelőtt, hogy beléptek a politikába, és a nevünkben kezdtek döntéseket hozni.
Számunkra ismerős a világ, amely műmilliárdosokat, médiamogulokat, megyei jogú városokat vezető polgármestereket adott nekünk, akik sohasem vezették igazán Romániát. A 90-es évek ügyeskedéseiben megedződött kisvállalkozók világa, akik Daciájuk csomagtartójába vagy ARO-juk utánfutójába gyömöszölték az árut, az alulról induló és pénzt bármilyen módon csinálni hajlandó embereké, akik a kiskereskedéstől indulva jutottak el az állami aktívumok megkaparintásáig.
Ebből a világból származik Liviu Dragnea is, így kereste meg az első jövedelmeit, és így vágott magának utat a politikai karrier felé. A 90-es évek vezettek a mai szétszaggatott Romániához. Egyesek óriási bevételre tettek szert rövid idő alatt, mások egy szempillantás alatt mindent elvesztettek. A 90-es évek első fele Liviu Dragneának is szédületes felemelkedést hozott. A sört korsókba mérő emberből alig néhány év alatt Teleorman megye kormánymegbízottja lett, majd helyet szerzett magának a román politika leggazdagabb asztalainál.
Egy bútorgarnitúra, néhány háztartási eszköz és egy piros Dacia, amelyet egy kiskorútól vásárolt, aki sorsjegyen nyerte. Ezzel a vagyonnal kapcsolódott be az üzleti életbe Liviu Dragnea, ahogy arról ő maga nyilatkozott az Olt Megyei Cégjegyzéknél, ahol üzlettársával, Vasilică Petcuval jelent meg 1990 augusztusában.
1987-ben fejezte be tanulmányait a Bukaresti Műegyetem Járműszállítási Karán, a forradalom idején pedig Giuvărăști és Corabia között ingázott, ahol mérnökgyakornokként dolgozott. A giuvărăști-iek emlékeznek erre a 27 éves, feltűrt ingujjú, fülig vazelinos és éjjel-nappal egy poros ARO-t javító fiatalra. Az autóval az árut vitte országszerte a vásárokba. Ez a második jármű nem szerepel a cégjegyzéknél bevallott javak között, talán azért sem, mert jogilag bizonytalan volt a helyzete. Ahogy azt maga Liviu Dragnea mesélte el egy 2016-os interjújában, maga rakta össze a járművet, „darabokból, alkatrészről alkatrészre, egy IMS-igazolvány (ez egy Câmpulung Muscelben az 50-es, 60-as években gyártott terepjáró – a szerk.) alapján”.
Liviu Dragnea e darabokból összerakott ARO kormánykerekénél töltötte az 1990-es évek első felét. Utánfutót kötött mögé, és zöldségekkel megrakva kezdte el gyakorolni vállalkozói szellemét, a giuvărăști-i parasztokkal alkudva ki minden egyes, Alexandriába vagy Turnu Măgurelébe vezető út árát.
Bacchus profitja
1990. augusztus 14-én hozta létre a Bacchus nyereségorientált társaságot, egy magánvállalkozást, amelynek kávé, szeszes és üdítőitalok készítése és kereskedelme volt a fő tevékenységi területe. Dragnea Vasilică Petcuval, egy giuvărăști-i falustársával vágott bele ebbe az üzletbe, akinek a nagynénje éppen a község központjában birtokolt egy házat. Dragnea és Petcu ebben a Fő utcai házban indított be egy bárt, a Bacchust, ahol korsós sört, konyakot és más szeszes és üdítőitalokat árultak.
A giuvărăști-iek még emlékeznek a Szociáldemokrata Párt (SZDP) főnökére eladói szerepében, amint sört cipelt az asztalokhoz. A Bacchus jól ment, nyereséget hozott. Dragnea és Petcu félévnyi szeszkereskedelem után összerakta a pénzét, és 633 darab 100 lejes bankjeggyel bankszámlát nyitott.
Az üzlettársak a bankban gyűlő pénzzel és egyre több szomjas ügyféllel bővítési terveket szőttek. A Bacchus nyereségorientált társaságot 1991. június 18-án korlátolt felelősségű társasággá, a Com Orizont Kft.-vé alakították. A cég tevékenységi területe azt mutatja, hogy Dragnea korlátlan képzelőerővel rendelkezett: cigarettakereskedelemtől, autóalkatrészektől és játékoktól videó-diszkó és import-export tevékenységekig.
Buszállomás nélkül a giuvărăști-i parasztok
A giuvărăști-i polgárok fogyasztási szomja túl nagynak bizonyult egyetlen kereskedelmi egységhez, így a Com Orizont Kft. 1992. április 16-án kibérelte a helyi tanácstól Giuvărăști járműállomása épületét, amely két szobából állt, összesen 19 négyzetméteres területtel. 4750 lejes havi bérleti díjat állapítottak meg. E szerződés miatt a giuvărăști-iek buszmegálló nélkül maradtak, de gazdagabbá váltak egy új kocsmával, ahol lehűthették magukat a mezei munkák után. Az állomás valójában egy bódé váza volt, amelyet Liviu Dragnea és üzlettársa üvegfallal kerített be, így az új kocsmát a Sokablakosként emlegette a nép.
Hosszú nyár következik, a kft. piaci, vásári, vásártéri, bazári, nyilvános és pihenőhelyeken végzett vándorkereskedésre is kiterjesztette tevékenységét. Aztán 1992. október 27-én megnyitották a harmadik bárjukat a szomszédos Izbiceni községben, ahol két szobát béreltek Costică Sprîncenatu lakásában, és egy 50 négyzetméteres területet „a ház és a kerítés között”. Az egészet 3000 lejes havi bérleti díjért.
Liviu Dragnea az egyik szobát telerakta áruval, a másikban pedig elhelyezett néhány asztalt és széket. Préseltlemez lapokkal bekerítette a ház és a kerítés körüli területet, és létrehozott egy kis improvizált kerthelyiséget, aztán csapra verte a söröshordókat. Ennek az improvizált kocsmának a megnyitása esemény lehetett az izbiceni-i parasztok számára, mert az emberekben 26 évvel később még mindig él az emléke. Costică Sprîncenatu időközben elhunyt, de az unokafivére, Bebe bőséges részletekkel szolgál: „Liviu Dragnea csinálta meg a községünkben az első bárt, és itt árultak először kimérős sört. Egymást ölték érte az emberek! Körbevette lemezzel, szépen kialakította. Sört is árult, konyakot is, italt…”
A Com Orizont Kft. két héttel később, 1992. november 12-én kibérelte a Pleașov faluban lévő büfé épületét, kirakta a fogyasztási szövetkezetet belőle, és újabb bárt nyitott. A negyediket.
Ugyanezt a modellt alkalmazták Islaz községben, ahol néhány szobát béreltek Gheorghiță Marin polgár házában, és kialakítottak egy improvizált kocsmát. Ennek az ügyletnek némi érzelmi vetülete is van: Dumitru Dragnea, az SZDP jelenlegi elnökének apja az islazi milíciaőrs vezetője volt a 70-es évek vége felé. A Liviu Dragnea kocsmájának helyet adó ház pont szemben van a rendőrség épületével, amelynek emeletén a Dragnea család lakott.
Bejutás az üzleti I. ligába
Liviu Dragnea 30 évesen, már kis üzlettulajdonosként megtanult néhány fontos dolgot az akkori Romániáról:
óriási volt a lakosság fogyasztási igénye, az állam intézményeiben pedig akkora zűrzavar uralkodott, hogy sokkal többre is rátehette a kezét néhány buszmegállónál és községi kocsma épületénél.
Ezeket szem előtt tartva Dragnea Turnu Măgurele, a legközelebbi város és hajdani középiskolája helyszíne felé fordult, és az volt az első dolga, hogy egy befolyásos üzlettársat keressen magának. Meggyőzi Florin Mîndrocot, egy Bukarestben már vállalkozásokkal rendelkező volt egyetemi társát, hogy társuljanak és a Duna menti városban terjeszkedjenek.
Dragnea és Mîndroc 1992. december 20-án egyenlő részesedést szerzett a Dacorom Kft.-ben, amely addig két Turnu Măgurelé-i polgár, Ion Scaete és Ion Costea tulajdonát képezte. Azzal a hivatalos magyarázattal adták el cégüket, hogy „személyes pénzügyi okok már nem tették lehetővé a tevékenység megfelelő körülmények közötti folytatását”. A Dacorom Kft.-nek volt egy La Groapă (A gödörhöz) nevű bárja Turnu Măgurele egyik épületének alagsorában, de az események későbbi alakulása azt mutatja, hogy Liviu Dragneát és Florin Mîndrocot nem ez érdekelte. Azokban az években nehézkes volt egy magánentitás létrehozása, nekik pedig minél hamarabb kellett egy cég, hogy belevághassanak vállalkozásaikba. Az állam éppen kezelésbe akart adni több Teleorman megyei kereskedelmi egységet.
A kezelésbe vétel egy bérlési forma volt, amelyet a román állam nagy tételben alkalmazott a 90-es években, és nagyon előnyös volt a kereskedelmi egységet átvevő számára, mert az alkalmazottakkal együtt a leltári javakat, a kereskedelmi piacot és – főleg – azt a lehetőséget is megszerezte, hogy később kedvezményes áron végleg megvásárolhassa. Egy adott egység alkalmazottjainak elsőbbségük volt, ha az állam úgy döntött, hogy kezelésre átadja azt, de olyan időszakról beszélünk, amikor a hivatalos dokumentumokban rögzített kritériumokat meg lehetett változtatni, alkudozni lehetett róluk, sőt, gond nélkül figyelmen kívül lehetett őket hagyni.
Így aztán 1993 elején, alig néhány héttel azután, hogy a céget Liviu Dragnea és Florin Mîndroc átvette, a Dacorom Kft. kezelésre megkapta a térség legfontosabb kereskedelmi egységeit, holott addig semmi köze sem volt hozzájuk.
A Turnu Măgurelé-i Turris Rt. és a teleormani Vedea Rt. (mindkettő állami vállalat) átengedte Liviu Dragnea cégének a Modern vendéglőt, a Postakocsi Fogadót (Hanul Diligenței) és a Turnu Măgurele központjában levő Turris Szállodát.
Cicerone Constantinescu, aki akkoriban a teleormani Vedea Rt. igazgatója és a szerződés aláírója volt, nem emlékszik, milyen kritériumok alapján adták át a Turris Szállodát a Liviu Dragnea és Florin Mîndroc tulajdonában lévő cégnek: „Nagyon régen volt, már nem emlékszem, miként történt. Ha valaki megjelent és kérte, akkor a minisztérium által meghatározott kritériumokat alkalmaztuk. Ha nem tartottam be, akkor majd a törvény előtt fogok felelni.”
Néhány évvel később, amikor Liviu Dragnea a Demokrata Párt (DP) egyik vezetője és Teleorman megye kormánymegbízottja lett, Cicerone Constantinescu belépett a DP-be, a helyi sajtó pedig Dragnea egyik közeli embereként írt róla.
Diszkó, nagybani raktár, használt abroncsok
Visszatérünk 1993 elejére:
Liviu Dragnea úgy irányította új ügyleteit, hogy egy lyukas garast sem adott a román állammal kötött megállapodásaira.
Azokban a szerződésekben, amelyek értelmében a Dacorom cég megkapta a Modern vendéglőt, a Postakocsi Fogadót és a Turris Szállodát, amelyeket ügyvezetőként maga Liviu Dragnea írt alá, néhány feltételt is előírtak, mint például azt, hogy „a bérlőnek folyamatosan az egység besorolási kategóriájának megfelelő, magas minőségi szintű szolgáltatások nyújtására kell törekednie”.
Ezek a feltételek azonban csak papíron maradtak, és a három egységet rövid időn belül a város legjobb vendéglőiből nyerőgépekkel felszerelt falatozókká és áruraktárakká alakították át, ahol bármit lehetett kapni.
A Dacorom Kft. egy nappal a szerződések aláírása után játékgépek, elektronikus játékok üzemeltetésére és biliárdra terjesztette ki a tevékenységi területét. A Postakocsi Fogadóban butikot és szabadtéri diszkót hoztak létre. A Modern vendéglőben és a Turris Szállodában egy élelmiszerbolt és egy nagybani raktár jelent meg, ahol többek között használt gumiabroncsokat is árultak.
Liviu Dragnea kemény kézzel vezette mindezeket a vállalkozásokat, ugyanakkor a cégeivel és az egyesületeivel egyensúlyozgatott, míg végül minden az ő ellenőrzése alá került.
Holtvágányra küldte a Com Orizont céget és a Giuvărăști-en, Izbiceni-ben és Luncában levő üzleteit elkezdte áthelyezni a Dacorom cég tulajdonába. Ezzel megszabadult Vasilica Petcutól, első üzlettársától és attól az embertől, aki segített neki bekerülni az üzleti világba. Vasilică Petcu ma is Giuvărăști-en él, de nem kívánt szólni arról az időszakról. A beszélgetés elején joviális és jóindulatú volt, de megváltozott a viselkedése, amikor meghallotta az SZDP-s vezető nevét: „Nincs időm, és nem is szeretek ezekről a dolgokról beszélni. Én paraszt vagyok, van egy melegházam, elfoglalt vagyok.”
Liviu Dragnea 1994 folyamán Florin Mîndrocot is elkezdte kiszorítani azokból a cégekből, amelyekben egyenlő arányban tulajdonosok voltak. Létrehozott egy új céget, a Ștefimar Kft.-t (a két gyermeke neve alapján), amelyben egyedüli tulajdonos lett, és amelynek nevére átíratott néhányat a Dacorom Kft. tulajdonában lévő üzletekből. Azok, akik ismerték őt akkoriban, azt mondják, ekkor alakult ki konfliktus a két egykori egyetemista barát, Liviu Dragnea és Florin Mîndroc között, amelyben ez utóbbi azzal vádolta Dragneát, hogy meg akarta szerezni a Dacorom teljes tulajdonát. Végül Mîndroc feladta, és – ahogy az a cégjegyzéknél megtalálható cégtörténetből kiderül – 1994. november 24-én teljesen kiszállt a Dacorom Kft.-ből, átadva részesedését Liviu Dragneának.
Megpróbáltuk magától Florin Mîndroctól megtudni, mi történt azokban az években, de azt mondta, hogy inkább hallgatna: „Már az egyetem alatt barátok voltunk Liviu Dragneával, de most már semmilyen kapcsolatunk nincs. Sok dologról csak én tudok, de ez olyan helyzet, amikor nem beszélhetek. Még vannak bizonyos tevékenységeim Teleorman megyében, és nem tenne jót nekem.”
Liviu Dragneának ezzel a képességével, hogy boldogulni tudott a 90-es évek káoszában, és ki tudta használni a környezetét, alig néhány év alatt sikerült a darabokból összerakott ARO-s fiatalemberből a megye egyik legbefolyásosabb üzletemberévé válnia.
1995-ben több bárral és vendéglővel, egy szállodával, áruraktárral és élelmiszerbolttal rendelkezett. Ezután a természetes pályát járta be: választási kampányok támogatása és aztán belépés a politikába, ami miatt nem hagyott fel az üzleti tevékenységgel, csak vállalkozásait átíratta mások nevére. Az államtól kezelésre átvett Modern vendéglő, Postakocsi Fogadó és Turris Szálloda végleg a hozzá közel állók tulajdonába került.
A Com Orizont Kft.-t, a Ștefimar Kft.-t és a Dacorom Kft.-t, azt a három céget, amelyekkel Dragnea a 90-es évek elején üzletelt, és az egyedüliek, amelyekben valaha a neve papíron is megjelent, a 2000-es évek közepén törölték a nyilvántartásból, amikor Liviu Dragneából megyeitanács-elnök lett. A kimérős sört áruló és árut vásárokba cipelő fiatalember képét mélyen el kellett ásni a múltba, hogy helyet csináljanak egy egyre fényesebb politikai jövőnek.
Forrás: Recorder.ro/Főtér.ro