Miklós Edit / Fotó: origo.hu

Visszahívták a teljes elnökséget, majd az olimpiai hetedik Miklós Editet, a héten visszavonult alpesi sízőt választották meg elnöknek vasárnap a Magyar Sí Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

A 30 éves Miklós Edit 26, a korábbi elnök Bajai András 2 szavazatot kapott. Az új vezető, akinek a megbízatása négy évre szól, kortesbeszédében azt mondta, hogy egy hete nagyon kemény döntést hozott, amikor úgy döntött, hogy befejezi a versenyzői pályafutását. “Nem engedtem, hogy eltántorítsanak a sísporttól, ezért jelöltettem magam elnöknek” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy minden energiájával, ambíciójával és szakmai tapasztalatával azon lesz, hogy Magyarország fenn maradjon a sínemzetek térképén.  “Az elindított utánpótlás-programok pedig folytatódjanak, mert vannak biztató eredmények. Azt szeretném, hogy az északi szakágban is olyan eredményeket tudjunk elérni, mint az alpesiben” – szögezte le.

Megválasztása után Miklós Edit az MTI-nek úgy nyilatkozott, azon lesz, hogy elhozza a békét a sísportban, valamint hogy mind a klubok, mind a versenyzők az eredményekre tudjanak fókuszálni. Konkrét terveiről egyelőre nem beszélt, csak annyit mondott, hogy leül egyeztetni a klubokkal, hogy meghallgassa a javaslataikat, s egyúttal ő is elmondja nekik a saját elképzeléseit.

A szövetség alelnöke Gótzy Antal maradt, miután 25 voksot kapott, míg a másik jelölt, Bajai András csak kettőt.

Az eddigi elnök, Bajai András még a közgyűlés megkezdése előtt színjátéknak nevezte a közgyűlést, majd bejelentette a tagságnak, hogy a bíróságon megtámadja a közgyűlés határozatait, mert azt álláspontja szerint több okból is törvénytelenül hívták össze.

Kifejtette: elnöki jogkörét korlátozták, továbbá a közgyűlés összehívásáról döntő elnökségi ülést, valamint a közgyűlést is csak neki lett volna joga összehívni.

A közgyűlést levezető Gótzy Antal, valamint az általa ügyvezető alelnöknek kinevezett Kaszó Klára ezzel szemben azon az állásponton voltak, hogy az alapszabály rendelkezése alapján a közgyűlés határozatai jogszerűek, mert azt az elnök akadályoztatása esetén az alelnök is jogszerűen összehívhatta. Kaszó arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen az elnökség próbálta meg a jogszerűséget fenntartani a szövetségben, és Bajai volt az, aki ezt megakadályozta. A volt elnök ugyanis nem hívta össze a közgyűlést, pedig az alapszabály ezt előírta a számára, miután március 5-én a lemondások miatt működésképtelenné vált az ellenőrző bizottság.

Bajai beszélt arról is, hogy újabb bizonyítékok kerültek a birtokába, amelyek nagyon súlyos bűncselekmények elkövetésére utalnak a szövetség korábbi vezetése részéről. Állítása szerint a síszövetség ellen büntetőeljárások vannak folyamatban.

A közgyűlés határozata alapján az új elnökség tagja lett még Büki Gábor, Tóth Zalán, Becze Tibor Zsolt, Kis Márton Vidor és Szőcs Emőke.

MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.