Derűlátásra nincs ok annak kapcsán, hogy a kormány január elsejétől tizenhatról tíz százalékra csökkenti a személyi jövedelemadó mértékét, úgy tűnik ugyanis, hogy a Szociáldemokrata Párt a választási ígéreteinek egyhányadát úgy akarja betartani, hogy – főképp az egyébként jól gazdálkodó, de eljárási akadályok miatt sokat felhalmozó – a városoktól vesz el pénzt – véli Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere tegnap pontos számításokkal erősítette meg, a kormány általi kompenzációs megoldás sem kedvez a municípium rangú településeknek.

Antal Árpád leszögezte: támogatja az adócsökkentést, hiszen ha az állampolgárok zsebében több pénz marad, csak üdvözlendő lehet. Ami a személyi jövedelemadó kezelését illeti, a polgármester kijelentette: eddig is egy torz rendszerről beszélhettünk, mivel az önkormányzatok számára a személyi jövedelemadó jelentette a legnagyobb bevételt, de az eloszlás nem volt igazságos.

Bukarest esetében eszméletlen összegek folytak be, hiszen a multinacionális cégek székhelye a fővárosban található, miként az állami adminisztráció intézményei is, illetve egyes nagyvárosok is hatalmas összegeket zsebelnek be úgy, hogy közben ők nem tettek sokat ezért. Tény továbbá, hogy a szorgalmasabb közösségek lakta városokban nagyobb az adóból befolyó pénzösszeg, viszont a kormány éveken keresztül ezektől vont el, és azok kaptak, akik kevésbé voltak jól gazdálkodók. Bukarest folyamatosan azt üzeni: nem éri meg jól gazdálkodni – fogalmazott.

A polgármester rámutatott, részben helytálló a kormánynak az a megállapítása, hogy az önkormányzatok sok elköltetlen forrást őrizgetnek, de ennek kettős oka van. Egyrészt a költségvetésben sokszor olyan összegek jelennek meg, melyeket uniós pályázatok önrészének fedezésére különítettek el, és ezek többéves felhasználásúak. A másik ok a közbeszerzési eljárásokban tapasztalt csúszások: hatalmas összegek maradtak egyes városok költségvetésében, mivel nem sikerült a kivitelezési szerződéseket megkötni, és az erre szánt forrásokat nem tudták felhasználni.

Antal Árpád megismételte: a személyi jövedelemadó mértékének csökkenése, illetve a Tudose-kabinet által ajánlott kompenzációs rendszer elsősorban a municípiumi rangú városok esetében jelent problémát, a többieknél vagy a községeknél minimális változást hoznak az új rendelkezések, sőt, lehetnek olyanok is, amelyek nyernek belőle.

A kormány állítása szerint, amit idén az önkormányzatok abszolút értékben begyűjtenek, az 2018-ban is befolyik. Sepsiszentgyörgy esetében, ha idén ötvenmillió lej a bevétel, jövőre is ugyanennyi lesz – mondják a kormány képviselői. Antal Árpád szerint azonban ez nem áll a lábán, az önkormányzatokat ugyanis kettős veszteség éri. Egyrészt 2018-ban a személyi jövedelemadóból a város nem tud 50 millió lejt begyűjteni, mivel 37,5 százalékkal csökkent az adó mértéke, tehát csak 35 millió lesz a reális bevétel. Elviekben a kompenzációs képlet szerint a kormány a kieső 15 millió lejt Sepsiszentgyörgynek „átutalja”, de pontosan itt van a gond. A képlet alapján ugyanis az átutalandó pénzből levonják annak az összegnek a felét, amely 2016 december 31-én az önkormányzat számláján szerepelt. Ez röviden annyit jelent, ha 30 millió volt a számlán, akkor a város nem kap semmit, ha ennek fele, akkor nagyjából ötmillió lejt fog kapni.

Magyarán: minél több pénze volt egy önkormányzatnak a múlt év végén a számláján, annál kevesebb pénzt fog kapni a kormánytól. A másik veszteség abból fakad, hogy a jól gazdálkodó önkormányzatok esetében a személyi jövedelemadóból származó bevétel minden évben nő, Sepsiszentgyörgy esetében általában legkevesebb 10 százalékkal. Ezt az összeget jövőre indulásból elveszíti az önkormányzat, erre ugyanis a kompenzáció nem terjed ki. Sepsiszentgyörgy esetében ez nagyjából hétmillió lejes veszteséget jelent – magyarázta Antal Árpád.

Nagy D. István / Háromszék