Miért is hallgatnék címmel az igazságügyi törvények módosításával kapcsolatos álláspontját juttatta el szerkesztőségünkhöz Markó Attila volt képviselő, akit a Székely Mikó Kollégium restitúciója miatt három év felfüggesztett börtönre ítéltek, miközben a református egyház iskolaépületét visszaállamosították. Állásfoglalásában Markó Attila leszögezi: igazságos igazságszolgáltatást szeretne.

Mint írja, vállalja annak kockázatát, hogy álláspontja miatt sokan lekorruptozzák, vagy legyintenek, hogy „ha annyira ártatlan, akkor miért nem áll bíróság elé, hogy tisztázza önmagát”, és szerinte az igazságügyi törvények módosításának ilyen stílusú vitája épp azt erősíti meg a közvéleményben, amit valójában ezeknek a módosításoknak megszüntetniük kellene: az általánosítások révén a megalapozatlan és bizonyítatlan vádak elburjánzását, a „mindenki már eleve bűnös” típusú hozzáállást. „Vitathatatlan, hogy igen jelentős a korrupció Romániában. De ez messze távol áll attól, hogy mindenki eleve korrupt, és bilincsbe kell verni, akit a környezete – alapvetően a média hathatós hozzájárulásával – annak vél” – szögezi le.

Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai városvezető, Nagy Zsolt volt miniszter esetét is példaként említi arra, hogy nem igazságos az igazságszolgáltatás: „igazságos-e az az igazságszolgáltatás, amely megfoszt valakit a védelemhez való alapvető jogától azáltal, hogy megtagadja egyes bizonyítékokhoz való hozzáférést a vádlott számára (Nagy Zsolt)? NEM. Igazságos-e az az igazságszolgáltatás, amely nemzetbiztonsági lehallgatást rendel el egy olyan befolyással való üzérkedési ügyben, amelyben semmilyen bizonyíték nem támasztja alá a törvényi tényállás által megkövetelt kapcsolatot egy hivatali cselekmény (engedély) és annak vélt „ára” (50 fesztiválbelépő) között (Horváth Anna – nb: állítás van, bizonyíték nincs)? NEM” – sorolja, majd saját ügyét említi. „Létezik-e a bírónak olyan törvényes lehetősége, hogy egy ügyben olyan cselekményért ítéljen el valakit, amivel soha nem is vádolták (Mikó-ügy jogerős döntése)? NINCS. Figyelem, nem a cselekmény büntetőjogi besorolásáról beszélek, ez lehetséges a még hatályos jog szerint. Hanem arról, hogy a vádirat szerint azzal követtem el hivatali visszaélést, hogy tévesen állapítottam meg a református egyház tulajdonjogát. Ezzel szemben a jogerős döntés nem vitatja a tulajdonjogot, de szerinte azzal követtem el ugyanazt a hivatali visszaélést, hogy nem kaptam meg egy olyan dokumentumot, amely nota bene kezdettől fogva része a periratnak. Rendben van ez? NINCS. Védekezhettem ezzel szemben? NEM. Vélelmezhető-e számomra láthatatlan helyről érkező szándékos beavatkozás az ítélet ilyen irányú alakításába? IGEN. Felelősségre vonható-e a bíró egy ilyen égbekiáltó ferdítés miatt? NEM.” Felhívja a figyelmet arra is: a kártérítési ügyek azóta csak megerősítették mindezt. Továbbá kitér arra, hogy az ügyészek akkor sem kérhetők számon, ha – mint esetében történt –  kezdeményezték előzetes letartóztatását egy olyan ügyben, amelyben épp az általa összeállított nyomozati anyag bizonyítja, hogy nem vett benne részt, miután pedig szembesül ezzel a ténnyel, négy hónapig nem hajlandó ejteni a vádat, mindaddig, amíg új ügyet nem kreál.

A jelenleg zajló vita kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a hatályban levő igazságügyi törvények igazságossága bizonyos helyzetekben igencsak megkérdőjelezhető, és ezt az alkotmánybíróság számos döntése is bizonyítja. Az ártatlanság vélelme, az egyes eljárások jogossága, az egyes bűncselekmények helyes és törvényes értelmezése nem képezheti érzelmi megközelítés tárgyát – szögezi le Markó Attila –, már csak azért is tenni kell az ártatlanság vélelmének érvényesüléséért a nyomozati eljárástól a jogerős döntésig, hogy a sajtóban már eleve „ne akasszanak fel mindenkit”, akiről az ügyészség kiszivárogtatja a nyomozati anyag egyes elemeit.

Elutasítja a titkos megállapodásokat a nyomozati szervek és titkosszolgálatok között – ezek mögé bújva gyakorlatilag egyfajta szekus-ügyészi „szakma” alakulhat ki olyankor is, amikor távolról sem indokolt, lásd nemzetbiztonsági lehallgatások olyan esetekben is, amelyek még ha bűncselekménynek minősülnének is, de semmi közük a nemzetbiztonsághoz –, továbbá a hatalmi ágak szétválasztását szorgalmazza: az igazságszolgáltatást a bírói hatalom valósítja meg, ennek pedig nem része az ügyészség, ez utóbbi az állam bűnüldöző szerveként a végrehajtó hatalom része, nem szolgáltat igaz­ságot.

A hivatali visszaélés kapcsán arra figyelmeztet: az a korrupcióellenes ügyészség közkedvelt játékszere, hisz a pontos értelmezés hiányában szája íze szerint húzhatta rá bármire. Nem véletlen, hogy az alkotmánybíróság döntése helyre teszi a dolgokat, amikor kimondja, hogy a „téves” cselekedet nem lehet szubjektív megítélés tárgya, az törvényi szintű jogszabályban foglalt kötelezettség megszegését kell hogy feltételezze. Sok minden lehet aggasztó az igazságügyi törvények módosítása kapcsán, de az alkotmánybíróság döntéseinek beépítése nem lehet az – szögezi le Markó Attila.

Állásfoglalása zárásaként megismétli, hogy az egyedüli helyes válasz a milyen igaz­ságszolgáltatást akarunk kérdésre az, hogy igazságosat. „Akár hallgatok, akár nem, az én igazam nyilvánvaló. Az már nem, hogy otthon megszerzem-e valaha” – írja Markó Attila.

Farcádi Botond / Háromszék