Fotó: Hont Angéla

A Táncház Napja 2018-ban egy több mit négy évtizedes értékre-hagyományra hívja fel a figyelmet immár hetedik alkalommal. E jeles nap kicsiknek és nagyoknak, az országhatáron innen és túl a néptánc és a népzene szeretetéről szól.

A Táncház Napját megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság megmutathassa – az UNESCO által is elismert – táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ez egyben tisztelgés a mozgalom alapítói és tagjai előtt, akik napról napra adják át, estéről estére éltetik, hétről hétre dokumentálják és évről évre őrzik hagyományainkat.

Ennek nyomán, hat évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján – a Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra.

A rendezvény minden évben tudatosan az önkéntességre épül, ezzel is hangsúlyozva a táncházmozgalom alulról építkező, közösségszervező jellegét, s ezáltal is demonstrálja a közösségekben rejlő alkotóerőt.

Fotó: Hont Angéla

Idén, a Táncház Napja előestéjén, május 4-én az ünnepségsorozatot a Táncház Napi gálakoncert és a Halmos Béla–díjak átadása a Zeneakadémián 19.30 órakor nyitja meg. A Mestereink öröksége című ünnepi hangversenyen a fellépők emléket állítanak a korábbi korszak olyan kiváló népzenekutatóinak, mint Seprődi János, Lajtha László, Jagamas János, valamint a közelmúltban elhunyt folkloristáknak: Kallós Zoltán és Borbély Jolán. Idén, május 5-én az ország számos pontján és határainkon túl is Táncház Napi programok hívják fel a figyelmet a mozgalom értékeire. A rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér, ahol délelőtt 10 órától egészen este 9-ig tartanak a programok, ezt követően pedig táncház kezdődik a Rácskertben.

Idén is – mint minden évben – a Hagyományok Háza felhívást tett közzé, hogy a közösségek világszerte csatlakozzanak a Táncház Napja programjához. Így Marosvásárhelytől Berlinig, Visktől New Yorkig tartanak kapcsolódó programokat: táncházakat, flashmobokat, koncerteket, gyerekfoglalkozásokat.

A mozgalom elkötelezettjei így:

Vajdaságban Adán és Ludason,

Kárpátalján Visken,

Felvidéken Tornalján,

Erdélyben pedig Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Brassóban, Szamosújváron és Kolozsváron is értékes programokkal csatlakoztak a kezdeményezéshez.

További információ:

http://www.hagyomanyokhaza.hu/main/rendezvenyek/tanchaznapja/

https://www.facebook.com/nephagyomanyma/

Dr.  Csermák Zoltán