A bélafalvi háromgyerekes Biró Edit a századik édesanya Kovászna megyében, akinek az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai kedden összeállították a magyarországi anyasági támogatás és babakötvény igényléséhez szükséges kérelmét.

Március 6-án, Biró Edit és férje közösen adták le a három hónapos kisfiúk, Bence részére az igénylést. „Jó érzés, hogy a magyar kormány gondoskodik az erdélyi magyar anyákról is. Fontosnak tartottam, hogy részt vegyek a Köldökzsinór programban, mert jelentős segítség a 64.125 forint anyasági támogatás. Ugyanakkor jó megoldás, hogy babakötvény formájában újabb 42.500 Ft-os életkezdési támogatást utalnak a gyerek részére nyitott bankszámlára, amellyel 18 éves korában saját maga rendelkezhet. A fiam maga döntheti el, hogy a kamatozott összeget további tanulmányaira vagy más célra költi. Mindenképpen segítséget jelent. Csak arra tudok biztatni minden érintett édesanyát, éljen a lehetőséggel” – fogalmazott az édesanya.

A 33 éves Biró Edit családjában már mindenki rendelkezik magyar állampolgársággal. Kihangsúlyozta: „Nagyszüleim is magyar állampolgárok voltak, és örülök, hogy nekünk is megadatott ez a lehetőség, mely nemcsak egy papírformát jelent számunkra, hanem az eszmei és érzelmi értéken túl immár anyagilag is támogatnak.”

Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke elmondta, folyamatosan érkeznek igénylések a Köldökzsinór program, a magyar állampolgársági ügyintézés és a regisztráció kapcsán az RMDSZ-hez. „A folyamatot könnyíti, hogy a munkatársaink minden Kovászna megyei vidéki településre ellátogatnak, ahol az érintettek helyben adhatják le a dossziéjukat, és nem kell több kilométert utazniuk. A februári regisztrációs és magyar állampolgársági kiszállásokon összesen 2234 személynek segítettünk”— emelte ki az elnök.

Hozzátette, a Köldökzsinór program, a bölcsődétől az egyetemig tartó magyar oktatási rendszer megerősítése, az oktatási-nevelési támogatás mind-mind olyan lehetőség, amelyet az Orbán Viktor kormánya vezetett be és működtet a határon innen. Ezek a kérdések lehet, hogy Budapesten politikai jellegű, költségvetési tételek, viszont nálunk egytől-egyig létkérdések. Ezért igazán fontos, nem csak, hogy beindultak, hanem hosszútávú fenntartásuk is.

Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája