Illegális bevándorlók vonulnak Hegyeshalom utcáján az osztrák határ felé 2015. október 7-én MTI Fotó: Krizsán Csaba

Mások által megteremtett gazdag javak megszerzését, felséghatárainak minél tágasabb kiterjesztését mindenki másképp csinálja!

Például a Habsburg-ház többszörös dinasztikus házasságok révén erősítette meg németországi és Közép-európai befolyását, amit Miksa császár fejlesztett tökélyre! Az egyik korabeli történész-gondolkodó találó iróniával meg is jegyzi a következőt:

„Míg mások háborúznak, te boldog Ausztria házasodj!”

Ez a Habsburgoknál pontosabban így történt, amikor éppen nem házasodtak egymás között akár vérfertőző módon is mivel köztudott, hogy a Habsburg ház az ilyen természetellenes házasságok következtében fizikailag és szellemileg is mutálódtak, eltorzultak. Így lettek vízfejűek, abnormálisan megnyúlt alsóajkúak, torzok, csámpások, hogy a korabeli festők sem tudták már leplezni korcsosságukat!

Tehát, mikor nem egymás között házasodtak, akkor dinasztikus házasságokat kötöttek, kis német, spanyol, francia, magyar uralkodók családtagjaikkal ilyenformán szilárdítva meg hatalmukat és gyarapítva vagyonukat anélkül, hogy áldozatokat hoztak volna a hadászat vagy országépítés oltárán!

A  XVI.  századbeli Habsburgok már túl hatalmasak voltak ahhoz, hogy ne keltsenek irígységet és aggodalmat a nyugat európai országok iránt. Történész legyen a javából, aki a szerencsén kívül valami más elfogadható magyarázatot tudna adni arra, hogy ez a testi, lelki, szellemi fogyatékos korcs dinasztia hogyan tudott évszázadokon át virágozni a korabeli Európában?

Hacsak nem a magyaroknak tulajdonítanák, akik nemegyszer rántották ki az őket elnyelni készülő ingoványból (hadd ne soroljam most), hogy azután hálából a legtöbbet ártsanak nekünk!

Egy-két eset valószínű lehet – ha hitelt adhatunk az udvari pletykáknak -  a romlott vérvonal feljavításában: nagyban besegítettek Mária Teréziának jó megjelenésükről és szolgálattevésükről híres fiatal magyar testőrei, kikkel ágyát gyakorta megosztotta őfelsége, a császárnő!

De komolyra fordítva a szót: így nősülte el Zsigmond király veje, Habsburg Albert Magyarországot mindenestől 1437-ben s majd hamarosan V. László lesz a második Magyar-Habsburg király!

Mindenki másképp csinálja!

A románok nem házasodtak, ők egyesültek! Ki, amihez ért, azzal él!

A románokat valahol a balkán belsejében, Macedónia és Albánia körzetében emlegetik a XI. században, magyar forrásokban csak a tatárjárás utáni időkben fellelhetők. A XIII. századtól két jó elkülönített területen lehet megtalálni őket: Moldvában és Havasalföldön, Erdélyben akkor még csak szórványosan léteznek, tömeges betelepítésükről csak a XVIII. századtól beszélünk. Középkori elnevezésük a vlach

Következik az egyesülés: Moldva Havasalfölddel 1859-ben Alexandru Ion Cuza vezetésével, Románia néven, 1918. március 27. hivatalosan egyesül Besszarábiával, az I. Világháborúban hátba támadja Magyarországot és addigi szövetségeseit és 1918. december 1-én elegyesüli Erdélyt. Ezzel az egyesüléssel lakossága 9 millióról 18 millióra növekszik és az ipar 2,5-szeresére!

Megtörténhet, hogy itt még nem lesz vége az egyesüléssorozatnak! Köztudat, hogy Európa szerte több milliószámra rúg a kivándorolt románság száma. Csak idő kérdése, hogy számuk kellőképpen szaporodjon és egy évszázad múltán ne ébrednének fel egyesülési szándékaik. A történelem megismétlődik!

Úgy, ahogy a valamikori Ausztria esetében is kimondta valaki, talán Románia esetében is kimondható.

„Hagyd másokat, hogy harcoljanak, építsenek és jólétet teremtsenek, te büszke Románia egyesülj!”

De hamar tedd, igyekezz, mert úton a konkurencia, stratégiájuk új keletű és halálbiztos, sáska módjára lepik majd el Európát, felzabálnak mindent maguk körül. Kultúrádat és vallásodat is eltörlik a föld színéről és akkor minden igyekezeted okafogyottá válik!

Mert: mindenki másképp csinálja!

Sebők Mihály