Fotó: hu.radiovaticana.va

Nekünk ma nem kell tankok útjába állnunk, csőre töltött gépfegyverekkel szembenéznünk, véres megtorlást elszenvednünk az igazság kimondásáért, az elnyomó hatalom elleni lázadásért. Megszoktuk már a szabadságot, s legyen az bár viszonylagos, de természetesnek vesszük, mintha mindig is így lett volna, mintha mindig is így lenne, mintha semmit sem kellene tennünk érte.

Pedig szabadságunkra számtalan veszély leselkedik ma is. S ha úgy akarunk élni, hogy jogainkat ne tiporják, anyanyelvünket szabadon használhassuk, kulturális és nemzeti identitásunkat megőrizzük, emberi méltóságunkban ne sértsenek, akkor bizony akad bőven tennivalónk.

Mindennapi forradalmaink közé sorolható az a szuverenitásért folytatott harc is, amelyet a magyar polgárok felhatalmazásával a budapesti kormány folytat brüsszeli döntéshozók ellen. A migrációs válság ugyanis hosszabb távon a kontinens olyan gyökeres átalakulásának veszélyét hordozza, amelynek egyik következménye éppen a világ e szegletében oly magától értetődőnek tekintett szabadság elvesztése. Elég csak körülnézni a világban: vajon hány országban beszélhetünk a szabadságnak arról a szintjéről, békéről, biztonságról, amely ma Európa nagy részére jellemző?

De mindennapi forradalmaink körébe sorolhatjuk azt a jogküzdelmet is, amelyet a Kárpát-medence különböző országaiba szétszórva, kisebbségben élő külhoni magyarság folytat nyelvi, kulturális, nemzeti önazonossága megtartásáért. A legnehezebb helyzetben kétségkívül a kárpátaljai magyarság van, iskolái, anyanyelve ellen indított aljas támadást a diktatúrákat idéző módszerekhez folyamodó kijevi hatalom. De Erdélyben sincs túl sok okunk az örömre: lassan centenáriumi mámor lesz úrrá Románián, szítják a magyarellenességet, csökken az elfogadottságunk a románság körében, jogaink bővítéséről hallani sem akarnak, vita nélkül söprik le minden kezdeményezésünket, amelyek célja csak annyi, hogy otthon érezzük magunkat az országban.

S hogy ilyen helyzetben mégis mit tehetünk szabadságunkért? Talán már az is valami, ha a magunk eszközeivel vívjuk meg mindennapi forradalmainkat. Például úgy, hogy támogatjuk azt a budapesti kormányt, amely hajlandó és képes kiállni értünk, külhoni magyarokért – élünk tehát választójogunkkal és a nemzetben gondolkodó erőket segítjük. De úgy is tehetünk valamit, ha aláírjuk a Minority SafePack kezdeményezést, hogy az Európai Unió ne kerülhesse meg többé a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait. Vagy éppen részt veszünk a Székelyföld határainak kivilágítását célzó akcióban, és jelezzük: az autonómiáért tenni akaró, szabadságra vágyó és a szabadságot értékelő közösség vagyunk.

Mindennapi forradalmaink ezek is.

Farcádi Botond / Háromszék

3 hozzászólás

  1. Antal m.

    Kedves Tóducz,- én és sok más,-szeretne élni kevesebb küzdelem nélkül! Igy lenne valódi.
    Persze,- nincs oxigén nélkül se élet, stb.

    Válasz
  2. Antal m.

    IGEN,-mindennapjainkat így éljük át azóta is, kik emlékszünk 1956-os forradalomra, Magyarországon történtekre!
    EMLÉKSZÜNK a kommunista rendszer elnyomásaira, amely szükitette napjainkat s jogainkat nap mint nap!-
    Igen, — küzdelem nélkül nincs élet!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Antal m. és víz nélkül sincs!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük