Balról jobbra: Szonda Szabolcs könyvtárigazgató, Ambrus Attila és Sarány István a publicisztika jelenéről és jövőjéről beszélgetnek

Kétkötetnyi publicisztika egyazon borítólapok között, beszédes karikatúrákkal fűszerezve. Két szerző tollából született jegyzetek gyűjteménye. Egybe fűzött, azonban egymástól elhatárolható szellemi termék – talán így határozhatnánk meg Ambrus Attila Szóbeszéd, illetve Sarány István Szertelen szóbeszéd című könyvének lényegét.

Bemutatóját hétvégén ejtették meg a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

A házigazda szerepét betöltő Szonda Szabolcs intézményvezető a szerzők bemutatása után a publicisztikához fűződő viszonyukat firtatta. Kérdésére válaszolva a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila kifejtette, ennek a műfajnak a gyakorlása a legbiztosabb módja az ellenségszerzésnek. Egy olyan korban élünk ugyanis, amikor az olvasók azt gondolják, mindent tudnak, miközben elismerik, hogy semmit sem értenek. Ez a beállítottság pedig a jegyzetekben nyilvánosan megfogalmazott újságírói vélemény durva, olykor támadásnak is beillő elutasításához vezet.

Ennek ellenére úgy véli, a publicisztika műfaját továbbra is vállalni kell, megpróbálván átmenteni ezt a nemes hagyományt az utókor számára is. Hiszen gyakorlói nagyon sok időt és energiát fordítanak a jelenségek megértésére, a vélemények és elképzelések ütköztetésére, az igazsághoz közeli állapotok megtalálására. És mindezt egyetlen cél, az olvasó becsületes tájékoztatása érdekében teszik.

A Hargita Népe főszerkesztője, Sarány István erről a kérdésről hasonlóan vélekedett, megjegyezvén, hogy a magyar sajtó hagyományaival ellentétben, napjainkban a publicisztika nem tartozik a divatos műfajok közé. Elsősorban a multik kezébe került kiadványokból kezdték kilúgozni a véleménynyilvánításnak bizonyos fokig szintén teret adó és az igazság nyomába eredő nagyinterjúkkal együtt. Ez a jelenség pedig azért érthetetlen, mert a digitális korszak jóvoltából immáron pontosan mérhető olvasottság egyértelműen arra utal, hogy a legnagyobb igény éppen a felsorolt jellegű írások iránt mutatkozik. Ugyanakkor az újságíróra is serkentően hat például egy jegyzet megírása, mert alkalmat és lehetőséget biztosít véleménye kifejtésére a közvéleményt vagy csak saját magát foglalkoztató történésről, helyzetről, témáról. Elegendő végigtekintenünk a két könyv tartalomjegyzékén ahhoz, hogy rádöbbenjünk a szerzők igazára.

A kötet erénye és egyben előnye, hogy két, más-más közegben élő és alkotó tollforgató írásait foglalja egy egészbe. Ily módon ugyanis a közelmúlt és a jelen erdélyi magyar társadalmának, illetve közéletének, valamint a román hatalmi körök hozzánk és gondjainkhoz való viszonyulásának a korképét rajzolja meg. Hiszen Ambrus Attila a szórványban él és alkot, míg Sarány István a tömbmagyarság kebelében teszi a dolgát.

Mondanivalójuk elmélyítéséhez nagyban hozzájárulnak Léphaft Pál újvidéki újságíró és karikaturista illusztrációi.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó