Addig üsd a vasat, amíg forró – gondolhatják a liberálisok, és a parlamenti többség nélküli kormányzás kényszerpályáján, de a szép, 40 százalék körüli eredménnyel kecsegtető közvélemény-kutatásokat figyelve azt teszik, ami a politikai logika szerint érdekükben áll: síkra szállnak az előrehozott választások megrendezéséért.

Hogy pontosan miként jutnak el az elképzelés megvalósításához, arról nem nyilatkozott Ludovic Orban kormányfő, pedig nem lett volna ez érdektelen, hiszen hiába akarják, ha továbbra is rendkívül körülményes a kormány bukását vagy lemondását és a parlament feloszlatását is feltételező eljárás.

Az egyik változat Ludovic Orban lemondása lenne – ezt azonban aligha úsznák meg népszerűségvesztés nélkül, ráadásul ügyvivő kormányfőként sem folytathatná tevékenységét. Sokkal kézenfekvőbb, ha a kormány úgymond „elvérzik” valamely, a liberálisok számára fontos ügyben – mint például a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés –, hiszen ez esetben mártírszerepben pózolhatnának, és a szociáldemokratákat okolhatnák a reform akadályoztatásáért. Teljes és biztos sikert azonban az sem ígér, ha ezt a megoldást választják, és a kormány felelősséget vállal például a kétfordulós polgármester-választásról szóló törvény elfogadásáért, majd a szociáldemokraták bizalmatlansági indítványa nyomán belebukik ebbe, hiszen a parlamentet csak azt követően lehet majd feloszlatni, hogy két kormány­alakítási kísérletre is nemet mondott. Minthogy pedig saját mandátuma megkurtításáról oly sok honatya nem szívesen mond le, komoly politikai árat kell majd fizetniük a liberálisoknak azért, hogy például másodjára se szavazzon bizalmat a törvényhozás az államelnök által nevesítendő kormányfőjelöltnek.

Számos buktatója ellenére még mindig ez a forgatókönyv tűnik valószínűbbnek – ehhez azonban szükség van egy kormánybuktató parlamenti többségre is. A liberálisok tehát gyakorlatilag abba a helyzetbe kerülnek, mint korábban a szociáldemokraták, akik Liviu Dragnea vezetésével saját kormányukat buktatták meg. Egyelőre a szociáldemokraták érdekeivel leginkább ellenkező kezdeményezésnek a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés tűnik, Marcel Ciolacu pártvezér többször jelezte: ha a módosításért felelősséget vállal a kormány, azonnal bizalmatlansági indítványt nyújtanak be. Számukra is kétélű e fegyver: siker esetén ugyanis egy lépéssel közelebb kerülünk az előrehozott választásokhoz, amit pedig szeretnének elkerülni. Ugyanakkor a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérés nagy valószínűséggel egyelőre lekerülne a napirendről, a szociáldemokraták pedig nem esnének el fontos önkormányzati vezetői tisztségektől.

Úgy tűnik tehát, a liberálisok számára a legrövidebb utat az előrehozott választásokhoz az jelenti, ha lemondanak egy másik célkitűzésükről, a kétfordulós polgármester-választásról. Ezzel a forgatókönyvvel alighanem a szociáldemokraták is megbékélnének, hiszen ők eredményként tudnák felmutatni a kormány megbuktatását és az önkormányzati bástyáik megőrzését lehetővé tevő választási rendszer érvényben maradását.

Vajon valahol a zárt ajtók mögött már meg is köttetett az alku?

Farcádi Botond / Háromszék