Illusztráció / Forrás: kepmas.hu

A Sor az csak sor, minden cifrázás nélkül. Ha minden igaz, valójában ez is a Felső utcához tartozik, hiszen nincs a kettő között semmiféle elválasztás vagy közbevetés. A köznyelv mégis azt tartja, hogy ahol véget ér a Felső utca, ott kezdődik a Sor.

A Felső utca pedig ott ér véget, ahol az utolsó magyarlakta ház áll, a Sor pedig értelemszerűen ott kezdődik, ahol az első cigányviskó düledezik. Ilyen egyszerű ez.

Amikor a faluban arról beszélek, hogy megyek a Sorra, vagy hogy onnan jövök, mindenki felkapja a fejét, a legtöbben élénk fejcsóválással és ideges szemöldökrángatással jelzik nemtetszésüket, és szinte senki sem állja meg, hogy vissza ne kérdezzen: a Sorra? Oda ugyan miért?

A Sor ugyanis kívül esik a civilizáción. A közgondolkodásban van először a falu, benne házakkal, utcákkal; csinosakkal és rusnyákkal, aztán ott vannak ugye a középületek, úgy mint önkormányzat, iskola, templom, miegyéb, sőt még a temető is fontos helyszín, és aztán mindennek és mindenkinek a végén ott van a Sor. Ami nagyon leegyszerűsítve, egy sor házat jelent, nem többet.

A firtató kérdések mögötti véleményalkotás azt jelzi: aki oda megy, az igenis hagyjon fel minden reménnyel. Mert a Sor az csak Sor. Valami kénytelen kelletlen. Ahol elfogy a civilizáció (pedig mennyit vicceltem már az ottlakókkal, amikor csapatostul járnak az utcán: mi van skacok, reklám van a Film+-on? Ők persze értik és vigyorogva mondják: igen, reklám van. Lehet tényleg az van, nem tudhatom.), a kultúra és egyáltalán, minden amiért élni érdemes a jó magyar embernek.

Merthogy a Soron még egy kocsma sincsen, bolt meg végképp, csak jó sok sár, na de az bőven, és balra, meg jobbra dűlöngélő kicsi kunyhócskák. Ez pedig valóban kevés a reményhez. A túléléshez is alig. Mert a magyar ember legalább néhány feles után már színesben látja a világot, majd kicsattan a reménységtől, de legalább is sírva vigad. De ott a soron csak a viskók, szemétdombok és a soványka ebek követik egymást, valami nehezen áthatolható és értelmezhető sármasszába ragadva.

Valaki azt mondja, tó volt itt valamikor, minek is jöttek ide, egy ilyen mocsaras területre ezek a cigányok? Csak később jutott eszembe a frappáns válasz, talán mert a Belsőfalu, ami a községközpontot jelöli, már foglalt volt. Meg az is marad jó időre, bár ha az elvándorlás és a kihalás jelenlegi tempóját nézem, nem tudni ki lesz még itt, mondjuk jó húsz év múlva. Akár a Belsőfaluban is. A cigányokat elnézve, ők vélhetően itt lesznek, talán sokkal többen, de legalább ennyien mint most, mert az ő vándorlásuk eléggé egyhangú: szegénytelepről szegénytelepre.

Kérdem a vezetőmet, volt-e akinek sikerült kiverekednie magát ebből a sártengerből, létezik bár egyetlen sikersztori, ami a többieket is bátoríthatja, hogy azért van kiút a Sor sarából? Egyvalakit emlegetnek, de persze ő sem városi nagyúr lett, csak a falu másik végébe költözött egy kopott kis utcába, ahonnan jószerivel már kihaltak a magyarok. Kis lépés az embernek, nagy lépés a Soron élőnek.

A Sor és a Felső utca között egy furcsa nevű kis utca húzódik. A Minekide utca, mert így hívják, alig pár évtizede népesült be házakkal ez a falu széli sáv. Amikor először hallottam a nevét, háromszor is visszakérdeztem, biztosan jól hallok? Egyszerű a történet, amikor pár évtizede megjelentek itt az első házikók és ennek nyomán utca létesült, egy arra járó illető sűrű hümmögések között rákérdezett: ugyan már, hát minek ide utca?

Az ittlakók úgy látszik értették a viccet, meg aztán jobb nevet keresve sem találtak, a Sor neve is foglalt volt már, úgyhogy maradt ez a felelet nélküli kérdés, mint utcanév. Az itt lakók teljes komolysággal mondják a lakcímüket, ha valami kapcsán erről esik szó: Minekide utca 99 szám. Ott, kinn a falu szélén, ahol házikók dűlöngélnek, egyik jobbra, a másik balra.

Fábián Tibor