Erdőgazdálkodásról és a Holzindustrie Schweighofer (HS) székelyföldi jelenlétének, tevékenységének hatásairól, következményéről esett szó az idei Tusványos zárónapján, az Erdély Café Értéksátorban főként fiatalok voltak kíváncsiak egy háromszéki szakember, illetve egy önkormányzati képviselő és pedagógus meglátásaira.
Az erdőtulajdonosok helyzete és a jogszabályi visszásságok mellett főként azt hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy környezetünk megóvása érdekében még idejében „behúzzuk a féket”, s ehhez nem a természetet, sokkal inkább saját viselkedésmintáinkat kell megváltoztatnunk. Kiderült az is, Székelyföld tízéves „lépéshátrányban volt”, hiszen az osztrák befektető már évekkel azelőtt készült a romániai erdőkitermelésre, mielőtt a térségben élők hallhattak volna fűrészüzemeiről.
A szabadegyetemen visszatérő téma az osztrák fafeldolgozó, mely kapcsán a beszélgetést moderáló Kovács Csongor Zoltán, a Zöld Erdély Egyesület elnöke úgy fogalmazott: folyamatosan szemmel tartják és figyelemmel követik. 2013-ban, amikor a társaság szemet vetett Rétyre, és nagy kapacitású fűrészüzem létesítését tervezte, az egyetemi hallgatók által alapított térségi környezet- és természetvédelmi civil szervezet nekilátott információkat gyűjteni, képet alkotni arról, mit is hozhat ez a befektetés a régiónak. „Arra jutottunk, hogy ez egy nemkívánatos beruházás, hiszen amellett, hogy bizonyos gazdasági lehetőségeket hoz, annyira káros, közvetlen és közvetett erdőpusztító tevékenységet hoz magával, amely hosszú távon Székelyföldnek nem tesz jót” – elevenítette fel vitaindítójában a zöldek képviselője.
Kezdetben a gyár kapacitását kifogásolták, hiszen elszívóhatása van a környékre, s mint arról Kovács vélekedett, az erdészetek, tulajdonosok nincsenek felkészülve arra, hogy ne tegyék pénzzé erdeiket, ha ilyen jó lehetőség adódik, mint a Holzinustrie Schweighofer. Eközben arra is figyelmeztettek, az óriáscég betelepedésének ügyét nem szabadna elpolitizálni.
„Kolozsvárról azt láttuk, hogy egymásnak feszülnek a különböző politikai táborok, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt. Amíg az RMDSZ támogatta, létrejöttében hathatósan részt vállalt, addig az EMNP ellene szólalt fel” – fejtette ki a moderátor. Amikor az üzem megalapításának bejelentésekor a tulajdonos, a szövetség egyik szenátora és a megyei tanács elnöke mellett a védelmi miniszter is megjelent, úgy értékelték, a beruházás létrejötte eldöntött tény.
Mindenre volt válasz
Benedek Erika pedagógus, az EMNP megyei önkormányzati képviselője mindenekelőtt felelevenítette azt a megyeháza dísztermében tartott ülést, melyen az osztrák cégcsoport tulajdonosa politikusok társaságában bejelentette a Kovászna megyei beruházás tényét. „Akkor talán egyedüliként kérdeztem rá, hogyan látják az arányokat, ha ezzel az óriási termelési kapacitással bejönnek térségünkbe, milyen hatása lesz a székelyföldi erdőkre? Természetesen mindenre volt válasz, és Schweighofer úr diplomatikusan azt mondta, a feldolgozáson túl óriási figyelmet szentelnek annak, hogy minden egyes kivágott fa helyére újat ültessenek” – idézte fel.
Elmonta, a gyár megépülését célzó területszerzés idején, 2013-ban nyílt levélben kérte a rétyi önkormányzati képviselőket, hogy a helyi érdek értelmezésén túl vegyék figyelembe a létesítmény megjelenésének tágabb, közösségi, globális következményeit is. Próbálkozása nem járt sikerrel, és a helyi fórumokon sem emelt kifogást senki a HS betelepedése ellen. „Számukra egy volt a fontos, ha megtelepszik itt az üzem, az adózás szempontjából jó a helyieknek” – fogalmazott.
Emlékeztetett a telephely botrányos indulására is, melyről a sajtó jelezte, engedélyük ugyan még nem volt, de már termeltek, a hivatalos tájékoztatás szerint üzempróba zajlott.
Úgy vélte, nem az a kérdés, hogy van-e szükség faiparra Székelyföldön, hogy a fejlesztési koncepcióban van-e ennek helye, hanem a méretek és a mérték. „Nagyon az az érzésem, hogy ezt nem vették figyelembe azok, akik ennek a beruházásnak helyet adtak” – szögezte le.
Az előadás hallgatóit emlékeztette, az üzem a kapujához szállított rönköt vásárolja fel, s bár hivatalosan azt nyilatkozzák, illegálisan kitermelt fát nem vesznek át, „kicsit kell csak az interneten kutakodni, videófelvételek találhatóak arról, mi történik, ha valaki mégis odamegy néhány kocsi illegális fával” – mondta. „Ne legyen az az illúziónk, hogy a fa útja követhető a feldolgozásig. 250 raktárteleppel dolgoznak, amelyek valahonnan, valahogyan beszerzik a fát. Egyetlen érdeke van, hogy gazdasági szereplőként pénzt termeljen (...). Ahol az emberek gondolkoznak, kötődnek értékeikhez, onnan már rég kitiltották” – összegzett Benedek Erika.
Különleges utazás
Csákány László hármas minőségben kapcsolódott be az előadásba: esze szerint erdész, szíve szerint környezetvédő, születésétől fogva pedig erdőtulajdonos is – mondta. Felvezetésként azokról a jogszabályokról tett említést, melyek lehetőséget teremtettek nagyobb erdőterületek magánkézbe kerülésére, s ezzel megjelent a különböző – egyéni, egyházi, közbirtokossági – tulajdonforma, majd az erdőtulajdonosi társadalom is szerveződni kezdett, s világszervezeti mintára megalakult az országos erdőtulajdonos szövetség.
Érdekességként említette, 2005-ben Bécsben tartották a világszövetség találkozóját, az osztrák cég pedig felajánlotta, hogy saját költségén Románia összes erdőtulajdonos-képviselőjét kiviszi a rendezvényre. Az épülőfélben lévő szászsebesi gyárnál találkoztak, majd útban Bécs felé ügynökeik az autóbuszokon arról kezdték győzködni a tulajdonosokat, képviselőiket, hogy el kell adni a tízéves üzemterveket.
A szakember úgy vélte, „itt kezdődött a nagy baj”. Sokan tudatában voltak annak, mit jelent az üzemterv, gyakorlatilag üres zsebbel kaptak egy olyan birtokot, területet, amivel gazdálkodni kellett, s ebben a helyzetben az tűnt kézenfekvőnek, hogy látatlanban eladják ezeket az üzemterveket. Csákány szerint nem csak a HS, a többi feldolgozó is alkalmazta ezt a praktikát. Mint mondta, ez nagyon rossz lépés volt, amelyre később az érintettek is ráébredtek. Időközben az erdőkből a jobb minőségű fát kitermelték, s megmaradtak a viszonylag fiatal erdőterületek. Annak érdekében, hogy továbbra is nyersanyaghoz jussanak a feldolgozók, változtatni kellett a törvényen, így elindult a cégek lobbija, melynek eredményeként lecsökkentették a vágásérett korhatárt. Míg 2010-ig lombhullatóknál ez a korhatár 120 év volt, később 80-ra módosították – vázolta.
Az erdő valódi értéke
Az ügy kapcsán Csákány László rávilágított arra is, nagyon lecsökkent az emberek tudatossági szintje, a társadalom időnap előtt feléli a megújuló energiákat. „Iszonyatos fogyasztásban élünk, és ezt kihasználják a gazdasági szereplők. Gyakorlatilag annyit fogyasztunk, hogy a természet ezt nem képes kárpótolni” – hívta fel a figyelmet. Egyébként úgy látja, ha lejárnak a tízéves üzemtervek, újabb lobbizás indul majd, hogy tovább csökkentsék a vágásérett korhatárt. Példaként említette a fenyőt, mely már 50 évesen is tarra vágható.
„Nem vagyunk tudatában annak, ami történik. Az erdő a zöld aranyon túl is létezik, az erdőgazdálkodóknak és a társadalomnak is meg kellene érteniük, hogy ebben a kérdésben nem csak a fa eredményezte haszon az elsődleges” – fogalmazott. Egy ENSZ-jelentést idézve kifejtette, egy hektár erdő egészségre gyakorolt hatása háromszor akkora, mint az egy hektáron lévő famennyiség értéke.
Egy fél évszázados fa egy vegetációs időszakban 50 kg oxigént képes termelni, illetve 5 köbméter vizet képes megszűrni, egy hektár erdő pedig 70 tonna szennyeződést képes kiszűrni a légkörből egy vegetációs ciklusban. Társadalmunk egészét szolgálják, de ezeket a javakat nem kezeljük kellő komolysággal” – szögezte le.
Úgy véli, nem a természetet, magunkat kell megváltoztatnunk, viselkedésmintáinkat átírnuk, s ha mindenki „behúzza a kéziféket”, egyénenként, kisebb közösségenként kezdünk változtatni, akkor környezetünk is változni fog.
„Rosszul esik kimondani, de a gond velünk van – a tudatosság hiánya miatt” – vélekedett Benedek Erika, aki úgy látja, a Schweighofer-ügy minden szereplőjének tisztában kell lennie azzal, hogy lehet, minden egyes kivágott fa pénzt eredményez helyben, de kevesebb oxigént hoz és az élet fenntarthatóságát kockáztatja.
Demeter Virág Katalin / Háromszék