Mit ünnepelnek a szászok?

Fotó: mesageruldesibiu.ro

Az erdélyi szászok együtt ünneplik a románokkal a százéves Romániát – jelentette ki Klaus Iohannis államfő Szászkeresztúron, ahol mintegy ezren vettek részt a szász vidékek népszerűsítésére öt éve létrehozott fesztiválon.

Egy héttel korábban a nagyszebeni nagypiacon 12 ezren gyűltek össze az erdélyi szászok évenkénti találkozóján, zömmel szintén külföldről „haza”-látogató, román állampolgársággal már nem rendelkező kitelepültek, és ezt óriási sikerként értékelte az államelnök és a román sajtó.

Divatba jöttek a szászok mostanában, Károly brit trónörökös nyomán rangos újságok, honlapok, televíziók fedezték fel Erdély hajdani dicsőségét, és egész sorozatokat közölnek a nagyszerű szász örökségről, az erődtemplomokról, a szokásokról, a még mindig takaros falvakról, ahol az egykori népes, erős, dolgos és jómódú közösségből már csak néhány öreg él, és a lelkész egyedül tartja az istentiszteletet.

Ha van lelkész, mert a legtöbb helyen már csak üres, omladozó templomok beszélnek a múltról. Újjáépítésükre, fenntartásukra már nem futja, ezért a szász evangélikus egyház 16 istenházát áruba bocsátott. Marad még így is elég, amelyből turisztikai célpont lett: egymás sarkát tapossák az emberek a brassói Fekete templomban, Prázsmáron, Berethalmán és még néhány felkapott helyen. Fizetik a belépti díjat, ámuldoznak, majd továbbállnak – és csak igen kevesen, zárt körökben beszélnek arról, hogy a mai lelakott vagy pancserül felújított, elcsúfított települések milyen üzenetet hordoznak.

Arról sem esik szó, hogy a valamikor Erdély lakosságának negyedét kitevő szászoktól bevételezte adóinak közel felét az állam, tehát nem csupán kulturálisan, hanem gazdaságilag is rajtavesztett a kiárusításukkal, elüldözésükkel. És ezért nem csupán a háború és a kommunista diktatúra hibáztatható: a végső lökést a kitelepedésekhez az adta meg, hogy az 1989 utáni, eredeti demokráciában a földek visszaszolgáltatásából kizárták a megművelésükben annyi szorgalmat mutató német ajkúakat.

A legfurcsább az, hogy mintha maguk az érintettek, az eltűnő szászok sem fájlalnák különösebben mindezt: senki sem panaszkodik, legkevésbé az államfő, aki még nevének hibás használatát sem bánja. Pedig nagyszebeni polgárként, majd polgármesterként, a Német Demokrata Fórum volt elnökeként tudhatja, hogy egyik utolsó képviselője egy elsüllyedt világnak.

Lássuk csak: 1910-ben a 33 és fél ezres lélekszámú Szebennek éppen a fele, közel 17 ezer személy volt német anyanyelvű (negyede román és ötöde magyar), 91 év után, 2011-re pedig arányuk egy százalékra csökkent, ami 1561 főt jelent a 147 ezret meghaladó lakosságú, egykori szász székvárosban, ahol ma még magyarok is többen élnek (1,47 százalék, azaz 2169 fő). A múlt században még több százezres romániai német lakosság 2011-re 36 ezerre apadt, de közülük is csak 24 ezren német anyanyelvűek – és ebben a svábok is benne vannak.

Mégis, úgy érzik – legalábbis Klaus Iohannis szerint –, hogy van ünnepelnivalójuk 2018-ban. Vajon miért?

Demeter J. Ildikó / Háromszék

1 Megjegyzés

  1. jános

    Ki mint veti ágyát, ugy alussza álmát. Sajnálni a hálátlant?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük