A Magyar Labdarúgó-szövetségnek zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Eb-selejtező mérkőzést, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az UEFA-nak – számolt be róla az mlsz.hu.

A vereségen túl más negatív vonzata is volt a szlovákok elleni meccsnek (Fotó: Tumbász Hédi)

Az UEFA fegyelmi testülete a szeptemberi 8-i Magyarország–Szlovákia Európa-bajnoki selejtező-mérkőzésen elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt büntetett minket zárt kapus mérkőzéssel, valamint 20 millió forintos pénzbírsággal.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint a szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat. A döntés során visszaesőként bírálták el a fegyelmi vétséget, mivel az elmúlt öt évben többször is el kellett járni a magyar szövetséggel szemben a nézőtéri rasszista magatartás miatt.

A fegyelmi döntés ismeretében az MLSZ úgy döntött, hogy a Magyarország–Azerbajdzsán mérkőzésre 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekszik egy Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot teremteni. A szövetség fellebbezést nyújt be az UEFA felé a döntéssel kapcsolatban, és ezzel párhuzamosan kéri a biztonsági szakemberektől a sportszerűtlen szurkolók beazonosítását.

EB-SELEJTEZŐ
E-CSOPORT
EZ KÖVETKEZIK

Október 10., csütörtök
20.45: Horvátország–Magyarország
20.45: Szlovákia–Wales
Október 13., vasárnap
18.00: Magyarország–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Horvátország
November 16., szombat
18.00: Azerbajdzsán–Wales
20.45: Horvátország–Szlovákia
November 19., kedd
20.45: Szlovákia–Azerbajdzsán
20.45: Wales–Magyarország

Nemzeti Sport