Fotók: Kereskényi Gábor – Facebook

Modern, európai várossá alakítaná Szatmárnémetit az újabb mandátumra készülő Kereskényi Gábor polgármester. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa és csapata kedden mutatta be városfejlesztési terveit.

Kereskényi Gábor kijelentette: olyan várost vizionál, amelyben minden szatmári otthon érzi magát nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül. A polgármester három pillérre helyezné a város további fejlesztését. Első pillérként a megkezdett projektek befejezését, a többi között a harmadik Szamos-híd és két parkolóház megépítését említette.

Programja második pilléreként néhány nagyberuházást: egy többfunkciós sportcsarnok és egy tanuszoda megépítését helyezte kilátásba. Harmadik pillérként a város északi peremén fekvő Sárerdő parkerdővé, kikapcsolódási övezetté való alakításáról beszélt.

A Szatmárnémetit négy éve vezető Kereskényi Gábor mandátumvégi beszámolójában úgy vélte: Szatmárnémeti fejlődésének legintenzívebb szakaszát éli, a város 444 utcájából 149-et újítottak fel, épül a körgyűrű a város körül, 3500 parkolóhelyet hoztak létre a városban, kerékpárutakat létesítettek, 2500 fát ültettek, a városi tömegközlekedés számára 17 hibrid autóbuszt vásároltak, és 22 városfejlesztési elképzeléshez szereztek összesen 215 millió lej (15,48 milliárd forint) európai uniós támogatást. E projektekre már megkötötték a kivitelezési szerződéseket.

Maskulik Csaba városmenedzser megígérte, hogy a szatmáriak négy év múlva már használhatják a harmadik Szamos-hidat, amely nagy mértékben orvosolja a közlekedési gondokat a városban.

Emellett az ügyintézés digitalizálását ígérték a város közhivatalaiban, a régi belvárosi épületek homlokzatának felújítását, a Szamos-partok rehabilitálását, a tömbházak hőszigetelésének folytatását.

A rendezvényen felszólalt Pataki Csaba, Szatmár megye önkormányzatának újabb mandátumra készülő elnöke, és elmondta: nagy mértékben segítette a város és a megye fejlődését a konstruktív párbeszéd, amelyet a két önkormányzat vezetői folytattak, és az, hogy a megyeszékhely és a megye önkormányzata kisegítette egymást. „Mi építjük a megyei kórházat, a város beszerzi a felszereléseket. A város megépíti a kerékpárutakat, mi meghosszabbítjuk azokat a környező települések felé” – példázta az együttműködést Pataki Csaba.

A 102 ezer lakosú, közel 38 százalékban magyarok által lakott Szatmárnémeti polgármesteri tisztségére nyolc jelölt pályázik a szeptember 27-én tartandó önkormányzati választásokon. A Szociáldemokrata Párt (PSD) azt a Dorel Coicát indítja a versenyben, akit négy évvel ezelőtt Kereskényi Gábor váltott le.

Gazda Árpád / MTI