Nem kaphatnak fegyvertartási engedélyt és nem birtokolhatnak fegyvereket a különböző bűncselekményekért elítélt, vagy vádolt személyek, fogadta el a képviselőház kedden az erről szóló törvényt módosító és kiegészítő jogszabálytervezetet.

A jogszabályt döntő házként fogadta el az alsóház, miután a szenátus elutasította azt. Egy módosító javaslat értelmében csak azok a személyek válthatnak ki fegyvertartási engedélyt, akikre a következő kitételek mind érvényesek: a bíróság nem hozott esetükben jogerős ítéletet erőszakos bűncselekmény, kábítószerhasználat és -kereskedelem, emberkereskedelem, lopás, uzsoráskodás, fenyegetés, zsarolás, orvvadászat, csempészés illetve az állatvédelmi törvényben, valamint a fegyverviselést szabályozó törvényben szereplő bűntények elkövetése miatt.

Egy másik elfogadott módosítás értelmében a Román Rendőrség az illetékes hatóság, amely a fegyverbirtoklást, -viselést és -használatot ellenőrzi. A törvény hatályba lépéséig az önvédelmi gázsprayeket, vagy riasztó- és jelzőpisztolyokat kizárólag az országban lehet eladni, megvásárolni és használni, mondja ki egy másik módosítás.

Agerpres / Marosvásárhelyi Rádió