Miklós Zoltán és Antal Árpád / Fotó: Kocsis B. János – 3szek.ro (archív)

A jövőben nem részesülnek üléspénzben azok a tanácsosok, akik megtagadják a szavazást. Az erre vonatkozó határozatról tegnapi ülésén döntött Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete.

Miklós Zoltán, az RMDSZ-frakció vezetője terjesztette elő a határozattervezetet, megjegyezve, hogy a közigazgatási törvény, valamint a képviselőtestület működési szabályzatának értelmében a tanácsosok a szavazatuk érvényesítésével döntenek a város dolgairól, és ezért üléspénz jár nekik. Ellenben az utóbbi hónapokban egyes tanácsosok, noha részt vettek az üléseken, tiltakozásképpen nem szavaztak.

„Véleményem szerint ez a tanácsosi jogkör ellátásának az elutasítását jelenti, és az elvégzendő munka hiányát. Következésképpen javasolom a működési szabályzatunk módosítását, hogy azok a tanácsosok, akik a szakbizottsági- és a tanácsüléseken nem élnek szavazati jogukkal, ne kapjanak üléspénzt”, mondta Miklós Zoltán.

Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos szerint azonban nem lehet arra kötelezni egy tanácsost, hogy szavazzon, a sztrájkhoz való jogot nem kérdőjelezhetik meg, mire Sztakics Éva alpolgármester megjegyezte, hogy senki sem kívánja ezt korlátozni, ellenben a sztrájk ideje alatt például a tanügyben sem jár pótlék.

„A tiltakozáshoz való jog alapvető demokratikus jog, de lehet úgy tiltakozni, hogy nemmel szavazunk vagy tartózkodunk, azt azonban nem tartom méltányosnak, hogy tiltakozásképpen nem szavazunk”, jegyezte meg Antal Árpád polgármester is.

Bálint József EMNP-s tanácsos pedig azt javasolta, hogy azon tanácsosoktól is vonják meg az üléspénzt, akik nem szavaznak az összes napirendi pontnál, ezt azonban nem hagyta jóvá a képviselőtestület.

Kiss Edit / Székely Hírmondó