Módosul a számlazárolás rendszabályaMirela Călugăreanu, a romániai adóhatóság (ANAF) elnöke sajtónyilatkozatában közölte, műszakilag és ügyintézés szempontjából már adottak a feltételek ahhoz, hogy bevezessék az adósok banki folyószámláinak zárolását szabályozó új rendszert.

Ez a korábbinál, azaz jelenleginél sokkal méltányosabb lesz, kizárja vagy minimálisra csökkenti a visszaélések lehetőségeit.

A tervezett változás lényege az, hogy hamarosan (parlamenti jóváhagyás után) működésbe léphet az e-Popriri elnevezésű elektronikus applikáció, amely által percek alatt megszűnik a folyószámla zárolása az adósság befizetése után, nem kell ehhez külön kérvény, igazolás, sorba állás stb.

Ami még lényegesebb, az e-Popriri applikáció révén elkerülhető lesz az olyan helyzet, amikor például 100 lejes hátralék okán zárolják valakinek két vagy több folyószámláját, amelyeken a tartozás sokszorosa található. Az informatikai rendszernek köszönhetően az adósok adósságainak arányában, illetve azzal egyenértékűen zárolják a folyószámlán vagy számlákon létező pénzösszegeket.

A pénzügyi és adóhatóságnál külön személyzet foglalkozik majd azzal, hogy a bankokkal villanypostán levelezzenek, az adósságtörlesztéseket közöljék a zárolások gyors feloldásának érdekében.

(bl) / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük