Kép: csalad.hu

Környezetvédők. Néhány, egész falvakat feldúló, emberekre is veszélyes medvére adott kilövési engedély olyan felháborodást váltott ki, mintha egy vörös csillagos észak-koreai rakéta körözne a fejünk fölött, lecsapásra készen.

Hallatlan kegyetlenség, gyilkosok, árulók stb. Annyi tízezer disznó, tehén, baromfi említésre sem méltó, ki látott még ünnepet töltött káposzta és hétvéget brassói mekdonáldszos csirkecomb nélkül?

És mivel nekem mindenről a sport és az irodalom jut eszembe (bizonyos kor után ez is valami), azon elmélkedem, hogy íróink aránylag hamar kiheverték Trianont, visszatértek a szerkesztőségekbe és a kocsmákba (az arány bő 8–1 az utóbbiak javára), és a kölcsönös megfúrásba-utálatba. A spanyolnátha, amely ki tudja, hány áldozatot szedett Magyarországon is, szinte semmi nyomot nem hagyott az irodalomban, míg a kajtár nőcskék libe-libe-libegős félrejárása annyi likat fúrt a lírai égboltozaton, hogy csak úgy csorognak azokon által a bús férfiúi könnyek, vájt fülű olvasók és sznobok örömére, a nebulók mérhetetlen fájdalmára. Az emberi természet sokszor kétségbeejtő kicsinyessége vagy valami önvédelmi reflex, hogy ne őrüljünk meg?

(Amúgy jó a mondás, miszerint a környezetvédők olyanok, mint a görögdinnye: kívül zöldek, belül vörösek.)

Tárlatmegnyitók. Kettes, hármas, négyes csoportokban ácsingáló, időnként rituális két lépéssel arrébb álló homoszapienszek. Beszélgetnek (meddig hízik még ez az Anikó, vajon milyen B. nének az ábrázata fél kiló festék nélkül?), telefonszámot cserélnek, riviérás emlékeket osztanak meg. Puszikák, ölelések. Köhincsélés a mikrofonba, kezdődik. Nagy örömmel üdvözöljük X-et, Z-t és főleg Y-t. (Kézfogás, virág, taps). Átadjuk a szót a szakértőnek, aki szakszónokol. A plurálisan interpretált realitás vizuális reverberációja. Lokális versus univerzális konfliktusának megoldása a kolorisztika és a technikai virtuozitás rejtett energiáinak abiszális mélységből már-már interkozmikus magasságba emelése és az artisztikus krédó paradoxális definiálása által. Taps, egy pohár borocska, süti, köményes pálcika. Kimondottan fincsi.

Van, aki a képeket is megnézi.

Sietek haza, levenni a polcról szerény Arany Jánosomat.

Zubreczky Antal / Székely Hírmondó