Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje (b), valamint Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke Erdélyben, a kolozsvári Bánffy-palota dísztermében tartott politikai fórumon 2018. február 2-án. MTI Fotó: Biró István

Ellentétben “néhány ellenzéki párttal”, a szocialisták úgy gondolják, hogy szerzett jogot nem szabad elvenni, a határon túli magyarok szavazati joga fontos vívmány, azt meg kell tartani – nyilatkozta Molnár Gyula, az MSZP elnöke pénteken Kolozsváron az M1 aktuális csatornának.

Molnár Gyula és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje az erdélyi városban közéleti fórumon vett részt.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, pártja és az MSZP miniszterelnök-jelöltje (j2), valamint Molnár Gyula, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke (j) és Fosztó László moderátor, az RMDSZ Szabadelvű Körének elnöke Erdélyben, a kolozsvári Bánffy-palota dísztermében tartott politikai fórumon 2018. február 2-án. MTI Fotó: Biró István

A pártelnök arról beszélt, hogy a tartósan külföldön élő magyarok szavazását is könnyíteni kellene – hangzott el az M1 híradójában. Támogatják a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit, legyen szó kulturális vagy területi autonómiáról – tették hozzá.

Molnár Gyula úgy fogalmazott: “az autonómia minden formájáról fogunk beszélni reményeim szerint”.
Az M1 megkérdezte az MSZP elnökét arról is, hogy a párt egy pécsi tagja egy olyan képet tett közzé a közösségi médiában, amely főbe lőve ábrázolja Orbán Viktor miniszterelnököt.

Molnár Gyula azt mondta: elhatárolódnak ettől, nem tartják helyesnek, de a felelőst azért, hogy ilyen lehet Magyarországon, azok között kell keresni, “akik ezt a hangulatot egyáltalán előállították”.

MTI

38 hozzászólás

  1. Ferenc

    László Jakabnak.(aki itthon még Jakab László néven szerepel) Úgy látszik, nagyon elevenére tapintottam, hogy leírtam, ismerem őt személyesen (egy utcában laktunk) még mikor munkásőrként masírozott a társaival, a dobtáras géppísztolyt szorongatva.
    Csodálnám, ha valaha felvették volna a kormányőrséghez, legfeljebb a kommunista párthűsége miatt.
    “Kormány őrség” ugyanis csak a Kádár és Horn Gyula alatt volt, utána már “Köztársasági Őrezred” és a “TEK” védi, a kiemelt kormánytagokat és a miniszterelnököt.
    Oda pedig már ilyen táposokat, akik még a tejet is gps-el keresik a hűtőben – nem vesznek fel.
    Az ilyen renegát nemzet árulókat, hittestvérével, soros dzsordzsi (direkt írtam így a nevét, mert nem érdemel mást, aki megtagadta a magyarságát) bácsival együtt kellene összekötni és rádobni a ganaj dombra! Ott a helyük!
    Ferenc

    Válasz
    • Tóducz

      Köszönöm a hasznos információt kedves Ferenc.

      Válasz
    • Sorok-Soros

      Na ha akkor tapos ez az ur? Hat akkor hol volt otthon valamikor,amikor munkasor volt. Juj de nagy mellenyuk van az ilyen ferikeknek,mert majd osszekot es atdob a hazteton. Csak nehogy pofara essetek ebben a nagy vitezkedesetekbe mert ez az elkepzelt nagy hatalom sem marad amig a fold s a vilag. Utanna majd az ilyen ferikkek,meg az ures kongo ureguek ott a szeme mogott,tovabbra is ott fognak dagonyazni a pocsolyaban.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Soros Dzsóka, ön véletlenül nem azonos a kedves antal.m.-el? Hol innen, hol onnan.

        Válasz
        • Tóducz

          Soros Dzsóska és antal.m., ön nem veszi észre azt, hogy Ámerika mindenhová génmódosított demokráciát és amerikai kiszáradt és tartalmatlan boldogságot exportál, ha kell, ha nem. A helyi, az ott született, és nem mindenhová koslató emberek, nem kérnek az amerikai vérszívó gazemberségből: visszautasítják az amerikai kulturálatlanságot (ripacsosságot) és a hollywoodi csillogó bunkóságot. Önök, mű amerikaiak és antal.m.-ek úthengerként rontanak a demokrácia náci művelőiként az egész világra!. Dzsó, én nem tudom, hogy vannak utódjai vagy nem, de ha vannak, azok lopni fognak menni tovább másoktól! Ha az otthon levők nem hagyják kifosztani magukat önök által, akkor legéppuskázzák őket.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Csakhogy ne haljon meg tudatlanul,hat vannak utodaim,es nem szorultak/szorulnak lopasra,mert EGYETEMET vegeztek,es felelos beosztasuknak,szorgalmuknak megfelelo fizetesuk,jovedelmuk van. Mi mint szulok sem szorultunk lopasra (az maguknal kifejlesztett iparag),mert volt annyi tudasunk,szorgalmunk,hogy olyan fizetesben legyunk amibol embersegesen megelhet(t)unk. Maga mindennap tanusagot tesz a kulturalatlansagrol,a ripacssagrol,az uszitasrol,a masokba belerugasrol,es masokat lat olyanoknak. Magan egyre jobban utnek ki a jelek,hogy valami baj van ott fent,de meg nem szuletett olyan ember amelyik feallitsa sajatmagarol kortortenetet. Nem vagyok szakember,de annyit tudok,hogy az ilyeneknek kell hagyni,hogy mondjak ki magukat,mert allitolag jot tesz nekik. Ugyhogy nyugodtan mindennap,tobbszor is adja ki magabol. Ezt egy volt Doktor kliensem mondta,mert az egyik kollega karomkodott es kerdezte tolem,hogy miert fakadt ki, Ugyanis a Doktor ur(tenyleg az volt,Isten nyugtassa) Magyar uriember volt a szoszoros ertelemben. Egyebkent meg ismertem olyant mint az egyik kollegaja,az is ilyen kulturalt volt mint maga. Valamikor a bortonnel volt Orvos,es egy szegeny embert artatlanul betettek a bortonbe,es elment panaszkodni az orvoshoz,hogy nem emeszt a gyomra!! Erre az volt a doki felelete,hogy egyek szart es akkor szart fog szarni. Hiteles eset,lehet,hogy meg most is ott a maga kozeleben. Ugyhogy meg vannak tarsai.

          • Tóducz

            Dzsó, hol vásárolta a gyerekeinek a diplomát? Az amerikai orosz piacon? Esetleg a kínain, vagy azon a nyűjorki postafiók egyetemen, amely akadémikusi címet adott Ceausescu Ilonának?

          • Sorok-Soros

            Na latja,hogy mindennap kinyilatkozza a korlatoltsagat,tajekozatlansagat,mert elsem tudja kepzelni azt hogy maskepp is lehet a vilagon diplomat kapni arra amit a tanulmanya reven adnak ki. Csak azert mert ott az a hagyomany,hogy maganak az apja ugy vasarolta maganak,maga pedig ugy vasarolta/vasarolja a gyermekeinek,az nem jelenti azt,hogy mas orszagokban elismert es ELFOGADOTT EGYETEMEK (AKREDITALT) is ugy adjak kilora . Csakhogy tudaj ezt is,hogy egy a felesegem kliense,mondta az ujsagot,hogy felvett a mernoki irodajaba egy honfitarsat,ahol 20 mernok dolgozik. Aztan egy honap mulva mondta a tulajdonos,hogy nem tudja elkepzelni,hogy ennek a szemelynek hogy adtak diplomat,mert probalt adni neki kulombozo munkakat es nem volt kepes egyiket sem megcsinalni,es elkellett kuldje. Hat mondta a felesegem,hogy hat vannak akik gyengebbek,meg nincs annyi tapasztalatuk,hogy egy kicsit egyengesse a dolgokat,mert utanna ugy ertekelika z embereket. Nezzen korul,hogy az ottani egyetemeket,amiket letrehoztak es ezer diplomat rendeltek (benne volt a hirekbe),hogy azok nemzetkozi szinten hol vannak elismerve? Na maganak csak ennyire futja? Vajon miert?Vannak ismeroseim ilyen okosak,mint maga. Nem akarom megirni,hogy mit tevekenykednek.

  2. Ferenc

    László Jakab! (Illetve itthon még Jakab László volt)
    Ismerünk Téged, még munkásőr korodból, amikor dobtáras géppisztollyal masíroztál a társaid között! Jó lenne, ha kivennéd szellőztetni a munkásőr egyenruhádat a szekrényből, mert bele megy a moly!
    Remélhetően előbb utóbb kihaltok és Te is mehetsz a véreskezű Horn Gyulád után!
    Te magyar vagy egyáltalán, vagy valamilyen CCCP állampolgár is?
    Személyesen ismerünk, úgy hogy jobb ha elhallgatsz Erdéllyel kapcsolatban. Még az Udvarhelyen kolduló cigányokkal sem érsz fel te renegát!
    Ferenc

    Válasz
  3. backspace

    Hívtak a rokonok. hát mentem. Lássunk Magyarországot. Egy autó , egy ember. Lazán , csak a szokásos. Barna acélbakancs stb , semmi feltünõ hivalkodó . Elsõ nap , bejelentkezés , puszi-puszi. Másnap a kisboltból visszafele két ilyen széllelbélelt mellényes mimóza mint Jakab úr az élet iskolájából , hogy mit keresek ott , ki vagyok mi vagyok, miért nem megyek haza és hol tanultam meg magyarul. Mert õk látták az autót , hogy én ezt csináltam , azt csináltam. Vállat vontam , nem mondták , hogy jónapot , ha nekem nem köszön , akkor nem hozzám beszél. Nem tetszett nekik. Kérték. Adtam. Szó nélkül. Nem sajnáltam. Jött valami polgárőr. Az is kérte . annak is adtam , mert nem volt kivel beszélni , az sem mondta hogy jónapot. Jött a rendőr , még több rendőr. Az egyikükkel szót lehetett érteni. Az úgy kezdte : Jónapot uram . Hoppá , ez az én emberem. Harmadnap jöttem vissza . A rokonok nem hívtak többé. Pedig bocsánatot kértem , nem tudtam , hogy ezek hárman ennyire puhák. Magamfajtához vagyok szokva . Két évig nem látunk Magyarországot. Nem bántam.
    Másodszor , harmadszor és azóta is , teljesen figyelmen kívül hagyom ezt a kategóriát , legyen az tüntető nyálas hőbörgő kamasz , vagy meglett korú mellényes öregúr. Az ilyen madárijesztők , az agyukra ment a kényelem , élő példák , hogy miért nem szabad a cikkben szereplő mimó… hoppá úriemberekre szavazni.

    Válasz
    • Sorok-Soros

      Hu ha ha,kell vigyazzni,mert backspace ha belendul elsopor mindenkit. A felvarost elverte,utanna a polgarort is azutan a rendoroket,es az utannajovo megtobb rendort. Szerencsejukre azoknak az embereknek,hogy akadt egy ijedt rendor aki azt mondta hogy jonapot uram. Ha nem mondta volna,meg most is verne oket a ,,hatso reszeben levo uresseg,, vagyis a backspace ur. Na z ilyen hosok fogjak elfoglalni Bruccelt,megbuktatyak Amerikat,es elintezik a puhanyokat. Aztan felebredt es es a keze beleert a bilibe,s utanna rajott,hogy csak almodta. Na ilyen kepviselokre lenne szukseg,mindjart berugna az ajtot es odacsapna az asztalra a junional. Aztan azok esznelkul rohannanak,menekulnenek,s mindent alairnanak,csakhogy kiengeszteljek.

      Válasz
      • Tóducz

        Soros Dzsóska, egyelőre Ámerikában lövöldöznek az iskolákban a 12 éves leánykák. Nem lenne rossz, ha felcserélné a fűnyírógépét golyó álló mellénnyel.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Ne izgassa magat,mert messze van,es egyebkent is be van szorulva a ket-haromszaz eves hazaba,mint faba a szuuu,ugyhogy azok a falak megfelelnek mellenynek.

          Válasz
          • Tóducz

            Drága Dzsóska, egy kicsit nem lehetne értelmesebben is kifejezni magát, hisz ön amerikai szuper Jóska, hogy értsenek valamit az ön beírásából az itthon “rekedtek” is?

          • Nyilas

            Látja Joe.
            Az a ház öregebb mint az ön USAnkája.
            Lesznek önök is még 300 évesek?

        • Sorok-Soros

          Ha eleg ertelmesen megirtam maganak,mar tobbszor,de csak nem tudja felfogni. En persze megertem,mert ahogy a kozmondas mondja,hogy aki a farkasokkal lakik elobb utobb O is farkasa val es elkezd orgonalni. Leven hogy maga ertelmi fogyatekosokkal elt egyutt egy par evtizedet,igy atvette a szokasaikat,es azt hiszi,hogy az egesz vilag egy bolondok haza. Valahogy megerti,hogy maga nem ott van es es nem a bolondokkal van dolga. Maga nem parancsol senkinek!!! Ezen az oldalon nem doktorok meg koldusok,ertelmisegiek,vagy segedmunkasok stb. vannak,hanem forumozok,ami azt jelenti,hogy egyforma jogokkal birnak es elmondhatjak a velemenyuket es az NEM KELL,HOGY EGGYEZZEN A MAGAEVAL. Persze irhatja tovabb a ,,tanult,, emberi ertekezeseit,mert annyit er mint a kutyaugatas a teliholdra. Mar legalabb tiz-tizenot eve mind fujja a trombitajat,mar rekedt hang jon ki belole,es eggyel sem lett tobb kovetoje,sem nem lett kozelebb meg egy centivel sem az almodott celjaihoz. Meg akik vannak azok is felszaradnak mint a harmat.

          Válasz
          • Tóducz

            Mi van erőszakosan nyomuló csepűrágó és demokráciát exportáló hóhányó? Felugrott a cukornádja és félrebeszél? Én és nagyon sokan a laikusok közül is, műveletlen, iskolázatlan, bölcselkedő, ide tévedt gyengeelméjűnek tartják ámerikai “méltóságodat”!

          • Nyilas

            “az ilyeneknek kell hagyni,hogy mondjak ki magukat,mert allitolag jot tesz nekik.”
            Kedves Joe úr.
            Hát mit gondol miért hagyjuk már sok év óta, hogy mondja ki magát?

          • Nyilas

            “az ilyeneknek kell hagyni,hogy mondjak ki magukat,mert allitolag jot tesz nekik.”

            Kedves Joe.
            Mit gondol miért hagyjuk már sok év óta önnek, hogy mondja ki magát.
            Csak diagnózist ne állítson ki értelmi fogyatékosságról, mert mint írja is Tóducz doktor évtizedekig értelmi fogyatékosokkal dolgozva jobban felismeri a kóresetet.
            Azt is tudja, hogy hagyni kell kibeszélni, akár azt is, hogy a farkasok orgonáznak.
            Ő szakmai vonalon hagyja ezt önnek, engem meg szórakoztat az ostobasága. Meg az időnkénti dühromai.
            De hát állítólag ez is természetes

      • backspace

        Mégis mit kellett volna tennem Joe úr? Viseljem tétlenül két-három nyikhaj pofátlan megjegyzéseit? A járda nem internetes fórum . Ha nincs kivel beszélni jöhet a végsõ megoldás. Nem indulatosan , hanem gyorsan , nyugodtan , hatékonyan. Magyar rendõrökkel azóta sem volt bajom , hisz majdnem kollégák, személyes véleményem szerint többet kellene edzeniük , nem konditeremben , hanem terepen , hegyekben. Puhány engedelmes lassú , inkább szájaló polgárokhoz szoktak , de nem csak ott , hanem tapasztalataim szerint az únijó több országában is. Talán ez az oka annak , hogy szinte seoha nem tudnak veszteség nélkül kijönni egy migránsbuliból , mint Belgiumban pl , vagy akár Malmö-ben , Calais-ban.
        Soha nem lehetek képviselõ , bárhogy biztatnak is. Nincs türelmem a hülyeséghez. Nincs gyomrom ahhoz , hogy félévig konferenciázzunk azért , hogy a végén megegyezzük azt , hogy még két évig kell konferenciáznunk, mire kimerítjük mindenfélye hülyék aberrált aggályoskodásait , két és fél év után pedig felébredjünk arra , hogy idõközben megváltozott a helyzet és az új tényezõkre hivatkozva elölrõl kell kezdeni az eredménytelen üres locsogást. Nincs gyomrom ahhoz , hogy más vállalkozók és ötletemberek megvalósításaira semmittevõ gazember pártom logóját ragasszam felavatási ceremóniákkal. Kivágom székestõl asztalostól riporterestõl az egészet. Eddig is elkergettem az összes kuncsorgót , ezután is el fogom .

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Most mar tenyleg veszely van. A backspace vegigverte a zunijot is. Kivag mindenki szekestol ,asztalostol,es riporterestol. Majd moresre tanitja az egesz vilagot.

          Válasz
  4. Gáll gábor

    A magyarországi ellenzék a Liberalizmus és Globalizmus eszmeiségét hirdeti, amely magyar-ellenes! Sokan nem tudják azt, hogy a Nyugat Európai Liberalizmus és Globalizmus a volt KOMMUNIZMUSNAK FELEL MEG, amikor megtagadják az országok függetlenségét és minden országra ugyanazt erõltetik rá! Az elcsatolt területek SOHA nem kaptak olyan sok segítséget, mint amit az ORBÀN Kormány idején kaptak, amikor Magyarország is lábra állt és elkezdett fejlõdni! Természetesen, hogy azok, akik eddig CSAK kihasználták Magyarországot megpróbálnak mindent megtenni, hogy megakadályozzák ezt a fejlõdést!! A FIDESZ és Keresztény Demokrata Párt a MAGYAR NEMZETBEN gondolkodik! Az ellenzéket pedig ez irritálja!! Hogy van mersze az MSZP-nek olyan szöveggel Erdélyben kampányolni, mint ami elhangzott?

    Az ellenzék/MSZP “csak” szavakban igérget, de az is magyar – ellenes! Céljuk, az hogy egymás ellen úszitsák a magyarországi és az elcsatolt területek Magyarságait, ami egy OCSMÁNY cselekedet. Aki, Magyarországon hisz nekik, azokat a GYÜLÖLKÖDÉS és az IRIGYSÉG, A PÉNZ HAJSZOLÁSA VEZÉREL! Reméljük azt, hogy sokan rájönnek Magyarországon is, hogy az ellenzék politikája a Magyar Nemzet meggyengülését és a KÜLFÖLDI BEFOLYÁS MEGERÕSÍTÉSÉT jelenti!!

    Válasz
  5. antal m.

    Legyünk őszinték! / aki akarja/
    Magyarországon is el eddig,- minden párt volt a Kormányzáson is, 199o-tőll!
    Vajon melyik közülük tett többet a határaikon kívül élő magyarokért?? Ki erkölcsösebb!?
    A VITAPÁRTIAK, ERRE ALAPOZNAK-E?

    Válasz
  6. Sorok-Soros

    Csodalatos parbeszed!!!! Egy magyar allampolgar,es egy velt allampolgar kozott,aki magyar allampolgarnak (is) tarja magat (gondolom).Igy legalabb meglatta a daktar ur,hogy minek tartsak a velt testverei. Majd meg fog ilyeneket kapni a valasztas elott,es utan!! Foleg ha M.O.-on az eletszinvonal lennebb megy ami tobb mint valoszinu. Jo munkat vegez foarvasur.

    Válasz
    • Tóducz

      Drága Soros Joe, ne tessék a facebookos kommentek ide le keverni. Ha van oda mondanivalója oda tessék mondani, mármint a facebookra. Egy amerikai csúcsfűnyírónak illene, hogy legyen egy facebook oldala is a sok egyebe mellett.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Egy ilyen daktarnak is kell(ene) annyira kemeny gerince,hogy a facebook-on valo beirasahoz adja meg a KEPET is,ne csak kamuprofilos,vagy egy ureget hasznaljon,mert anelkul lehet ,hogy csak egy kepnelkuli kis felenk nyuszi. Hogy a mondanivalom,hol mondom el,ahoz maganak semmi koze. Nem jartam maganak napszamba kapalni,hogy utasitson ide vagy oda.

        Válasz
        • Tóducz

          Soros Dzsóska, én nem vagyok exhibicionista, hogy mutogassam magam a facebookon. Nagyon nagy szívességet tenne az erma olvasóinak, ha a mondanivalóját saját magának mondaná el naponta többször is, akár a tükör előtt is. Utasítsa magát a sarki rendőr.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Nahat nem teszek semmilyen szivesseget,senki olyannak a ki azt nem erdemli meg. Le ….rom,hogy maganak mi a velemenye,hogy en mit vagy mit ne csinaljak. Es azt is hogy maga mutogassa vagy nem ,legyen az akarhol.

        • Tóducz

          Nehogy beüssön önnél a székrekedés kedves Dzsó. Akkor nagy bajba kerül.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Ne busuljon azon doki,mert a hazunk eleg tagas ,hogy ne szoruljon be valahova a szek. Nincs ilyen gondjaim. Ha pedig a masik rekedesre gondol,akkor inkabb maga vigyazzon,mert az idegesseg is hozzajarul es vegul meg ki is pukkadhat,mert amint eszlelem,mar rotyog,mint az ustben a szilvakotyo. Jobb ha sok rostos novenyt fogyaszt. Egyreszt elfoglalja magat a ragassal,es nem masokat rag. Ugy sincs semmi foganatja.

          • Tóducz

            Kedves Soros Dzsó, az ermán ön a legvitamin dúsabb rostos növény. Ezért fogyasztom önt. Egészséges szeretnék maradni.

    • backspace

      itt az élõ példa Joe , a pénz hülyét csinált a magyarországi úrból.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Es a penznelkuliseg,meg hulebbeket,es nincs helyseghez kotve. Csakhat az olyan ember akinek soha nem volt az annyit is er,es a velemenye is. A minisztere mondta,es tenyleg igaza van.

        Válasz
    • Gorcsa

      Tudja uram, majdnem azt mondtam magára, hogy nemzetáruló. De rájöttem, hogy maga nem magyar, tehát el se árulhatja a magyar nemzetet.

      Válasz
  7. Gorcsa

    No, ami a cikkben megszólaló Molnárt illeti… Már Vlagyimir Iljics Uljanov (gyengébbek kedvéért Lenin) is megmondta, hogy a politika a hazudozás művészete. Mármost, csak ki kell keresni az ipsének a régebbi megnyilvánulásait, s összehasonlítani.
    Valóban jó lenne egy országnak, ha lenne benne egy egészséges baloldal, no de ilyen?

    Válasz
  8. Tóducz

    Szavazatokért koslatnak a magyarság árulói.

    Válasz
  9. Sorok-Soros

    Az is egy iskola Laszlo ur,es ez is egy velemeny. Hogy jo vagy nem azt a valasztas fogja eldonteni.

    Válasz
    • Tóducz

      Bízza, drága Soros Joe, ahogy tetszik mondani Jakab elvtársnak.

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük